Pesti Srácok

A beilleszkedett menekültek többsége is lezárná a határokat a migránsok előtt

A beilleszkedett menekültek többsége is lezárná a határokat a migránsok előtt

Nagyon úgy néz ki, hogy a hagyományos, legális módon, a bevándorlási törvényeket tiszteletben tartva Európába érkezett olaszországi bevándorlók is ellenzik az illegális migrációt. Egy nemrég végzett kutatásból kiderül, közülük sokaknak annyira nem tetszik a helyzet, hogy legszívesebben maguk is visszafordítanák a menekülteket a határokon. A kutatás azért is érdekes, mert egyrészt a haladó nyugati sajtóban viszonylag ritkán jön le ilyesmi, másrészt pedig, mert kiderül, hogy a kínaiak és az albánok ellenzik a legjobban az illegális bevándorlást, míg az afrikaiak azok, akik a legnagyobb mértékben támogatják azt - Emmanuel Macron után kullogva persze.

A Regional Observatory for Integration and Multi-Ethnicity (ORIM) nevű szervezet által elvégzett kutatás szerint az olaszországi bevándorlók 55,3 százaléka csak olyan menekülteket látna szívesen, akik legálisan érkeznek és maradéktalanul tartják magukat a bevándorlási törvényekhez, miközben 12,2 százalék egyáltalán nem fogadna be több menekültet az országba. A megkérdezett migránsok 32 százaléka mondta csupán azt, hogy hisz a nyitott határok intézményben.

Az egészben még érdekesebb, hogy a kínaiak azok, akik a legkritikusabbak a bevándorlással kapcsolatban, és akiknek a 24 százaléka mondja azt, hogy teljesen le kellene zárni a határokat; őket az albánok követik 16,7 százalékkal. Kicsit sem meglepő módon az afrikai bevándorlók voltak azok, akik a legnagyobb arányban szavaztak a nyitott határokra, hiszen nekik valószínűleg sok barátjuk és rokonuk szeretne csatlakozni a haladó európaiak egyre vegyesebb társaságához.

A legálisan letelepedett bevándorlók véleménye érthető, hiszen valószínűleg ők azok közé tartoznak, akik dolgoznak és megpróbálnak beilleszkedni, vagyis biztonságra vágynak, éppúgy, ahogy a számban egyre fogyatkozó helyiek. A migráció pedig komoly veszélyeket rejt, mint azt tudjuk; a 2014-óta Németországban letartóztatott terrorista-gyanús személyek döntő többsége olyan menedékkérő, akik nem a legális úton próbálkozott.

PestiSracok facebook image

Amiben a felmérésben megkérdezett migránsok között a legnagyobb egyetértés volt, az szintén a biztonság kérdése: a résztvevők több, mint 86 százaléka gondolja úgy, hogy a bevándorlók között veszélyes terroristák is rejtőzködhetnek.

Ne gondoljuk, hogy ez az olaszországi felmérés egyedi eredményt mutat, Svédország egyik leghírhedtebb no-go zónájában (liberálisul: érzékeny terület), Rinkebyben rengeteg bevándorló követeli azt, hogy a bűnelkövetőket, az erőszaktevőket ki kell közösíteni, és deportálni kell az országból a családjaikkal együtt.

Forrás: ilgiornale.it; Vezető kép: IBTimes UK

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.