Ki lesz velünk újabb ezer év múlva?
Ezer éves államiságával Magyarország nemcsak egy az európai országok közül, hanem az egyik alapköve az európai közösségnek. Ez a közösség nem azonosítható pusztán az Európai Unióval, annál jóval tágabb kulturális és történeti, mondhatni sorsközösség, amely a modern világrend bölcsője. A gyakran hangoztatott „dilemma”, miszerint Magyarországnak el kell döntenie, hogy a kelethez vagy a nyugathoz tartozik tulajdonképpen egy hamis felvetés, hiszen ebben az állandóan formálódó földrajzi és történeti közösségben éppen az 1025 éves Magyarország az egyik stabil pont, nem holmi 70 éves suhanc uniók, vagy felemelkedő és eltűnő rossz emlékű birodalmak. Ezek mind hatással vannak ránk, gyakran erősebbek is nálunk, ezt kár lenne tagadni, de volt már Habsburg, tatár, Oszmán és szovjet is, aki erősebb volt. Mégsem ők ünneplik most az államalapítást, hanem mi.
Szent István király intelmeinek VI. fejezetében azt hangsúlyozza Szent Imrének:
- Az ország nem lehet „egynyelvű és egyszokású”, mert az gyenge és törékeny lenne.
- A „vendégek és jövevények” (értsd: külföldiek, idegen telepesek, kereskedők, katonák, diplomaták) megbecsülése erőt és dicsőséget ad az országnak.
- Az idegenek hozzájárulnak a kultúrához, a kereskedelemhez, a tudományhoz és a fegyverforgatás fejlettebb módjaihoz.
Ebből az következik, hogy Szent István külpolitikai és diplomáciai gondolkodása a nyitottságra és az idegenekkel való békés, hasznos együttműködésre épült. A befogadás és kapcsolattartás a szomszédos országokkal nemcsak szükségszerű volt a fiatal keresztény királyság fennmaradásához, hanem erénynek is számított.
Miről van tehát szó? Az államalapítói iránymutatás lényege, hogy Magyarország úgy legyen erős és önálló, hogy mellette jó kapcsolatot ápol a körülötte lévő országokkal. Nemcsak az egyikkel, amelyet valamilyen felkent személy jónak lát, hanem mindegyikkel. Az akkori intelmek az elmúlt évszázadokon keresztül is igaznak bizonyult:
Magyarország mindig akkor volt erős, ha kitartó munkával, aktív jelenléttel a szomszédok támogatását elnyerve tudott fellépni.
Amikor Róbert Károly 1335-ben tető alá hozta a visegrádi királytalálkozót, annak egyenes következménye lett, hogy fia, Nagy Lajos uralkodása végére egy minden értelemben szuperhatalomnak tekinthető birodalmat épített fel, amelynek (némi túlzással) „három tenger mosta partjait”.
Ennek a diplomáciai bravúrnak a hosszútávú következménye volt az is, hogy Magyarország mintegy 150 évig tudott dacolni a kor minden szempontból egyeduralkodónak tekinthető hadigépezetével, az Oszmán Birodalommal. Egészen addig, míg a „valahová tartozás”, a Német-római császár kegye kutatásának farvizén nem jött el a mohácsi vész.
Szent István király intelmeit Brüsszelben sem ártana olvasgatni
Mindezt csak azért érdemes felidézni, mert jó példája annak, hogy mire is gondolhatott Szent István ezer évvel ezelőtt. A szomszédban dúló háború azt is megmutatja, ezek az intelmek ma sem idejétmúltak.
Annál is inkább, hiszen csak a XX. században kétszer kellett szinte az alapoktól újraépíteni a hazát. Két olyan háborút követően, amelyet a valamely irányba tett (kényszerű) elköteleződés miatt kellett meghívni. És most újra itt egy háború, itt vannak az újabb felkent próféták, akik totális elköteleződést kérnek és azt, hogy Szent István intelmeivel szemben ne sokszínűen válogassuk meg a partnereinket, hanem bezárkózva viseljük sorsunkat.
Persze, az unió még mit sem tudhat ezekről a dolgokról, hiszen egy fiatal képződmény, fogalma sincs még arról, hogy a történelem viharai milyen könnyen elsodorhatnak akár egy erős birodalmat is. Nem még egy olyat, amelynek úgy tűnik kitűzött célja önmaga meggyengítése. Talán nem ártana az idősebb és bölcsebb államok véleményét is meghallgatni. Mert mi már szóltunk.
