Pesti Srácok

Málta csak a migránsokat és az embercsempészeket látja szívesen, az európai patriótákat nem

Málta csak a migránsokat és az embercsempészeket látja szívesen, az európai patriótákat nem

Egy hónappal ezelőtt indult el az Identitás Mozgalomhoz tartozó Defend Europe csoport C-Star nevű hajója a Földközi-tengeren, hogy felvegye a harcot az embercsempészekkel és a velük együttműködő, humanitáriusnak álcázott NGO-kkal, ha már az érintett kormányok tétlenül nézik a dübörgő migránsbizniszt. A Defend Europe csoport most megtapasztalta azt is, hogy ők nem olyan szívesen látott vendégek Máltán – egy EU-tagállamban –, mint az illegális migrációt segítő NGO-k. Emiatt petíciót indítottak.

A hajó legénysége fiatalokból áll, főleg európaiakból, de jöttek fiatalok az Egyesült Államokból és Kanadából is. Saját bevallásuk szerint „meg akarják védeni Európát”. A csoport júliusban jelentette be a C-Star nevű hajója elindítását a Földközi-tengerre. A Defend Europe oligarchák támogatása nélkül, valóban adományokból finanszírozza a tevékenységét. A mögöttük álló társadalmi támogatást jelzi, hogy két hét alatt összegyűjtötték a szükséges 200 ezer dollárt – erről a csoport magyarországi szóvivője, Bódi Ábel beszélt nemrég a Polbeatben. A Defend Europe a tervek szerint a jövőben összeszedi a líbiai felségvizeken hánykolódó bevándorlókat, és visszaviszi majd őket az észak-afrikai országba. Ezzel előzné meg, hogy a környéken ólálkodó NGO-k hajói már rögtön a líbiai partoknál kiemeljék, illetve az embercsempészektől átvegyék, majd Olaszországba szállítsák át a migránsokat. Jelenleg ugyanis nem arról van szó, hogy a migránsok átevickélnek Olaszországba, hanem alig szállnak fel a lélekvesztőikre, máris jönnek értük a „civilek”. A Defend Europe-nak egyelőre egy hajójával arra van kapacitása, hogy figyelje az NGO-k és az embercsempészek tevékenységét, és erről felvételeket készítsen.

– nyilatkozta Bódi Ábel a Polbeatben.

PestiSracok facebook image

Málta kormánya elárulta az ország történelmét és a mai népét is

A szervezet most petíciót indított azért, hogy beengedjék a hajóját a máltai kikötőkbe, ugyanis mint írják, ezt a szigetország kormánya megtagadta tőlük. A máltai hatóságok még azt sem tették lehetővé, hogy a hajó és legénysége friss vizet vegyen fel.

– írják a Facebook-oldalukon. Málta számára történelmi szégyennek nevezik, hogy az ország az egész migrációs válságban csak akkor védi meg a határait, amikor európai patrióták törvényesen akarnak belépni. A bejegyzésben arra is emlékeztetnek, hogy Málta történelme Európa védelméről szól, a fővárosuk a nagy török ostromot visszaverő Jean de la Valette-ről van elnevezve, és a sziget tele van várakkal és erődökkel.

A C-Star a közlésük szerint egy franciaországi vagy horvátországi kikötőbe fog befutni vasárnap. Egyúttal közölték, hogy amíg a máltai kormány teljesen elutasító velük szemben, addig helyi emberek csónakok tucatjaival közelítették meg a C-Start, és kifejezték feléjük a támogatásukat. A Defend Europe ezért most arra hívja fel a hatóságok gyakorlatával és a migrációs válság kezelésével elégedetlen máltaiakat, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket, és írják alá a petíciót.

forrás: facebook.hu/DefendEuropeID

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.