A libsiknek papírjuk van róla, hogy ők jelentik a legnagyobb veszélyt a demokráciára és a jogállamiságra

Tulsi Gabbard, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója nyilvánosságra hozta azt, amit már korábban is sejtettünk: a Biden-adminisztráció belföldi terroristaként kezelt békés, konzervatív állampolgárokat. Ilyen az, amikor a szélsőséges progressziót államrezonná nyilvánítják, bírálóit pedig az állam ellenségeinek. Ennyire demokraták a demokraták mindenhol.
Miközben JD Vance (jogosan) azzal vádolja a németeket, hogy újraépítik a berlini falat, azzal hogy a politikai után jogi tűzfal mögé zárják az AfD-t, a korábbi NDK területén a meghatározó pártot, jusson eszünkbe, hogy az USA-ban egészen hasonló, velejéig antidemokratikus és törvénytelen folyamatok zajlottak a Biden-adminisztráció alatt. Arrafelé nemcsak az akkori kihívó, Donald Trump ellen folytattak boszorkányüldözést, hanem sima állampolgárokat is úgy kezeltek, mint a gyanús elemeket Walter Ulbricht alatt a Stasi.
Amit Gabbard nyilvánosságra hozott, azok csak alátámasztották, bizonyították a ‘21 óta közismert sztorikat. A dokumentumok tanúsága szerint ugyanis a Biden-adminisztráció teljesen indokolatlanul és jogtalanul belföldi terroristagyanús személyekként kezelte a balodali-woke iskolai programok ellen tiltakozó szülőket, valamint a latin nyelvű misén részt vevő katolikus hívőket. Megfigyelte őket, ügynököket épített be közéjük, és hát nyilván gyártották a kompromatot, ahogy azt ilyenkor szokás.
Vagyis az állam az állam ellenségeként kezelt békés, törvényeket tiszteletben tartó, nem erőszakos, pláne nem terrorista polgárokat. Mindezt azért, mert a polgár nem értett egyet az éppen hatalmon lévő pártban uralkodó ideológiával, azt vitatta és képes volt hangot is adni tiltakozásának. És mindezt a demokraták művelték.

Az kormányzati forrásokat csapoló NGO-k rendszeresen tesznek közzé nyafogásokat, melyekben arról értekeznek, hogy világszerte támadás alatt állnak a demokráciák. Ők persze nem a demokratákat veszik célkeresztbe, hanem éppen azokat a pártokat és polgárokat, akik élnek a demokratikus jogaikkal: törvényesen gyülekeznek, misére járnak, saját maguk világképére szeretnék nevelni a gyerekeiket és a többi. Dehogyis azok támadják a demokráciákat, akik az állam intézményeit ellopva, kisajátítva a saját ideológiai primátusuk és hatalmuk érdekében az ellenfeleiket eltiltják a választásoktól és az állampolgárokat zaklatják, megfigyelik, ellenségként kezelik.
A kormányzati politikával szemben kritikusan fellépő polgárokat terroristának bélyegezni sokáig a diktatúrák egyik bevett gyakorlatának számított, de máskor a jogállamiságra annyira kényes progresszív liberálisok pont ugyanígy járnak el, amint lehetőségük nyílik rá. Mert a baloldal már csak olyan, amint teheti, ráront a saját állampolgáraira.
Nem csak a tridenti misékre járók és az iskolai LMBTQ-nyomulás ellen tiltakozókat kezelte terroristaként az FBI a Biden-éra alatt, hanem azokat is, akik a kritikai fajelméletnek nevezett rasszista uszítással, esetleg az idióta covid-szabályokkal szemben is kifejezték a nemtetszésüket. Merthogy a derék progresszív liberálisok szerint ezek a vélemények illegitimek, nem komilfók, tehát tiltani és üldözni kell őket, képviselőit az ikertornyok lerombolóihoz hasonló elemeknek kell nyilvánítani.
Haladó baloldali felebarátaimmal beszélgetve mindig kiderül, hogy ők is nagyon vágynak egy ilyen világra. Egy olyan Magyarországra, ahol nem kell az igazságot mérlegre tenni, nem kell versenyezni a politikai piacon, mert nekik van igazuk mindenben, és kész. Aki mást gondol, az bűnöző, de legalábbis kártékony, akit az állam segítségével kellene rendreutasítani.
Ideje lenne globálisan észhez térniük, mert ebből polgárháború lesz.