Roskadozik a merkeli rendszer – most is a lejtő legaljáig várnak a németek?
A németek híresek a kitartásukról: ha már minden elveszett, akkor is utolsó vérig harcolnak és nem adják fel. Igaz volt ez rájuk akkor is, amikor Adolf Hitler parancsszavára meneteltek és mindent gyűlöltek, ami nem árja, és igaz ez akkor is, amikor milliós tömegével fogadják be az afrikai, közel-keleti és más, harmadik világból érkezett területfoglalókat. Mindegy, csak valakit követni lehessen, az eszme másodlagos. Lassan egész Európa kijózanodóban van, a németek azonban ismét ragaszkodnak a megkezdett úthoz, hiába vezet az egyre nyilvánvalóbban a szakadékba. Meddig tarthat ez, és mi jöhet utána?
Angela Merkel vitathatatlanul Európa egyik vezető politikusa: nagy túlélő, amit jól mutat, hogy tizenhárom éve kancellár – nem szép hasonlat, de Hitler is közel tizenhárom évig vezette a németeket – most azonban nem először került nagyon nehéz helyzetbe. Pártja, a CDU és testvérpártjuk, a CSU népszerűsége lejtmenetben van jó ideje, mely igaz ideológiai ellenfelükre, a velük nagykoalícióban kormányzó szociáldemokratákra, az SPD-re is. Már az is furcsa magyar szemmel, hogy két ilyen eltérő világnézetet képviselő párt hogyan tud közösen dolgozni, de ez Nyugat-Európában több országban is így van, több évtizedes hagyományai vannak. Az eredmény általában nem felemelő.
Ami még furcsább, hogy ez a nagykoalíció kezd annyira zsugorodni, hogy lassan a kormányzás is veszélyben lesz. A hagyományos néppártok tehát süllyedőben vannak, de még nem érték el a kritikus pontot. Már az is komoly jelzés, hogy a sokat tűrő, lassan ébredező németek ekkora hányada elfordult a hagyományos jobb- és baloldali gyűjtőpártoktól, azonban a hatalmon lévőket ez még mindig nem zavarja. Közben pedig Merkel asszony világuralomról ábrándozik, ám az események folyamatosan döntik ki a támpilléreket birodalmi vágyai alól.
Két vesztes koalíciója
A 2015-ös menekültválság kezelését a németek rontották el legjobban: Merkel Mutti hívó szavára szó szerint milliók indultak útnak Németország felé, de a kemény koponyájú kancellár asszony nem tudott és nem is akart változtatni a politikáján, a benne bízó német tömegek pedig kezdtek szépen lassan elfordulni tőle és pártjától. Lassan, de biztosan, így a 2017-es szövetségi választásokon a sok szavazatot vesztő CDU/CSU kénytelen volt ismét nagykoalícióra lépni a történelmi mélypontot elérő SPD-vel. Két vesztes koalíciója következett, és ha más nem, ez az óriási népszerűségvesztés sokadik intő jel kellett volna, hogy legyen Merkelnek és a teljes vezetésnek.
Azonban a német politika továbbra sem változott. Miközben Merkel kemény kézzel próbált minél több németet becsempészni az európai uniós tisztségekbe, otthon egyre jobban erodálódott a népszerűsége, napi szinten érkeztek a hírek a magukkal nem bíró illegális és nem illegális bevándorlókról, akik öltek, erőszakoltak, loptak, ahol csak tudtak. Egészséges lelkületű társadalom ezt már nehezen bírná, a németeket azonban nem olyan fából faragták, mint akik csak úgy feladják. Csak az a baj, hogy ők a "wir schaffen das" szlogent nem akarják feladni: meg akarják még mindig oldani, miközben egyre nagyobb a baj országszerte.
Késelő migránsok, tehetetlen hatalom
A viszonylagos és rövid nyugalmat a migránsok újabb akciói borították fel, hiszen rövid idő alatt több, bevándorlók által elkövetett gyilkosság is történt az utóbbi időben. Chemnitzben szír és iraki elkövetők késeltek halálra egy harmincöt éves német családapát, mely óriási felháborodást váltott ki. Tüntetéseket tartottak, majd a sokáig csöndben gubbasztó Merkel inkább a saját németjeit ítélte el a zavargások miatt; a német férfi meggyilkolása szinte másodlagossá vált, a saját népét sújtó kettős mérce egyre érthetetlenebb mélységekbe kergette a németek anyját.
