Pesti Srácok

Ujhelyi megerősödött Juncker beszédétől és meg fogja menteni Magyarországot

Ujhelyi megerősödött Juncker beszédétől és meg fogja menteni Magyarországot

Az Unió helyzetét értékelő beszédet mondott ma Jean-Claude Juncker Brüsszelben, ahol Európa jövőjéről való elképzeléseit is vázolta. Úgy fogalmazott: a 27 tagállamnak át kell gondolnia, hogyan fogják együtt alakítani saját jövőjüket. Az elnök egy úgynevezett "fehér könyvben" a következő évtized Európát érintő főbb kihívásait és lehetőségeit foglalta össze. A dokumentum öt forgatókönyv alapján mutatja be, miként alakulhat az Unió 2025-ig attól függően, hogy milyen utat választ. Ujhelyi István Juncker beszéde után közleményben tudatta: ők, a magyar baloldal, megvédik Magyarországot az Orbán általi pusztítástól, amivel Európa perifériájára sodorta hazánkat.

Amint azt Juncker elnök 2016. szeptember 14-én elhangzott, az Unió helyzetét értékelő beszédében bejelentette, a Bizottság a mai napon fehér könyvet terjesztett elő Európa jövőjéről annak érdekében, hogy vitát indítson a római csúcstalálkozó előtt. A fehér könyv célja, hogy irányt szabjon a 27 állam- és kormányfő vitájának, és segítse a római csúcstalálkozón és azt követően zajló megbeszélések strukturálását. A Bizottság továbbá a fehér könyvet a kontinensünk jövőjéről szóló szélesebb nyilvános vita kiindulópontjaként használja. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: Az elnök beszédében a fehér könyv tartalmát ismertette, amiben azt is részletesen vázolták, hogy milyen változások előtt áll Európa a következő évtizedben, valamint szó volt arról, hogy az új technológiák társadalmat és munkahelyeket érintő hatásáról is, egyebek mellett pedig kitért a globalizációval kapcsolatos kétségekre is, a biztonsági aggályokra és a populizmus térnyerésére. A fehér könyvben leírtak egyértelműen kimondják, milyen választás előtt állunk: sodródunk az árral, vagy a magunk hasznára fordítjuk ezeket a folyamatokat, és élünk a bennük rejlő új lehetőségekkel. Juncker szerint ez nyomós érv az együtt maradás mellett, hiszen "együtt többet érhetünk el." Az elnök úgy fogalmazott: miközben Európa jóléte kedvező hatással van az egész világra, ez a jólét továbbra is azon múlik, mennyire marad nyitott Európa és milyen erős kapcsolatokat tart fenn partnereivel. A fehér könyv öt forgatókönyvet vázol fel, amelyek mindegyike bepillantást enged abba, milyen lehet az Unió 2025-ben annak függvényében, hogy milyen döntéseket hoz Európa. Ezek a "forgatókönyvek" számos különböző lehetőséggel számolnak, és ezeket példákkal is szemléltetik. Az egyik lehetőség nem zárja ki a másikat, és a forgatókönyvek nem merítik ki teljesen a döntési lehetőségek teljes tárházát. Juncker beszédében Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseit is vázolta Fotó: AP

Európa vagy Orbánisztán? Ez a kérdés, válasszatok!

Ujhelyi István Juncker beszéde után közleményt adott ki március tizenötödike szellemére hangolódva "Európa vagy Orbánisztán? Ez a kérdés, válasszatok!" címmel, amiben azt fejtegette, hogy az elnök beszéde egyértelműen világossá tette, hogy saját döntésünk lesz, amikor a "régóta felsejlő válaszúthoz érve melyik utat választjuk: a haladó Európát, vagyis a putyinizálódó Orbánisztánt?" A Juncker beszédéhez kapcsolódóan kiadott közlemény főként a magyar kormány tevékenységét bírálja. Úgy fogalmaz: az Orbán-kormány nem, hogy egyértelműsítené elkötelezettséget a szorosabb integráció és az európai értékek mellett, egyenes megveti azokat és az Unió közösségének szétszakadására játszik.

Ujhelyi legújabb vesszőparipája az orosz befolyásolás Magyarországra gyakorolt hatása, ami szerinte könnyedén perifériára sodorhatja hazánkat, de pánikra nincs ok, mert ők megvédik az országot.

Ujhelyi megmondja a tutit

PestiSracok facebook image

A közleményből megtudtuk azt is, hogy az MSZP alelnökeként az elmúlt egy évben tagozati vitákon, nyilvános fogadóórákon, online konzultációkon, egyetemi előadásokon mutatta be azt a vitairatot („European ReUnion”), "amely a magyar baloldal válasza és javaslatcsomagja lehet az Európai Unió megerősítésére; szemben az orbáni, gerinctelen populizmussal. "

A közlemény végül valóban idéz Junkcer beszédéből néhány mondatot: "Európa több mint piac és pénz. Az Unió az embereket kell, hogy szolgálja. Európa a mi válaszunk. Európa a mi választásunk."

PestiSrácok.hu, Fotó: EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.