Pesti Srácok

Angol nyelvű hírportál indult a lengyel-magyar barátság és a V4-ek jegyében (PS Interjú)

Angol nyelvű hírportál indult a lengyel-magyar barátság és a V4-ek jegyében (PS Interjú)

A hagyományos lengyel-magyar barátság már ezer éve létezik, és nem félteném ennek a jövőjét – mondta el a PestiSrácok.hu-nak Grzegorz Adamczyk, a Remix névre hallgató, új, V4-ekkel foglalkozó nemzetközi hírportál külpolitikai újságírója. A közép-kelet európai régióval foglalkozó hírportál célja, hogy angol nyelven eljuttassa a legfontosabb lengyel, magyar, szlovák és cseh lapokban olvasható híreket azoknak, akik hiteles forrásokból, álhírek nélkül tájékozódnának a régió bel- és külpolitikájáról. Grzegorz Adamczyk szerint a visegrádi országok erős régiós közösséget alkotnak, amely más együttműködéseknek a magját tudja biztosítani, erről pedig nem igazán tájékoztatnak a baloldali lapok. Az újságíró úgy véli, az EU-ból érkező támadások csak tovább erősítik a bajtársiasságot a V4 országai között, és lassan eljön az ideje, hogy a tagországok újragondolják az Európai Uniót.

Egy pillanatra nem figyeltünk oda, és egyszer csak megjelent egy új, V4-ekkel foglalkozó hírportál. Mesélne kicsit a Remix történetéről?

A Remix egy angol nyelvű hírportál, amely a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák médiából származó hírekkel, véleményekkel foglalkozik. A portál legfőbb célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a visegrádi országokkal kapcsolatos politikai, gazdasági eseményeket, valamint a vezető álláspontokat, és egyfajta regionális perspektívát adjon ezeken keresztül olyan fontos európai kérdésekben, mint például a migráció. Mivel angol nyelvű a portál, ezért egy teljesen egyedi szolgáltatást nyújt a V4-ek piacán. Nincs még egy portál a régióban, amely akkora hangsúlyt fektetne a regionális eseményekre, mint ez.

Kik állnak a Remix mögött?

PestiSracok facebook image

A Remix szerkesztői csapata több nyelven beszélő, profi közép-európai újságírókból áll, akik elmélyült tudással rendelkeznek az országaik politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről, illetve naprakészek a bel- és külpolitikát illetően is. Az érdeklődésünk fókuszában elsősorban a V4-es együttműködés áll, vagyis ha bármi fontos történik errefelé, akkor az biztosan bekerül a nagyítónk alá. Ezután kiválogatjuk azokat a cikkeket, amelyeket szerintünk a legjobb lenne leközölni.

Manapság a haladó oldal gyakran példálózik a független, objektív sajtóval, ami valljuk be, nem feltétlenül létezik. Az önök portálja politikailag mely irányba húz?

Amellett, hogy irányadó információval szolgálunk, a Remix a jobbközép, konzervatív értékeket képviseli, ennek alapját pedig a V4-es országok együttműködése és egy erős, nemzetállamokra épülő Európa képe adja. Ennek a régiónak sok mondanivalója van a mai Európáról és annak jövőjéről. Ez egy alternatív narratíva, más, mint amit Brüsszelből, Berlinből és Párizsból hallunk. Ezt a narratívát, ezt az Európát 1989 örökösei irányítják. A gond az, hogy ezek a hangok soha nem hallhatók a mainstream, angol nyelvű médiában. A Remix ezt akarja megváltoztatni.

Hogyan látja a V4-es országok jelenlegi helyzetét? Itt állunk egy EP-választás előtt, egy Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentés után, miközben az erők szét akarnak bennünket szakítani.

