Aranyosi Péter felküzdötte magát a rendszerváltás utáni Hofi szintjére

És még csak nem is viccelt. Először csak a két ominózus kivágott részt láttam, de gondoltam, hogy egy pszichiátriai diagnózishoz azért mégis meg kellene nézni az egész adást. Hát 15 percet ha kibírtam belőle, annyira unalmas volt, de hála istennek már ennyi is pszichopatológiailag teljes értékűnek bizonyult.

Először is fontos kijelentenem, hogy én nem tudtam, hogy az Aranyosi egy ekkora bunkó. Amikor nagyjából 20 éve elkezdődött ez a standup dolog, kellemesen friss volt némelyik figura, teljes joggal váltották le a már nagyon megfáradt és még bőven a szocializmusból örökölt előző humorista nemzedéket. Az én ízlésemnek kicsit sokat káromkodtak, minimálisan még gyurcsányoztak is, és volt köztük néhány egész jó hang. Aztán a harmadik-negyedik évadtól nagyon önismétlővé vált az egész, illetve a fiúk sztárok lettek és ez meg is kezdett látszani a személyiségükön és a műsoraik minőségén is. Nagyon kevés emberben van benne az, hogy évente-kétévente egy teljes értékű új műsort csináljon, és még kevesebben, hogy ezt elfogadja és ne adja sokkal lejjebb.

Kikoptam a nézők közül és ha a csatornák közötti szörföztem, meg-megállva az érintett csatornákon egyre gyakrabban konstatáltam, hogy a gyűlölködő, sokszor minimálisan sem humoros orbánozás, fideszezés, a valóságra való egyéb reflexió nélkül, a műsor egyre erősebb része lesz. Ez természetesen nem tilos, nem is kötelező nézni az ilyen szemetet, viszont a szólásszabadság jegyében legalább én is minősíthetem a “művészurakat”. Végül is a fiúk húsz éve a Heti hetes minőségét és sztárjait váltották le, és pár év múlva meg is érkeztek oda.

Magyarázatért csak az kiált, hogy az elfogyó ötletek mellett némelyik csávó miért lesz sokkal irritálóbb, már-már undorító, mint a másik? Bödőcs Tibor esetében erre könnyen megvolt a válasz, a liberális közeg befogadta a vidéki fiút és az erős személyiség híján alkalmazkodott az új barátaihoz. A legszebb az egészben, hogy egy az egyben egy SZDSZ paródiát ad elő teljesen komolyan és önazonosan, és kiválóan megél belőle, ez a fajta szofisztikált bunkóság ugyanis még mindig menő. Ez az eset, amikor sem a “művész”, sem a néző nem veszi észre, hogy ők így együtt is egy előadás, amelyen jót lehet szórakozni kívülről, már ha az ember a belpesti életérzés vidékre hurcolását nem tekinti környezetszennyezésnek.

Aranyosi már nagyon régen a saját hatása alá került, és most derült ki, ebből az interjúból, hogy mennyire is. Gulyás Mártonnal szembe ülve pontosan azokat a manírokat, azt a személyiségbeállítódást használta, amelyet a színpadon is, pontosan ugyanúgy megnyilvánulva, ahogy a világot jelentő deszkákról az egyszeri csepűrágó leszól a fizető közönségnek. Aranyosi már régóta nem nevettet, hanem röhögtet, teljesen bennragadt a sikeres nevettető figurájában. Az ilyen “bennragadás” általában annak a jele, hogy az illetőnek nincs eredeti, saját személyisége, viszont cserébe remekül tud idomulni a piaci kereslethez és az aktuális trendekhez.

Aranyosi teljes mellszélességgel képviseli azt a narratívát, hogy a Fidesz és persze személyesen Orbán Viktor mindent is ellopott. Zavaros történeteket mesél arról, hogy miként mesélik el neki emberek, akikkel éppen fellépés ürügyén először találkozik, hogy a Fidesz elrabolja a cégüket. Ha ez egyszer is igaz lenne, gondolom ezzel lenne tele az egész ellenzéki sajtó. Vagy szerinte annyira rafináltan csinálják, hogy nem lehet bizonyítani? Mondjuk a bizonyíthatatlanság eddig is a legnagyobb gondjuk volt. Gondolom a tulajdonos a rablás előtt még gyorsan meghív egy standupost, hogy felvidítsa a szomorú dolgozókat. Aranyosi elrabolt Magyarországán minden kis és középvállalkozás a Fideszé, ahogy minden művelődési ház is. Miután egybe nem hívták meg, míg a saját elmondása szerint is az összes többibe igen, nyilván meg kell haladni a logikai ellentmondást, ami Péterünk druszájának sikerül is. Aranyosi valami filmsorozatra hivatkozik, hogy most itt pont olyan diktatúra van, mint a sorozatban. Időnként nyilvánosságra kerül, hogy ezek a vándorkomikusok mennyit keresnek évente (némelyik bőven száz milla felett), hát nekem legyen mondva ez a diktatúra.

Hofi Géza úgy kerül a képbe egyébként, hogy a nyolcvanas évek közepétől nála is megfigyelhető egy minőségromlás, ami a rendszerváltás után valahol a Heti hetes környékén landoltatta, az egykor tényleg tehetséges Hofit. Tudományos érdeklődésből érdemes meghallgatni a 1990 utáni műsorait, hát alpáriság, egyoldalú primitív politizálás, semmi áthallás, csak a gyalázkodás szemből. Mindent elmond a jelenlegi ellenzék “értelmiségi holdudvaráról” és propagandistáiról, hogy a Kádár által Aczél Györgyön keresztül uralt kultúrában és szórakoztatóiparban, amelyben Hofit egy Komlós János nevű szadista ávéhás vallató tiszt csinálta meg, féken tudták tartani, ízlés alapon, a Hofiban lakó bunkót. Komlós János biztos viccesnek találta volna Aranyosi mondatait a robbanómellényről és a sortűzről, de mondta volna neki, hogy kultúrember ilyet nem mond.

Ezeket a bunkókat ma egyetlen balpesti értelmiségi sem akarja megnevelni, hanem inkább ott csápolnak nekik az első sorban, ájuldozva attól, hogy ezek mekkora művészek és mekkora “szabadságharcosok”.

Robbanómellény és sortűz. Az ember azt gondolná, hogy a humortól messze van az öngyilkos merénylet és a tömegmészárlás. Sajnos nagyon is valóságos az a történet, miszerint hetvenes években valamikor a vonaton, az egy fülkében összeverődő emberek az előző esti tévéműsort beszélték meg, amelynek részét képezte Komlós elvtárs konferansza is. Épp újra jót nevettek volna, amikor az egyik utastársuk felállt, kigombolta az ingét és megmutatta a mellén elnyomott cigarettacsikkek égésnyomait, majd közölte velük, hogy ezt a Komlós csinálta. Aranyosi úr remélem nem jár be majd fordított pályaívet, remélem ÁVH se lesz újra, de a művészúrnak ideje lenne elgondolkoznia azon, ha képes rá, hogy ember voltának újrafelfedezésével hozzájárulhatna a közjó megőrzéséhez.

Vezető kép: Aranyosi Péter humorista, miután átvette a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Márványtermében 2017. július 27-én.