Pesti Srácok

Hamarosan a Fehér Házra is csapást mérhet Trump volt tanácsadója

Hamarosan a Fehér Házra is csapást mérhet Trump volt tanácsadója

Múlt héten Steve Bannon elhagyta a Fehér Házat és visszatért a Breitbarthoz, amelynek éléről sokat tett annak idején azért, hogy Donald Trumpot megválasszák az Egyesült Államok elnökének. Az esemény sok kérdést vet fel, például azt, kirúgták-e, vagy lemondott a fő stratégiai tanácsadó, ahogy az is, mi lesz az üresen maradt pozícióval?

Steve Bannon eltávozásának körülményei tisztázatlanok, csupán azt tudtuk meg a múlt héten – többek között a New York Timestól, amely először számolt be a történésekről –, hogy John Kelly kabinetfőnök és Bannon megállapodtak: pénteken volt a stratégiai tanácsadó utolsó napja. A dolog egyébként már jó ideje napirenden volt, csak a charlottesville-i események miatt halasztották idáig a dolgot, bár nagy valószínűséggel magához a kialakult káoszhoz nincsen köze a lemondásnak.

Korán kezd örülni a baloldal?

A liberálisok persze örülnek, de nem biztos, hogy erre okuk van, mert simán elképzelhető például, hogy a volt tanácsadó Trump oldalán folytatja a munkát a belső ellenségek és az úgynevezett Deep State ellen egészen más módszerekkel, persze az is lehetséges, hogy nem veszi majd figyelembe Trump szándékait, és inkább az alt-rightot építi majd, vagy netán egy új irányú politikai karrierre pályázik. Bárhogy is legyen, az biztos, Bannon háborúra készül, a legvalószínűbb az, hogy a Fehér Házban dolgozó ellenségeire szeretne csapást mérni. De ezt majd meglátjuk. Az szinte biztos, hogy Bannon még sokáig nagy hatással lesz a konzervatívokra és ezáltal Trump programjára is.

PestiSracok facebook image
Steve Bannon; Fotó: Breitbart

De ki lesz az utód?

Fontosabb kérdés jelen pillanatban, hogy ki fogja betölteni a jövőben a pozícióját, ha egyáltalán lesz ilyen állás. Donald Trump azt nyilatkozta a New York Post újságírójának, Michale Goodwinnek még áprilisban, hogy „ő a saját maga stratégiai tanácsadója”, ami azt feltételezi, lehetséges, hogy nem akarnak a posztra új embert. Persze, azért vannak jelöltek. Az internetezők közül sokan Stephen Millerre tippelnek, aki jelenleg is tanácsadói pozíciót tölt be, de vannak, akik Gorka Sebestyénre tettek pénzt. Ezek persze csak találgatások, különösen annak tükrében, hogy a megfelelő ember kinevezéséhez nincsen szükség a szenátus jóváhagyására, az elnök azt jelöl ki a posztra, akit csak szeretne. Éppen ezért furcsa, hogy Bannon távozása nagy valószínűsggel nem az elnökön, hanem a liberálisok által az ügy érdekében megkörnyékezett Ivanka Trumpon és Jared Kushneren múlott, akikkel köztudottan sok konfliktusa volt a nézeteitől eltántoríthatatlan tanácsadónak.

Stephen Miller; Fotó: GQ Magazine

A stratégiai tanácsadó pozíció egyébként nem egy hagyományos állás az adminisztrációban, mint mondjuk a kabinetfőnök. Sőt, nem könnyű azt sem meghatározni, hogy egy ilyen tanácsadó egészen pontosan mit is csinál azon túl, hogy javaslatokat tesz arra, hogyan lehetne a leghatékonyabban betartani a kampányígéreteket. Ennek ellenére, amikor a választási győzelem után Trump bemutatta a kabinetjét, akkor még azt mondta, hogy Bannon egyenrangú partnerként fog együttműködni a kabinetfőnökkel, ami akkor nagy befolyásra utalt.

Az elmúlt időszakban egyébként rengeteg változás volt Donald Trump háza táján. Ahogy a PestiSrácok.hu korábban már megírta, 11 nap szolgálat után Donald Tump kirúgta a kommunikációs igazgatóját, Anthony Scaramuccit, de Reince Priebus kabinetfőnök John Kelly tábornokra történő lecserélése is nagy port kavart a hírekben nem is olyan rég.

Forrás: bustle.com, Washington Examiner, New York Post; Vezető kép: Sky News

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.