Pesti Srácok

Obama volt külügyes potentátja: A magyar kormány Európa legproblematikusabb gaztevője, Orbán nem menekülhet

null

Ismét bebizonyosodott, hogy a felelős pozíció nem jár józan ésszel és tisztességgel; mindez kiderül a mai 168 Órában megjelent egyik interjúból, melyet Thomas O. Melia, volt amerikai külügyi helyettes államtitkárral készített a baloldali hetilap és melyből ömlik a gusztustalan gyűlölet és hazugság. A cenzúra sötét napjaiban fényt mutat nekünk az Obama-adminisztráció korábbi üdvöskéje, aki nem mellesleg már 2011 óta süvölt a magyarországi antidemokratikus viszonyok miatt. A mindenhez is értő Melia többször járt Magyarországon, és a ma megjelenő interjúban többek között Európa leginkább problematikus gaztevőjének nevezte a magyar kormányt és Orbán Viktort, aki szerinte nem fog tudni megszökni, mint Gruevszki. Zsigeri gyűlölet és fenyegetés, a szokásos balliberális eszközök és hozzáállás jellemzi Meliát, akinek fröcsögése természetesen több finom üzenetet is tartalmaz, többek között Konrád György megvédését is olvashatjuk tőle.

Érdemes megjegyezni Thomas O. Melia nevét, hiába okoz heves hányingert az ízlelgetése, hiszen az említett magyargyűlölő valahogy a fejébe vette, hogy nem száll le rólunk magyarokról és az ország jelenlegi vezetéséről. Sok helyen vitézkedhetne Thomas, de ő inkább nem gőzmozdony akart lenni, hanem a gyalázkodás és gyűlölet nagykövete. A kőkemény liberális aktivista 2010 és 2015 között, az Obama-adminisztrációban töltött be fontos posztot, külügyi helyettes államtitkár volt, jelenleg a PEN America, az írók és a véleményszabadság nemzetközi hálózatának washingtoni igazgatója. Ebben a tartalmas öt évben felelt az emberi jogokért is és figyelte a demokráciákat Közép-Európában, többször látogatott hazánkba, mint civil aktivista, és nagyon nem tetszett neki, hogy Magyarország felállt a baloldal nyolc éves ámokfutását követően, a mai liberálisok ugyanis nem szeretik a büszke nemzeteket, akik tudják, hogy mit akarnak.

Minden magyar bűnt és hibát lát Amerikából; Fotó: delfi.ee, Ilmar Sabaas

Melia már 2011-ben üzengetésbe kezdett, melyre akkor Deutsch Tamás válaszolt keresetlen stílusban, és igaz, hogy sokan nem hallgatnak az elvakult liberálisra, mégis aggasztó, hogy a nyílt gyűlöletet és fenyegetést közzétevő Melia ilyen felelős pozíciót tölthetett be a világ legerősebb és elvileg legfelvilágosultabb országában, az Egyesült Államokban. Ez talán mindent elmond az éretlen Barack korábbi ámokfutásáról, ők és embereik pedig mindenre képesek, ha kiesnek a hatalomból.

PestiSracok facebook image

Melia így kezdi gondolatait:

Kedves nyitás, azonban az igazi hadjárat még csak most kezdődik, az alákérdező 168 Óra pedig láthatóan örömmel pazarolta a tintát a hagymázas gondolatokra. A volt külügyi helyettes államtitkár kitért arra, hogy a magyar kormány milyen alávaló módon támadja szegény Ukrajnát, valamint az is szúrja a szemét, hogy nem fogadunk be migránsokat, akik szerinte a háború és az elnyomás elől menekülnek, ellenben:

Melia szerencsére megnyugtat minden felelős haladó gondolkodót, hogy nem lesz ez mindig így, hiszen lesújt majd az igazság pallosa, vagy inkább mondjuk úgy, hogy az éhen maradt, bosszúszomjas balliberális héják várják a koncot és a visszavágás örömét:

Szinte kitüremkedik a betűk közül a kicsinyes gyűlölet, ami akár megmosolyogtató is lehetne, ha nem lenne átitatva bosszúval és gyűlölettel, a nyilvánvaló hazugságokat félretéve. Az ostobaság és/vagy a rosszindulat azonban még messzebbre sodorja ezt az embert, ugyanis aljas csúsztatással egybemossa a kommunisták elől Magyarországról elmenekülteket az életerős és valójában nem menekülő jelenlegi migránsokkal, sőt, a magyar menekültek nevében nyilatkozik:

Igen, Melia veszi a bátorságot, hogy az összes magyar menekült nevében beszéljen, akik valóban elmenekültek a kommunista diktatúrából, akik vélhetően ódzkodnának attól a felfogástól, amit Obama embere képvisel. Az már szinte átlagos üzenet, hogy a Kádár-rendszerhez hasonlítja a magyar kormány tevékenységét, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a valóságot.

Liberálisok egymás közt: a magyarokat ugyancsak gyűlölő Verhofstadt és Konrád aggódik a magyar demokráciáért egy 2012-es sajtótájékoztatón (MTI/EPA/Julien Warnand)

A hatalmas szívvel rendelkező viccember azonban nyilván aggódik a CEU-ért, minden követ megmozgat, hogy tiltakozzon, ezen kívül megvédi azt a Konrád Györgyöt, aki nyíltan utálja a magyarokat, ezért természetes szövetségese Meliának:

Nézzük, mivel emelte a magyar nemzet fényét Konrád, lássunk a "jóakaratú" embertől két idézetet:

Érdekes, hogy Melia rengetegszer jött ide Magyarországra, de véletlenül sem érti meg a magyar emberek lelkét és gondolkodását, azt, hogy szokásos liberális erőszakossága itt nem talál követőkre. Az viszont vérlázító, hogy veszi a bátorságot és nincs más témája, mint a magyarok gyalázása. Jobb lenne, ha magával foglalkozna és kicsit kiülne a napsütésbe, ahol tovább gondolkozhat a Putyin-Orbán-Trump háromszög pokoli gonoszságán és várhatja a Momentum megerősödést, amit interjúja végén érdekes kísérletnek nevez. A Nap már úgysem árthat meg neki.

Forrás:

168 Óra