Miért gyűlöli Európa a keresztényeit?
Az OIDAC Europe jelentése szerint egyre rosszabb a keresztények helyzete Európában. Ez nemcsak figyelmeztetés, hanem a modern civilizáció tükörképe. Egy olyan világé, ahol a progresszív bürokraták éppúgy ősi ellenségüket látják a keresztényekben, mint a szélsőbaloldal, vagy a muszlim szélsőségesek. Hiába az egyre szaporodó erőszakos cselekedetek, a keresztények ellen elkövetett esetek a bűnügyi jelentésekbe sem kerülnek be, az Európai Unió pedig oly mértékben fordított hátat a keresztényeknek, hogy még jelentéstevőt sem hajlandó kinevezni, amely foglalkozhatna a tendenciává érő nyugat-európai keresztényüldözéssel...
Hogy miért pont december 24-én foglalkozzunk azzal a kérdéssel, miért is gyűlöli Európa a maga keresztényeit, keresztény gyökereit, kicsit igazságtalan. Ilyenkor sokkal inkább az ünnepek gyakorlati "körülményeire" koncentrálunk szívesebben, a gondosan megmunkált, mégis kirepedt bejglire, a takarítás kínjaira; a karácsonyfa végének befaragására; meg az összejövetelek kínos családi pillanatainak elhárítására. Hiába, emberek vagyunk, az ünnep kicsit stressz, nem is véletlen, miért is eszünk annyi mákosat. Miért is idegesítsük még pluszban magunkat azzal is, hogy Európa gyűlöli a keresztényeit?
Jézus a káoszba született
Pedig december 24-e valójában kettős ünnep, amelyet éppen Jézus születése oszt ketté, hagyományosan mondjuk este, éjfél felé. Addig tart a mindennapi élet, addig érnek el a hétköznapi problémáink. Addig tart a kaotikus mindennapok valósága, bevásárlással, csomagolással, tolongással. Aztán elérkezünk a pillanathoz, amikor a remény, amelyet egy csillag és egy csecsemő születése hoz, felülírja ünnepeink gyakorlati megszokásait. Valójában ebben a keresztény rendszerben
reménytől a halálig, és a halál, a pusztulás fölött győzedelmeskedő feltámadásig létezünk. A remény győzelméig. És ez a folyton ismétlődő körforgás a Jézuska születésével kezdődik, minden évben.
Jézus pedig egy nagy társadalmi és szakrális káoszba született bele, és ez azóta sem változott. Talán a születését ez teszi kétezer év óta mindig hitelessé. Voltak persze a kereszténységnek úgymond nagy pillanatai, nyugvópontjai, de a valóságban Jézus szelíd tanításait, mióta csak elmondta őket, és mióta keresztre feszítették miattuk, illetve a kereszténységet magát alapvetően üldözik. És nincs ez másképp manapság sem, hiszen kevés vallás büszkélkedhet el azzal, hogy a vallás melletti kiállást vértanúsággal honorálják. Ez például mai napig a kereszténység különös kiváltsága.
Igen, december 24-e kettős valóság, hiszen majd csak a nap legvégén köszönt ránk a remény egy kisgyermek képében, a nap korábbi felében, éppen a kontraszt miatt, foglalkoznunk kell a világ káoszával, a kereszténység alapvető állapotával, már csak azért is, hogy a reményt komolyan vehessük.
Lesújtó jelentés a kereszténység európai helyzetéről
Egy friss tanulmány szerint ugyanis Európában meredeken emelkedik a keresztényellenes gyűlölet és erőszak, több ezer számon tartott incidenssel, amelyek keresztényeket, templomokat és más vallási szervezeteket céloztak. A bécsi székhelyű Európai Keresztények Elleni Intolerancia és Diszkriminációs Megfigyelőközpont (OIDAC Europe) legfrissebb éves jelentése éppen ezt rögzíti hivatalos rendőrségi nyilvántartásokat, független kutatásokat és nemzetközi szervezetek adatait gyűjtve össze. A jelentés 2024-ben 2211 keresztényellenes gyűlölet-incidenst rögzít, köztük 274 fizikai támadást. Bár az ismert incidensek teljes száma kismértékben csökkent az előző évhez képest, a jelentés megjegyzi, hogy ez nagyrészt a rendőrségi nyilvántartási gyakorlatok változásainak tudható be, különösen az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Ugyanakkor a fizikai támadások száma nőtt.