Hiába az egyre erősödő, ám még közel sem elsöprő népharag, a természetellenes szocdem-konzervatív koalíció tovább menetelt a lenini úton és nem voltak hajlandók szembenézni azzal a jogos felháborodással, mely nem a tüntetéseket tartotta a fő problémának, hanem a szinte szabadon garázdálkodó bevándorlókat. Ekkor jött a képbe Hans-Georg Maassen, az Alkotmányvédelmi Hivatal akkori vezetője, aki a polkorrekt fősodorral szemben meg merte említeni, hogy nem találja hitelesnek a szélsőjobboldaliak migránskergető videóját, valamint inkább a saját nemzetét féltette. Nos, ez óriási hiba volt, hiszen Németországban a németnek igazat adni manapság veszélyes és büntetendő kategória. Az esetből kormányválság lett, és bár Seehofer, a CSU vezére kiállt Maassen mellett, végül mégis távoznia kellett posztjáról.
Belső lázadás Merkel ellen?
A kormányzópártok népszerűsége újabb mélypontot ért el, miközben az AfD lett a második legnépszerűbb párt, megelőzve a szociáldemokrata SPD-t. Ezt nemcsak a társadalom fogadta újabb arculcsapásként, hanem úgy látszik, Merkel pártja, a CDU sem örült neki túlságosan, melynek egyértelmű tanújelét adták. Nem választották újra a tizenhárom éve frakcióvezetői posztot betöltő Volker Kaudert, aki Angela Merkel egyik fő bizalmasa, helyette a sokkal ismeretlenebb Ralph Brinkhaus kapott bizalmat 125-112 arányban. 1973 óta arra sem volt példa, hogy egynél több jelölt legyen a posztra, ami ugyancsak a Merkel iránti bizalmat kérdőjelezi meg. Kétségtelenül nagy pofon ez a kancellár asszonynak, azonban a korábbi események alapján ebből sem fog tanulni. Természetesen a szavazás eredménye megdöbbentette a német közvéleményt, a Bild egyszerűen Merkel elleni lázadásról írt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung ugyancsak keményen fogalmaz, ugyanis a mostani helyzetet és egyben Angela Merkelt az Amerikában a lame duck – béna kacsa – néven ismert állapotként aposztrofálja, a lap szerint pedig a frakcióban elszenvedett vereségével elkezdődik a vita arról, hogy meddig kell tartania ennek a béna állapotnak.
A párt vezetői természetesen ilyenkor összezárnak: Armin Laschet, a CDU alelnöke szerint nem történt semmilyen tragédia és mindez nem Merkel ellen szólt, valamint elmondta azt is, hogy Brinkhaus megválasztása csupán új munkamódszereket jelent. Maga Brinkhaus is arról beszélt, hogy megválasztása csupán reformokat jelent; hozzátette azt is, hogy a koalíciós partnerrel is jó viszonyra törekszik.
Az ellenzékben lévő liberális FDP azonban bizalmi szavazást követel a parlamentben az esetet követően, mely a koalíció újabb szakítópróbája lenne. Steffen Seibert kormányszóvivő erre kijelentette: egy "nagyon egyértelmű nem" a válasz arra a kérdésre, hogy a kancellár szükségesnek tart-e bizalmi szavazást a CDU/CSU pártszövetség képviselőcsoportjában kedden tartott frakcióvezető-választás után.
Hiába a szép szavak, recseg-ropog a nehezen összeálló nagykoalíció, és Angela Merkel pozíciója sem a legbiztosabb. A jeleket azonban nem veszi észre, nem változtat a politikáján, és bár lehet, hogy ezt a válságot is túléli, nem biztos, hogy ezzel Németországnak tesz jót. Természetesen az is fontos kérdés, hogy mi jönne a merkeli időszakot követően, hiszen egy gyengülő CDU/CSU és a romokban heverő SPD nem tudták megváltani a világot, a többiek pedig az AfD-n kívül minimális népszerűséggel bírnak Az egyre jobb eredményeket elérő AfD-től azonban még most is sokan félnek; egyrészt szélsőjobboldalisággal vádolják őket, másrészt nem bíznak abban, hogy elegendő szakpolitikusuk van, a párt viszont közelít a 20 százalékhoz a közvélemény-kutatások szerint. Eközben a bevándorlók élik életüket: számukra a káosz és a gyenge központi hatalom megfelelő langyos víz, hiszen amíg a németek a saját fejükre szórják a hamut, addig ők boldogan élik fel a jóléti állam javait és használják ki a német Willkommenskulturt. A német társadalom jó része pedig még mindig homokba dugja a fejét és próbálja figyelmen kívül hagyni az egyre veszélyesebb állapotokat, mert amíg a vezér a helyén van, addig követni kell.
Forrás: PS, faz.de, bild.de; Fotó: MTI
