Pesti Srácok

Volt-e mészárlás Bucsában?

Volt-e mészárlás Bucsában?

Kevés dologban vagyok biztosabb, mint abban, hogy nekem halvány fogalmam sincs róla. De azt biztosan tudom, hogy az egész szólásszabadságosai és demokráciásdi legfőképpen azért van, hogy nekem, nekünk ne legyen kötelező tudni, hogy valahol nagyon messze mi történt és főleg, hogy ki a felelős érte.

Ha valakinek eddig nem tűnt volna fel, az emberek rendszerszerűen gyilkolásszák egymást, egyénileg, kiscsoportban és tömegesen, bozótvágókéssel, nagy kaliberű sorozatlövő fegyverekkel, gyújtóbombával, saját kezdeményezésre, vagyis öntevékenyen, parancsra vagy ideológiai, illetve vallási nekibuzdulásból. Nehéz időkben meg is ették egymást, alig száz éve például a grúz illetőségű, Sztálin nevű humanistának sikerült pont Ukrajnában egy rendszerszerűen emberevésbe is torkolló éhínséget összehoznia, nem mellesleg az orosz birodalmi gondolatot is megtestesítő Szovjetunió keretein belül. Mondjuk erről is csak hallottam, ahogy a lengyel katonatisztek lemészárlásáról, illetve arról is, amikor az ukránok a németek segédcsapataiként szintén lengyeleket gyilkoltak tömegesen. Ugye azért mindenki emlékszik még azokra az időkre, amikor még az volt a mondás, hogy a kommunisták azért jobbak a náciknál, mert a kommunisták legalább jót akartak?

Az előbbi ügyben, az univerzum perverz humorának jeleként, éppen a nácik végeztek “független” vizsgálatot, amit azért tudtak megtenni, mert az igazság annyira szörnyű volt, hogy a náci propagandának egyszerűen semmit nem is kellett már hozzáköltenie. Ez a mondat persze “kontextus nélküli”, ha nem tesszük hozzá, hogy a németek az ugyanilyen tömeggyilkosságokat számolatlanul követték el, ahogy egyébként a szovjetek is. A katyni mészárlással a nácik a kommunistákat, a kommunisták a nácikat vádolták, nem tudom másutt hogy megy ez, de nálunk még ebben az egyértelmű ügyben is, mindig az aktuálpolitika határozta meg igen sokak álláspontját az egyedüli, kétségbevonhatatlan igazság tekintetében.

A diktatúrák általános tulajdonsága, hogy a hatalom megköveteli az állampolgároktól, hogy teljesen azonosuljanak a propaganda által aktuálisan meghatározott narratívájával, azt feltétlenül érvényes metanarratívaként fogadják el. Értelemszerűen az aktuálisan szövetséges, tehát “jóként” meghatározott ország propagandájával is azonosulni kell, hiszen az az aktuális államérdek. A szovjet, az amerikai propaganda szentírás, hogy mikor melyik, azt gondolom Lendvai Ildikótól, a szakma nagy öregjétől tudhatja meg a legpontosabban az egyszeri ember.

PestiSracok facebook image

Az Obama és a Biden-kormányzat mindig igazat és csak az igazat mondta, Trump meg mindig hazudik és/vagy összevissza beszél. Az oroszok mindig hazudnak, az ukránok mindig igazat mondanak. Brüsszel szava szentírás. A jobboldali magyar kormány is mindig hazudik. Ha szemmel láthatóan igazat mond, akkor se, mert akkor is álságos okból teszi. A liberálisok viszont sohasem hazudnak, csak más módon orientálják a hallgatóságot a végső igazság felé.

Ebben a gondolkodásmódban a kétségek kifejezése is normasértés, a jelenlegi ukrán hatalom az abszolút igazság forrása, tételei nem vitathatóak. Könnyű belátni, hogy ez a gondolkodásmód minden értelmes beszélgetést lehetetlenné tesz. Külön érdekesség, hogy mások meg miért csodálkoznak azon, hogyha az orosz propagandával játsszák megint mások ugyanezt. Azt a kérdést persze fel se tegyük, hogy az oroszoknak mi okuk lett volna egy ilyen tömegmészárlásra a tömény gonoszságon kívül és miért is hagytak ilyen látványos nyomokat maguk után.

A háborús uszítók (liberálisok, zöldek) a bucsai mészárlást, függetlenül a valóságos történésektől, mint propagandaeszközt használják fel, a háború további igazolására, az ártatlan emberek vélelmezett halála egy lokális esemény során, szerintük elég indok további sok ezer másik ember halálára bárhol másutt. Schmidt Mária azt mutatta ki, hogy minden józan módon elvárható mérték szerint ezek az események minimum kivizsgálatlanok, független nemzetközi vizsgálat három éve nem volt, és rengeteg az alapos kétség. Vagyis ez a háborús indulatszító indok is hamis.

Ha csak nem hazudnak nekünk sokkal nagyobbat mint gondolom és az ukránok és az oroszok nem egy álháború keretében húzzák le a nyugatot, esetleg együttműködve a nyugati fegyvergyártokkal, akkor minden háborús hisztéria lényege csak a vérontás folytatásának a kierőszakolása. Habár nem hiszem, hogy az oroszokat, az ukránokat, az elitjeiket és a fegyvergyártókat különösebben feszélyezné az, hogy miközben ők gazdagodnak, mások meghalnak. Ez az üzletmenet része szerintük.

Mindig gyanúsak voltak nekem a haladó, progresszív pacifisták, akik állítólag senki ellen nem akarnak harcolni. Egyrészt az hamar kiderült, hogy a saját civilizációjuk lerombolása érdekében azért nagyon is, másrészt pedig elég volt egy kapcsolót átállítani a fejükben ahhoz, hogy most meg az iszlámon kívül gyakorlatilag mindenki ellen is háborúzni akarjanak.

Szóval Bucsa mint jelenség az érdekes, hogy egy teljesen bizonytalan státuszú eseményt miként használtak és használnak fel a további háború igazolására. A látszólag elérzékenyülő felháborodók nem részvétet mutatnak az áldozatok iránt, ilyet nem is keresnek magukban, hanem a gyűlölet tüzelik magukban és másokban is. Azt nem tudom mi történt Bucsában, de azt tudom, hogy ezek mit akarnak: háborút mindenáron. És persze azt, hogy ezt ne lehessen kimondani és a szemükre vetni.

Vezető kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (k) az ukrajnai háború áldozatainak tömegsírból kihantolt holttesteit nézi a Kijev melletti Bucsában 2022. április 8-án. MTI/AP/Rodrigo Abd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.