Pesti Srácok

Lehet, hogy Kanadának végleg vége: kiderült, a jobboldal is feminista

Lehet, hogy Kanadának végleg vége: kiderült, a jobboldal is feminista

Elmúltak már a régi szép idők, amikor mindenki tudta, hogy ki kivel van. A Warcraftban például voltak az emberek, akiknek zászlója alatt egyesültek a törpék, a tündék és az egyéb “tiszta” teremtmények, az orkok táborában pedig a koboldok, az ogrék, a sárkányok és egyéb démoni dolgok harcoltak. Hát manapság már nem így van, ennek pedig ékes bizonyíték a kanadai konzervatív párt nemrég megválasztott vezetője Andrew Sheer, akiről a napokban egy interjúban kiderült, hogy bizony feminista és sok szempontból a trudeau-i vonalat követi. Nem világos, hogy a pártelnöknek teljesen elment-e az esze, és elvonagáborosdik-e lassan, vagy csak egy kampányfogásról van szó, amivel a balodlalról szeretne támogatókat behúzni. Sehogy sem túl jó a helyzet.

A kanadai konzervatív párt újonnan megválasztott vezéréről már korábban nagy bizakodással írt a PestiSrácok.hu, most azonban inkább az aggodalom szolgáltatja a témát: Andrew Sheer a Chatelaine nevű kanadai női magazinnak adott interjújában kijelentette, hogy ő bizony feminista. Mivel ez lap arról híres, hogy főleg a nyíltan feminista-hiperliberális Justin Trudeau-val és családjával (főleg a lányával) foglalkozik, így nagy lehetőséget hagyott ki Sheer, hogy nem egy hitében stabil jobboldalt, hanem egy megalkuvó, a szavazatokért bármit beígérő pártot mutatott be - a riporter, Sarah Boesveld nagy megdöbbenésére.

Az újonnan megválasztott pártvezér. Fotó: Chatelaine

A dolgot persze lehet azzal magyarázni, hogy a 38 éves pártelnök naiv, hiszen nagy valószínűséggel az egyenlőség hangzatos eszméjének befolyása alatt tette meggondolatlan kijelentését. El kellene viszont valakinek magyaráznia Sheernek, hogy a feminizmus egy kicsit sem az egyenlőségről szól: mikor hallottunk olyat, hogy a feministák felemelik hangjukat az ellen, hogy egy férfinak keményebb fizikai munkát kell végeznie? Vagy az ellen, hogy az iskolákban a fiók a statisztikák szerint rosszabbul teljesítenek a lányoknál? Persze nyithatnának diskurzust arról is, hogy a férfiak 4 évvel kevesebbet élnek a nőknél átlagosan Kanadában. A feministákra még azt sem lehet ráfogni, hogy kiállnának anők egyenlő jogaiért, hiszen ugyanúgy támogatják az otthonmaradást és a főállású anyaságot, mint a munkamániás karrierizmust, vagyis bármit, amit támogatni lehet valmi mással szemben. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy a feministák a nőket a férfitársadalom által elnyomott áldozatként próbálják beállítani, ami kicsit sem nevezhető szimpatikusnak egy magára valamennyit adó nő számára. Szóval mit is akar Sheer? Valószínűleg ő sem tudja, de már más sem.

PestiSracok facebook image

Az egész persze lehet egy kampányfogás is, hiszen a konzervatív pártot sokan elhagyták az elmúlt években, amely nyilván a vezetés hiányának és a háttérbe szorulásnak köszönhető, a minimálisan középre tolódás pedig az ebből fakadó veszteségeket talán részben helyre tudja hozni. Ez persze nem biztos, és talán jobb lenne, ha nem próbálkoznának azzal, hogy jobbikosodni kezdenek, hiszen így elveszíthetik a nyugati tartományokban még mindig stabil bázisukat, akik pont azért támogatják a pártot, mert szembehelyezkedik a feminizmussal, nem nézi jó szemmel a kontrollálatlan bevándorlást, és “mindent szabad” társadalom helyett kultúrát építene.

Az interjú. Fotó: Chatelaine

Sheer egyéb furcsa dolgokat is csinált az elmúlt időszakban: például július közepén bejelentette, hogy a csapatát, amivel a legkésőbb 2019-ben kiírandó választásokon indul, regionálisan és gender szempontból is változatossá fogja tenni. Értjük, hogy ez nagyon tetszik a jólétben unatkozó kanadaiaknak, de talán fontosabb lenne úgy összeállítani a csapatot, hogy az szakmailag és politikailag professzionális legyen. De lehet, hogy az észak-amerikai országnak ez a gondolat már túl szélsőséges.

Trudauval saját bevallása szerint amúgy a legnagyobb problémája az adósságfelhalmozás, bár zárójelben megemlítette az iszlám terrorizmussal kapcsolatos puhaságot is. Az egészre még baljósabb árnyat vet egy olyan korábbi ígérete, mely szerint nem fogja újra megnyitni a vitákat az abortusz, illetve a melegházasság kapcsán, ez pedig szintén nem nevezhető konzervatív értékrendnek. Nem valószínű egyébként, hogy e magvas gondolatok szimpatikusak lesznek a jobboldalnak, amiről a pártvezért azt mondta, hogy nem hagyja majd szétdarabolódni megint. Sok sikert.

Lehet, hogy még nincs semmi veszve, hiszen Sheer nyíltam a nagy port kavart M-103-ként elhíresült, iszlamofóbiával kapcsolatos liberális törvényjavaslat ellen szavazott, tehát talán nem ment el még teljesen minden esze. Színes zoknit mindenesetre talán még nem hord.

Vezető kép: YouTube

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.