Pesti Srácok

Meghátrált Katalónia, elmarad a várva várt függetlenség

Meghátrált Katalónia, elmarad a várva várt függetlenség

Carles Puigdemont ma este hétkor mondta el sorsdöntő beszédét, amely reggel óta rengeteg feszültséget generált az országban. A feszült várakozások ellenére a katalán elnök meghátrált és a nagy balhék ellenére nem jelentette be a független katalán államot, ami sokaknak nagy csalódást jelent. Puigdemont arra hivatkozott, hogy a katalánok mindig is a párbeszéd pártján álltak, a hagyományt pedig ezúttal sem szeretnék megtörni. Hogy ezek után mi következik, nem tudni.

Egyelőre nem lesz független ország Katalónia. Ezt Carles Puigdemont, katalán elnök beszédéből derült ki, ami kedd este 7-től zajlott a katalán parlamentben. Az elnök beszédében elmondta, a szerinte sikeres népszavazás és a függetlenedési szándék ellenére Katalónia – mint mindig – ezúttal is az egység és a párbeszéd pártján áll, tehát hiába sérült meg 800 ember az október 1-jei népszavazás napján, még nem érett meg a helyzet arra, hogy független országgá váljanak. Puigdemontn azonban elmondta, ad még néhány hetet a párbeszédnek, amelytől azt várja, hogy a katalánokat minél előnyösebb helyzetbe segítse, de hogy mit hoz a jövő az egyelőre nem világos.

A katalán elnök beszéde eredetileg este hatkor lett volna, de egy órával elcsúszott, ami sokak idegeit pattanásig feszítette. Még az utolsó pillanatokban is mindenki azt találgatta, hogy Puigdemont kikiáltja-e a függetlenséget.

Az utcákon összegyűlő katalánok a Skynews tudóstója szerint nem fogadták túl jól a beszédet, az összegyűlt emberek valószínűleg jóval katartikusabb végeredményre számítottak. Bármennyire is arról van szó, hogy a katalán hagyomány a párbeszéd, ez a lépés leginkább megalkuvásnak és gyávaságnak tűnik. Az Eu-nak pontosan ez a párbeszéd kedvezett a legjobban

PestiSracok facebook image

A katalán rendőrség már reggel már viszonylag korán kordont húzott a barcelonai parlament elé Carles Puigdemont sorsdöntő beszédére készülve, illetve eljuttatták a katalánok által hivatalosnak tekintett választási eredményeket a parlamentbe is. Nemzetközi szinten is nagy érdeklődés övezte a mai napot: nyílt levélben fordult például nyolc Nobel-békedíjas a spanyol és katalán vezetéshez, párbeszédet sürgetve a Katalónia jövőjével kapcsolatosan Madrid és Barcelona között kialakult válság megoldása érdekében. Az ügyben a Székely Nemzeti Tanács is állását foglalt, szerintük a katalánok szabadsága európai ügy, az európai demokrácia ügye.

Ada Colau, Barcelona polgármestere hétfőn arra kérte Puigdemont elnököt, hogy ne próbálja meg egyoldalúan kikiáltani a függetlenséget, bár a kialakult válságért elsősorban a madridi kormányt tette felelőssé.

A német és a francia vezetés is, és az EU is jelezte, hogy ebben az esetben Katalónia az EU-n kívül találná magát.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást annak dacára, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol hatóságok és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A hivatalos végeredmény szerint 2,28 millió ember, a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90,18 százalékuk támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

Fotó: The Guardian

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.