Pesti Srácok

Könnygáz és kőzápor Párizsban, vastag füstréteg lepte el a Diadalív környékét (videóval!)

Feszült volt a hangulat szombaton kora délután Párizs belvárosi kerületeiben, ahol sárgamellényesek csoportjai összecsaptak rendőrökkel a kormány szociális és adópolitikája elleni tüntetés mentén. A szociális mozgalom keretében eközben több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban, és több útblokáddal is nehezítették a közlekedést az autóutakon.

Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója arról számolt be szombaton, hogy az általa megkérdezettek szerint már nem az üzemanyagadó emeléséről szólnak a párizsi tüntetések. A tudósító élő bejelentkezésében elmondta: a megkérdezettek szerint 10-15 éve nem emelkednek a keresetek Franciaországban, a minimálbér 1000 euró körül van, miközben 600 euróba kerül egy, a külső kerületekben lévő lakás bérleti díja. Más téren is igaz, hogy miközben a bérek stagnálnak, az árak egyre emelkednek – tette hozzá. Az egyik megszólított fiatal tüntető szerint az volna a helyes, ha Emmanuel Macron francia elnök belátná, az elmúlt évek liberális gazdaságpolitikája nem működik, s emberek milliói küzdenek lakhatási problémákkal. Az elnöknek – a tüntető szerint – le kellene mondania.

Mintegy 1500 sárga mellényes tüntetett szombat délelőtt Párizsban, a Champs-Élysées sugárúton a kormány szociális és adópolitikája ellen. A sugárútra vezető egyik utcába betömörült embereket fél 11 óra körül könnygázzal oszlatták szét a rendőrök, a tüntetők egy része válaszul megdobálta a rendőröket. Később is történtek hasonló összetűzések a mellékutcákban egy-egy csoport és rendőrök között. Az incidensek után a rend helyreállt, az emberek viszonylagos nyugalomban folytatták a fel-le sétálást a sugárúton, amelyet nagy erőkkel biztosít a rendőrség. A tüntetésnek nincsenek vezetői és hangadói, az emberek kisebb csoportokban menetelnek, időnként skandálva Emmanuel Macron államfő lemondását követelik. A rendőrök nem engedik őket a sugárút végén a Concorde tér, az elnöki hivatal felé menni, amelynek környékét teljesen lezárták. Megállni sem engedik az embereket, a csoportosulásokat azonnal oszlatják.

Párizs, 2018. december 8. Tiltakozók általuk épített útakadályt gyújtanak fel a francia kormány szociális és adópolitikája elleni sárgamellényesek tüntetésén Párizsban 2018. december 8-án. A francia fővárosban 8 ezer rendőr van készenlétben, és az utcákra vezényelték a csendőrség tucatnyi páncélozott jármûvét is.
MTI/EPA/Yoan Valat

Potenciális rendbontókat vettek őrizetbe

Édouard Philippe miniszterelnök a belügyminisztériumban tett látogatásán arról tájékoztatott, hogy délelőtt 481 előállítás történt és 211 embert őrizetbe vettek, mert azzal gyanúsíthatók a náluk talált tárgyak alapján, hogy erőszakra és szándékos, csoportosan elkövetett összetűzésekre készültek. Nagy számban állítottak elő olyanokat is, akik nem tudták magukat igazolni. Délig a prefektúra tájékoztatása szerint 514 előállítás történt, 272-en vannak őrizetben. A szám már most magasabb, mint az egy héttel ezelőtti, az egész városra kiterjedő zavargások után. December 1-jén 412 embert állítottak elő. A francia belügyi szervek attól tartanak, hogy szélsőségesek és radikális tüntetők özönlik el szombaton Párizst, hogy szándékosan összetűzzenek a rendőrökkel és középületeket rongáljanak meg, ezért a pályaudvarokon és a tüntetések várható helyszínein minden sárgamellényest átvizsgálnak.

– hangsúlyozta a miniszterelnök. Édouard Philippe emlékeztetett arra, hogy a főváros biztosítása rendkívüli a létszámot és a szervezetettséget illetően is.

Maximumra fokozták a készültséget

Országszerte 89 ezer, Párizsban 8 ezer rendőr van készenlétben, és az utcákra vezényelték a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is. A Champs-Élysées sugárút – közelében az Élysée-palotával –, valamint az Opéra, a Madeleine, a Bastille és a République tér is azon övezetek között szerepel a rendőrség szerint, ahol rombolásra lehet számítani. A prefektúra közzétett egy térképet, amelyen a radikális sárga mellényesek feltételezett útvonalai és akcióhelyei láthatók a különböző felhívások alapján, ugyanis a tüntetésről hivatalos bejelentés nem érkezett a hatóságokhoz. A rendőrség a környékbeli üzleteket és vendéglátóhelyeket a létesítmények védelmére és minden olyan tárgy elrejtésére kérte, amelyet a feldühödött tüntetők fegyverként használhatnak a rendőrökkel szemben. A legkockázatosabb helyszíneken a gépkocsi-tulajdonosokat szórólapokon a járművek biztonságos helyre szállítására ösztönözték. A belső kerületekben korlátozzák a gépjárműforgalmat, 36 metrómegállót lezártak, és ötven buszjárat kerülő útvonalon közlekedik.

A hatóságok pénteken egész nap nyugalomra intettek, miután a múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány – eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének – bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt. A tüntetők azonban ezt már keveslik, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik. Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárga mellényesek támogatottsága az elmúlt napokban valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig rokonszenvez a szociális mozgalommal.

Forrás: hirado.hu; Vezető kép: MTI/EPA
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.