Kegyetlen színház - Az Öreg vendége Resetár Dániel színész, a Déryné program, a Barangoló projektvezetője (VIDEÓ)
Ezt az új formációt a színházi világban Resetár Dániel, egykori színész, a Déryné program, Barangoló projektvezetője fogalmazta meg. Sajnos ez Magyarországon is megjelent, ami főként 2020 előtt volt jellemző, a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) irányított lázadása időszakában. Később aztán meg is szűnt az egyetem új vezetése alatt, akik elsősorban a szakmai színészi képzésben fontosságát hangsúlyozták, nem az ideológiai nevelést. Resetár Dániel a zaklatási botrányokat visszavezeti a Franciaországból importált ,,kegyetlen színházra", amelyben megengedett volt egymás ütése, verése, püfölése, fogdosása. Ezt a színész emberi határátlépésnek (zaklatás) nevezte, amikor is idősebb színészek, rendezők kihasználva hatalmukat zaklattak fiatal színésznőket, színészeket.
A színészi létformát nem tartja vidámnak Resetár, mivel mindenki protestál, a munkáért sorba állnak, amiből egyre kevesebb van. Miután az előző oktatási rendszerben a fiatal színészek egyéb kvalitásait nem kamatoztatták, nem véletlen, hogy Dániel elszegődött a Déryné programhoz. Ez egy államilag támogatott kultúra terjesztési program, ami egyben a munka nélkül maradt színészek, rendezők és egyéb szakemberek előtt kitárja a kaput és lehetőséget ad tehetségük bemutatására. Déryné Széppataki Róza, a XIX század egyik nagy hazafija, aki német helyett magyar nyelven járta-barangolta- az országot, hogy a magyar kultúrát, műveltséget terjessze. Tehát a nevében is benne van, hogy a Déryné program résztvevői, társulataik viszik a színházat vidékre, kis falvakba, majd a határontúli magyar területekre, ahol igazi nemzet- s drámapedagógiai munkát végeznek.
Bár néhány progresszív, balliberális színház elzárkózik az együttműködéstől, de Resetár hisz abban, hogy nincs bal- s jobboldali színház, csak közös kultúra, közös munka. Kiemelkedő a Vitéz László és a Lázár Ervin programjuk, ahol óvodásoknak, általános-és középiskolásoknak nyújtanak kulturális, néptáncos, kézműves -és bábjátékos élményt. A Déryné program alapvető célja Resetár Dániel szerint a Kárpát-medencei magyar színészek összefogása, egymás támogatása s az, hogy a színházat el kell vinni mindenkihez. Ennek egyik kiemelkedő példája, hogy amikor kitört az ukrán-orosz háború, akkor az itt szereplő beregszászi művészeknek a Déryné szállást és otthont nyújtott a rászorulóknak. Sokan még mindig nem tértek vissza Kárpátaljára.
A MŰSOR PODCAST FORMÁTUMBAN IS MEGHALLGATHATÓ. HALLGASSA PODCASTJAINKAT ÚTKÖZBEN, TELEFONON ÉS AUTÓBAN! IRATKOZZON FEL SPOTIFY-CSATORNÁNKRA ITT, VAGY ITUNES-CSATORNÁNKRA IDE KATTINTVA!
SPOTIFY
APPLE
