Pesti Srácok

Kik kerülnének a kormányzati pozíciókba, ha a Tisza véletlenül hatalomra kerül?

Kik kerülnének a kormányzati pozíciókba, ha a Tisza véletlenül hatalomra kerül?
Fotó: Krizsán Csaba

Ez ugyanis kardinális kérdés nem csak a jobboldalon, a kormányoldalon, hanem az ellenzéki választók számára is az, ha nem is akarnak tudomást venni róla. Magyar Péter, a Tisza Párt környékén lévő néhány beszélő fej és a Magyar mögé szinte teljesen felsorakozó liberális értelmiség köreiben azonban ez tabu. Persze értjük mi, hogy miért nem akarnak beszélni a kormányzati pozíciókról és annak személyi összetételéről.

Ha a Tisza, és ezzel a liberális értelmiség legrosszabb, legvadabb része is, újra hatalomra kerül, akkor szinte minden tekintetben újra kell rendeznünk az életünket. Nagyon van okunk tudni, hogy kiknek a kormányzati pozícióba kerülését kell megakadályoznunk. Magyar Péter jelenleg persze megpróbál távolságot tartani Brüsszel és az amerikai demokrata párt korábbi magyarországi ügynökeitől, erre jó oka is van, annyiszor megbuktak már, tulajdonképpen ki vannak rúgva. De ez inkább a politikusokra vonatkozik, a „szakértői” réteg, értsd azok, akik a külföldi utasításokat gondolkodás nélkül végrehajtják a gazdaságirányításban, az államigazgatásban, a kulturális szférában, az egyetemeken, természetesen minden külföldről vezérelt szélsőliberális kormány egyetlen lehetséges hátországa.

kormányzati pozíció
Kell attól rettegnünk, hogy lesz valaha kormányzati pozíciója ennek az embernek? Fotó: Hatlaczki Balazs

 

Ezek az emberek nem voltak komolyabb kormányzati pozíciókban, vagy ha igen, nem hallottunk róluk (ahogy Magyar Péterről sem)

És miután nálunk nincs olyan tényleg független értelmiségi, amely nem jobboldali, de nem is kommunista-liberális-brüsszeli elkötelezett, egyszerűen egy új nem fideszes kormány rajtuk kívül nem számíthat senkire. Nem jött létre itt semmi új, ez az SZDSZ-MSZP projekt hátországának ad új nevet, de még politikus új arcokat sem sikerült a nagy építkezésben találniuk.

Nem csak az agyhalálból következő össze-vissza beszélések miatt nincsenek Magyaron kívül igazi arcai a Tiszának, hanem azért sem, mert egyszerűen nem létezik Magyarországon politikaképes, tehetséges felső-középosztálybeli, a szükséges jártasságokkal rendelkező, gazdaságilag nem elkötelezett és nem betegesen liberális társadalmi réteg, amelyre hivatkozni próbál. Így az nem is törhet hatalomra. 

A Tisza és az átlag menőnek látszó tiszás pontosan olyan, mint Magyar Péter, aki nem a saját jogán, hanem a családja okán került a pikszis közelébe, jól is ment férjhez, akarom mondani jól is nősült, de a saját „tehetsége” semmiféle komoly gazdasági, politikai, társadalmi, közigazgatási pozícióra nem predesztinálta. Az ambiciózus, de kudarcos és alkalmatlan emberek motivációit soha nem szabad alábecsülni. Ezek az emberek sokkal többet gondolnak magukról, mint egy átlagos szocialista politikus 2002 után, pedig az sem volt olyan kevés. Dálnoki Ákosban, aki Tarr Zoltán társa volt a Tisza aktuális önkinyíró botrányában, sokkal inkább az az SZDSZ-hez köthető eszelős gőg érhető tetten, hogy mi nemcsak okosak vagyunk és szakértők is értelemszerűen, hanem csak egyedül mi tudhatjuk jól.

A félreértések elkerülése végett nem csak azért vannak komoly tagsággal rendelkező pártok a sikeres kormányok mögött általában, mert a sok tag kell a sikeres kampányhoz, hanem azért is, mert a hatalmi pozíciókba nem kerülő pártelit és párttagság feladata befékezni azokat a vadhajtásokat, amelyeknek veszélyes volta a politikai berkeiből nem látszik. A Fidesz holdudvara és párttagsága a látszat ellenére nagy hatással van a Fidesz politikájára, és az MSZP is addig volt sikeres, amíg Gyurcsány ámokfutásáig a vezetés valamennyire hallgatott a tagságból érkező figyelmeztetésekre. Az SZDSZ-nek ezzel soha nem kellett törődnie, ők bármit megtehettek, a méretüknél sokkal nagyobb kárt okoztak az országnak és vitték magukkal a szocialistákat is. Akiket minden okunk megvan gyűlölni, de a jelenlegi ellenzéknél nagyobb társadalmi támogatottságuk volt még 2006 őszén is.

A Tisza Párttal az SZDSZ-es hatalomgyakorlás ideológiai primitívsége térne vissza, egy még zavarosabb újliberális ideológia mentén, úgy hogy azt az SZDSZ tagságánál és holdudvaránál sokkal-sokkal tehetségtelenebb társaság valósítaná azt meg, az SZDSZ-es banda minden nepotizmusa és szociológiai összetartása nélkül.

Kevesen hajlandók ezt kimondani, még kevesebben akarnak szembenézni ezzel, de jellegében a Tisza által jelenleg ígért hatalomtechnika és annak humánerőforrás oldala is leginkább a nyilas hatalomgyakorlás logikájára hajaz. Ennél a kommunisták ideológiailag koherensebbek és sokkal szervezettebbek is voltak 1945 után. Az elmúlt bő száz évben a nyilasok alapoztak ennyire durván az aljas indulatokra. 

Nincs reális alternatívája a mai Magyarországon a jelenlegi jobboldali, nemzeti és pragmatikus politikának, politizáló elit szempontjából sem. Nem azért mert nem lehetne, hanem azért, mert először az MSZP és az SZDSZ, majd a liberális értelmiség is és minden külföldi támogatójuk és finanszírozójuk 2010 után is, azon dolgozott, hogy minden a nyugati titkosszolgálatoktól független baloldali és jobboldali alternatívát kicsináljon, hogy a mindenkori MZP-éknek és Magyar Pétereknek helyet csináljon, hiszen azok fejezik ki egyedül a németek és újabban Brüsszel vagyis a liberális ideológiájú birodalomépítők akaratát. 
A Jobbik és az LMP kicsinálása ennek tankönyvi példája. 2002 óta szociológiai értelemben mindenkit elhasználtak a baloldalon, aki hajlandó volt beszállni a politikába, tényleg egyetlen komolyan vehető ember sem maradt már a Tiszának, a normális emberek ugyanis visszarettennek a szélsőségektől, a káosztól és az agressziótól. 

Tehát a válasz a címben feltett kérdésre: fogalmunk sincs róla, és még Magyar Péter se tudja, sőt nem is lesz rá befolyása. Mondjuk az is pont akkora baj lenne, ha volna. 

 

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.