Pesti Srácok

Újabb ígéretét tartotta be az amerikai elnök: Trump eltörölte Obama környezetvédelmi intézkedéseit

Újabb ígéretét tartotta be az amerikai elnök: Trump eltörölte Obama környezetvédelmi intézkedéseit

Donald Trump a kongresszusi ellenszélben és a különböző szövetségi bírók által elkaszált rendeletei után sikeresen beváltotta egyik választási ígéretét, és eltörölte a Barack Obama által szintén elnöki rendeletben hozott környezetvédelmi intézkedéseket.

Donald Trump már régóta pedzegette, hogy véget kíván vetni a szerinte gazdaságilag káros, és egyébként is felesleges környezetvédelmi programoknak, ahogy azt a választási kampány során megígérte. Tegnap aláírta az "Energiafüggetlenség” nevű rendeletet, amellyel a “szén elleni háborúra” mér végzetes csapást. A rendelettel Trump tulajdonképpen feloldja az üvegházhatást kiváltó anyagok kibocsátásának korlátozását, biztosítja a szénbányászat és a korábban a bezárt szénerőművek újranyitására, egyúttal feloldja a szövetségi szénbányák működésére kimondott moratóriumot és engedélyezi a rengeteg környezetvédelmi problémával járó palaolaj-kitermelést.

A baloldalon valamiért mindig rettegők és a környezetvédelemben bugyuta zöldüzenetekig jutó Buzzfeed olvasók persze megint aggódnak, most éppen annak apropóján, hogy az elnök ezzel gyermekeik jövőjét tette tönkre. Ez persze erős túlzás, Trumpnak azért volt különösen fontos ez az intézkedés, mert az amerikai gazdaság és ipar fellendítését részben a szénbányászatban és a saját lábon álló amerikai energetikai szektorban látja, amely - a Trump-adminisztráció elképzelései szerint - új munkahelyek tömegeit is megteremti.

Fotó: CBC
Trump egyébként nem szeret olyan dolgokra pénzt áldozni, aminek nincs látható, kézzel fogható, a választóknak három tőmondatban összefoglalható eredménye: például a NASA költségvetését is megnyirbálja, amely könnyező demokraták mellett a különböző űrkutatási programok feladását, elnapolását vonta maga után. Persze, akik azt gondolják, hogy pont ez a 0,8 százalék hiányzik majd ahhoz, hogy jövőre kolóniát létesíthessünk az Alfa-Centaurin, azok most még kevésbé szeretik Trumpot. A költségmegvonások nem érintik az olyan fontos és közvetlen eredménnyel kecsegtető programokat, mint az óceánokban történő változások nyomon követésére tervezett PACE-műhold, bár ez szintén késedelmet szenved majd. Laurent Fabius, a párizsi klímamegállapodást tető alá hozó ENSZ-klímacsúcs elnöke "súlyos visszalépésnek" nevezte az intézkedést, a Természeti Erőforrások Védelmének Tanácsa nevű civil szervezet pedig "a nemzeti érdekek elárulásának" minősítette az elnöki rendeletet és kijelentette, hogy a Fehér Ház támadást intézett minden olyan szabályzó ellen, amely a klímakatasztrófa elhárítását szolgálta volna.
PestiSracok facebook image
Fotó: India America Today

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara viszont üdvözölte az elnök döntését, azzal érvelve, hogy Obama intézkedéscsomagja nemcsak jogszerűtlen volt, hanem ártott az amerikai családoknak és vállalkozásoknak.

Trump rendhagyó módon a Környezetvédelmi Hivatal (EPA) épületében írta alá a rendeletet, amelyet nem csak a gazdaság élénkítésére és a munkahelyek teremtésére irányuló tettnek nevezett, hanem egy lépésnek, amely segít leépíteni a túlburjánzott, kártékony bürokráciát, amely inkább akadályozza, mint segíti a tervek végrehajtását.

Scott Pruitt, a Környezetvédelmi Hivatal újonnan megválasztott vezetője a Breitbartnak adott interjújában is kifejtette:

Hozzátette:

A klímarendelet aláírása a főállásban Trump-ellenes aktivista Michael Moore rendezőt érintette meg leginkább, aki az aláírást az emberiség kiirtásaként értelmezte. A kampány során az elnök azt is említette, hogy a párizsi megállapodást is fel szeretné bontani, mert az szerinte túl költséges Amerikának. Erről azóta nem esett szó - talán szerencsénkre.

Vezető kép: nytimes.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.