A keresztényellenesség tekintetében 2024-ben leginkább érintett országok között ott találjuk Franciaországot, Angliát, Németországot, Spanyolországot és Ausztriát. Egyszóval a terhelt fejlettnyugatot. A templomok elleni gyújtogatások száma meredeken emelkedett, közel száz ilyen támadást regisztráltak Európa-szerte. Ezek körülbelül egyharmadát Németországban. A jelentés megjegyzi, hogy az ilyen támadásokat gyakran felelősségvállalás nélkül követik el, azaz még csak nem is terrorszervezetek nevében. És gyakran kevés, vagy semmilyen bírósági eljárás nem indul miattuk.
Halálos kimenetelűek a támadások
Az adatok halálos és majdnem halálos kimenetelű támadásokat is rögzítenek. A jelentés kiemeli azokat az eseteket, amikor papok, szerzetesek és hívők haltak meg vagy sérültek meg súlyosan. Hangsúlyozva, hogy ezek az incidensek valójában inkább egy tágabb mintázat részét képezik, mint elszigetelt eseteket (ezeket a hazai szocialisták szóhasználatából már jól ismerjük). A jelentés hozzáteszi,
a keresztényeket és imahelyeiket egyre inkább célba veszik a szélsőséges iszlamisták, valamint a kereszténység mindennapi jelenlétével ellenséges szélsőbaloldali aktivisták.
Két irányból préselik össze a keresztények életterét
A jelentés szerint az erőszakot növekvő jogi és kulturális nyomás is kíséri. Több olyan esetet is dokumentálnak, amikor keresztényeket üldöztek, bírságoltak vagy szakmai következményekkel sújtottak olyan cselekedetekért, amikor csak a nyilvános csendben való imádkozás, a házassággal és a szexualitással kapcsolatos hagyományos keresztény nézetek kifejezésre juttatása, vagy a keresztény tanításokkal összhangban működő intézmények védelme volt a céljuk.
A keresztények nem mernek szólni, mert minek
A szerzők által felvetett egyik jelentős aggodalom a szisztematikus „aluljelentés”. A jelentés szerint sok keresztény azért nem jelenti az incidenseket, mert attól tartanak, hogy a hatóságok elutasítják, intoleranciával vádolják, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják azokat. A hivatkozott felmérések azt sugallják, hogy a támadások és zaklatások többsége egyáltalán nem szerepel a rendőrségi statisztikákban, ami azt is jelenti, hogy a keresztényellenesség a valóságban sokkal jelentősebb, mint azt a hatóságok rögzíteni hajlandók.
Intézményi vakfolt
A jelentés bírálja azt a jelenséget is, amelyet
európai szintű intézményi vakfoltként jellemez.
Ugyanis, míg az Európai Unió koordinátorokat nevez ki például az antiszemitizmus, pláne a muszlimellenes gyűlölet leküzdésére, addig a keresztényellenes gyűlölet terén nincs hasonló jelentéstevő. Ennek eredményeként a keresztényeket gyakran csak marginálisan említik a rasszizmus és a diszkrimináció elleni széleskörű stratégiákban, a feljegyzett incidensek száma dacára. A jelentés megállapításai rávilágítanak az európai kettős mércére is. A kontinens ugyanis elítéli a vallásüldözést Ázsiában és Afrikában, és erős intézményi mechanizmusokat dolgozott ki az antiszemitizmus és a muszlimellenes gyűlölet leküzdésére. A dokumentált incidensek mértéke ellenére azonban nincs megfelelő európai felelőse a keresztényellenességnek. A keresztényeket általános diszkriminációs keretekbe szorítják,
mintha a kontinens történelmi gyökereivel szembeni ellenségeskedés inkább anomália lenne, mint a modern európai kultúra meghatározó vonása.
