Pesti Srácok

Soros György és az EU véleményterroristái szerint Magyaroszág már majdnem orosz gyarmat

null

Hála egy szabad szellemű, harcos, felelősen gondolkozó European Values nevű tink-tanknek, ismét kiderült, hogy Magyarország majdnem orosz gyarmat. Legalábbis valami ilyesmit állít az a tanulmány, amelyet a 444.hu elemzett és tárt a széles nyilvánosság elé szerdán. A 100 oldalas dokumentumból kiderül, hogy hazánk mindössze 2 pontot kapott a maximális 15-ből, vagyis országunk vezetői nem hogy nem félnek az orosz befolyástól, hanem támogatják azt, éppen hogy csak nem könyörögnek érte. Megmosolyogtató, hogy ha megnézzük ki áll a tanulmányt elkészítő csapat mögött, akkor néhány kattintás után már ki is rajzolódik Soros György sziluettje, de feldereng még a távolban a Magyarországot sokat ostorozó Európai Bizottság, és az Európai Parlament is.

Jelentés készült arról, hogy az EU tagországai, milyen mértékben harcolnak Oroszország beszivárgási, befolyásolási kísérletei ellen. A 444.hu nagy örömmel cikkezett arról, hogy kiderült, hazánk megbukott a teszten és a maximális 15 pontból mindössze 2 pontot kapott, ezzel pedig tulajdonképpen orosz gyarmat, és az is akar lenni. A portál hosszasan elemzi a szenzációt, amiről most végre lerántották a leplet a szabadon gondolkodók, ismét felcsillant egy újabb remény ha 2013-ban nem is, ettől biztosan megbukik Orbán Viktor, de lehet, hogy már meg is bukott, csak arról még nem készített tanulmányt az European Values.

Fotó: European Values

De mielőtt túlságosan elkezdenénk örülni ennek az igazán objektív, politikailag független, szakértői elemzésnek, érdemes megnézni, hogy kik állnak a tanulmány mögött. A szervezet honlapja erről sokat nem árul el, de az internet nem felejt, ha az ember beüti a Google-be a szervezet igazgatójának Jakub Janda-nak nevét, aki teljesen véletlenül azt a programot is vezeti, amelynek keretein belül jelen tanulmány elkészült (Kremlin Watch), akkor gyorsan rábukkanhat egy 2015-ös interjúra, ahol a szakértő őszintén beszél arról, hogy az European Values-t Soros György és szervezete az Open Society támogatta, akkor a működési költségeik mintegy 40 százalékával.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki.

Amikor a riporter Soros György támogatja-e őket, Junda a következőt mondta:

Az European Values egyébként imádja túltolni az oroszellenes propagandát, tavaly például nagy vihart kavart a tink tank egy “tanulmánya”, melynek szerzője, egy bizonyos Monika Richter összegyűjtötte a RT (korában Russia Today) 2,327 vendégszereplőjét az elmúlt évekből, akiket “hasznos idiótának” nevezett, akik az orosz propaganda kezére játszanak. A listázás a haladók oldalán nem meglepő, de mégis, “hasznos idiótának” nevezni Harrison Fordot, Oliver Stone-t, Kofi Annant, Jeremy Corbynt, és sok más újságírót, színészt és politikust nettó furcsa. A tanulmány ellen az RT is szót emelt annak idején.

A 444.hu által bemutatott tanulmány szerint egyébként nem hazánkban a legrosszabb a helyzet, Görögországban és Cipruson rosszabb, melyeket a jelentésben szimplán "kollaboránsként" jellemeztek.

A cikkből az is kiderül, hazánk azért kapott kettest, mert itthon “a hatalomban levők "kritikus tömege" tagadja vagy alulbecsüli a fenyegetés létét, amely miatt nyilvánosan a titkosszolgálatok sem aggódnak, a politikai vezetés pedig aktívan gyengíti az ország ellenállóképességét - például a sajtószabadság korlátozásával.”

A legjobb értékelést az Egyesül Királyság és a balti államok kapták, ők ugyanis mindet megtesznek, hogy hárítsák az orosz befolyást.

Forrás: 444.hu, European Values, RT.com, radio.cz; Vezető kép: The Daily Beast