Úgy látom, hogy a V4-es országok egy erős régiós közösséget alkotnak, amely más együttműködéseknek a magját tudja biztosítani. Ilyen például a Három Tenger Kezdeményezés. Az ebben részvevő 12 ország (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) egy erős amerikai gazdasági támogatással létrehozhat egy új észak-dél tengelyt a jelenlegi európai uniós nyugat-kelet tengely helyett. Ami még ennél is fontosabb, hogy a Három Tenger Kezdeményezés a jelenlegi állapotában egy gazdasági és infrastrukturális projekt a résztvevő országok közös érdekeit szem előtt tartva. Autópályák építése, észak-dél vasúthálózat, Lengyelországot és Horvátországot összekötő gázvezeték, mely később talán Magyarország érintésével ennél délebbre is megy. Ezek azok a dolgok, amiken keresztül ez a régió optimistán a jövőbe nézhet. A kiváló infrastrukturális és gazdasági kapcsolatok után a kiváló politikai kapcsolatok is meg fognak érkezni.

Mit gondol, milyen szerepe lesz a lengyel-magyar barátságnak ebben a nagy szövetségben?

A hagyományos lengyel-magyar barátság már ezer éve létezik, és nem félteném ennek a jövőjét. Ennek a barátságnak a gyökerei az egyik legnagyobb lengyel királyig, Báthory Istvánig nyúlnak vissza. A két ország hű maradt egymáshoz háborúkon át, még azokban is, amikor nem ugyanazon az oldalon álltunk, ami valljuk be, egy világszenzáció. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, számomra nyilvánvaló, hogy még szorosabbra lehet fűzni a szálakat, ha nemzeti-konzervatív, de mégis Európa-barát kormányok vannak hatalmon mindkét országban.

Mik a jóslatai a 2019-es EP-választásokra? Reméljük a legjobbakat, de láttuk, hogy Svédországot is hiába árasztották el a menekültek, hiába erőszakolnak meg nagy számban nőket a migránsok, hiába egyre rosszabbak a bűnügyi statisztikák, nem sikerül a nemzeti oldalnak felülkerekednie.

Az álom az, hogy azok a konzervatív pártok kapják meg a legtöbb szavazatot, amelyek fel tudnak építeni egy páneurópai szövetséget. De ez az álom több okból kifolyólag sem fog megvalósulni: például amiatt, hogy egyes országokban a nemzeti és a konzervatív pártok képtelenek együttműködni az ideológiai különbség miatt, de ott van még az oroszokhoz való viszony miatti széthúzás (Franciaország, Németország, és Ausztria oroszbarát, Lengyelország, a balti államok pedig oroszellenesek). Sajnos még az Európai Egyesült Államokhoz való viszony is nagyon eltérő a jobboldali pártok között.

Az Európai Egyesült Államok még akkor sem tudna jelenleg megvalósulni, ha mindenki akarná, hiszen Európa jelen pillanatban nem képvisel önálló erőt, sőt, leginkább a nagyhatalmak érdekei szerint történnek itt a dolgok. Emellett az ellenőrizetlen migráció miatt is rendkívül sok kihívás van, amit meg kellene oldani.

Sajnos nem vagyok jós, újságíró vagyok, nem tudom a jövőt megmondani, csupán azt, hogy mit szeretnék látni. A Brexit után az EU országainak valóban el kell kezdeniük a tárgyalásokat, hogy egy új értékeken alapuló új EU-t hozzanak létre, ahol az emberek szükségleteit és jogait helyezik az előtérbe. Hogy példákat is mondjak, az EU többé nem engedheti meg magának, hogy olyanok irányítják, akiket nem a nép választott meg.

Ez sajnos egyelőre nem így van, és meg is lett az eredménye: egy Sargentini-jelentés, amit csalással el is fogadtak. Mit gondol erről?

Ez egy politikailag motivált akció volt, aminek nincsenek politikai következményei. Hasonló dolog már Lengyelországgal is történt, az ilyesmi pedig csak tovább erősíti a köteléket a lengyel és a magyar hazafiak között. Ennek ékes bizonyítéka az a szeptemberi levél, amelyet a lengyel konzervatívok írtak, és ezerek írtak alá. A levelet azonnal lefordították angolra, és a Remixen azóta is olvasható.

PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.