A progresszívek, a bürokraták ellenséget látnak a kereszténységben
A legfrissebb, Európában tapasztalható keresztényellenes gyűlöletről szóló jelentésben nem pusztán a bűncselekmények számának növekedése jelenik meg, hanem annak kérdése is: vajon az európai társadalmak érzékelik -e még, mi is a kereszténység, és miért is fontos? A megrongált templomokon vagy a megtámadott papságon keresztül az ellenségeskedés egy olyan hit ellen irányul, amely továbbra is megkérdőjelezi a modern állam erkölcsi alapvetéseit. A keresztényektől elvárják, hogy hitüket úgy gyakorolják, hogy az lehetőleg maradjon láthatatlan. Az európai liberális kultúra egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben kiáll a vallásszabadság mellett, aközben folyamatosan szűkíti azt a teret, amelyben a kereszténység szabadon megélhető.
Ez egy máig élő ideológiai küzdelem a kereszténység és magukat felvilágosultaknak mondó, progresszív, a „felvilágosodás” eszméit hirdető ideológiai kör között
– véli a tanulmány.
Mint megjegyzik, a francia forradalom óta a kereszténységet, különösen a szervezett és hierarchikus egyházat a felvilágosodás szülöttei alapvető gyanakvással, ellenségességgel kezelték. A Szabadság-Egyenlőség-Testvériség ideológiai hívei toleranciát hirdettek ugyan, de az egyház maradt a legfőbb ellenségük. Az ebből a szellemiségből merítkező modern állam csak akkor tűri el a kereszténységet, ha az egyéni érzelmekre redukálódik. Amikor az egyház erkölcsi tekintéllyel szólal meg, azt már rivális hatalomként érzékelik.
A szélsőbal és a szélsőséges iszlamisták közös platformon
A jelentés adatai riasztóak, de a feltárt minta még ennél is beszédesebb. Miközben számba veszik a gyújtogatásokat, a templomok meggyalázását, a keresztények elleni jogi pereket, külön kiemelik a radikális iszlamista hátterű, militáns szekuláris csoportok keresztényellenes cselekedeteit éppúgy, mint a szélsőbaloldali elkövetőket.
A közös szál a közös meggyőződés, hogy a kereszténységnek nincs legitim helye a közéletben
– foglalja össze a tanulmány.
A modern világ tükörképe
A jelentés rögzíti, hogy Európa nem semleges terület. Törvényeit, egyetemeit, kórházait és az emberi méltóságról alkotott elképzeléseit a kereszténység formálta. Eszerint
az Európát formáló hit marginalizálása nem a semlegesség, hanem az önmegtagadás cselekedete. Az európai összességében egy olyan civilizáció, amely szégyenletesnek tartja szellemi örökségét, ennek köszönhetően megingott erkölcsi alapjaiban.
A jelentés tehát nemcsak figyelmeztetés, hanem a modern civilizáció tükörképe.
Remény és megváltás
És akkor, gondolati keretként térjünk vissza kiindulópontunkhoz. Szokásos december 24-ei tevékenységeinkhez, a halászléfőzéshez, a bejglisütéshez, meg a karácsonyfa-befaragásához. Mi ugyanis még ilyen saját problémák közepette várjuk a Kisjézust, szemben más keresztényekkel, akik számára a vallás vállalása sokkal nehezebb. És ez már nem a Közel-Keletet jelenti. Hanem Németországot, meg Franciaországot. Mi, a halászléfőzők, a bejglisütők, a karácsonyfa-faragók akár mázlistának is mondhatjuk magunkat. Pedig ez nem mázli kérdése, hanem egy belső immunrendszeré, amely esetünkben még működik. Holott erősen támadják Európa azon feléről, ahol szépen lassan felszámolják a kereszténységet, vallási, erkölcsi és kulturális értelemben. Európának egyre nagyobb szüksége lesz a reményre, amelyet a karácsony megfogalmaz. Mert ha ez a remény nem gyullad ki hamarosan a szívekben, akkor remény helyett ismét megváltásra lesz szükség.
