Pesti Srácok

Soros megint cikket írt, most a német és olasz szélsőségesek (értsd: migrációellenzők) megfegyelmezését sürgeti

Soros megint cikket írt, most a német és olasz szélsőségesek (értsd: migrációellenzők) megfegyelmezését sürgeti

Soros György ismét publicisztikát jelentett meg egyik kedvenc (saját) fórumán, amely a Project Syndicate nevet viseli. Itt jelentette meg ugyanis korábban 6 pontos tervét, amely alapján az EU-nak a közeljövőben legalább évi egymillió menedékkérő befogadására kellene berendezkednie, évente legalább 20 milliárd eurót lenne szükséges költeni migránsok képzésére, illetve haladéktalanul létre kellene hozni egy közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökséget, amely a migrációt (értsd: kvóták szerinti elosztást) menedzselné az Unióban - írja a Tűzfalcsoport Blog, az írásról pedig az Index is megjelentetett egy cikket.

Legújabb írásában a német helyzetet boncolgatva a szélsőségesnek titulált AfD felemelkedéséről értekezik, illetve a CDU-CSU megbomlott egységére kíván rámutatni, egyúttal az európai értékek iránti elkötelezettségének szilárdságát vitatja a német kormányzó pártszövetség kapcsán, amit azonban semmilyen bizonyítékkal nem támaszt alá. Ehhez képest korábban Gregor Peter Schmitzcel a PublicAffairs hasábjain 2014-ben közösen írt, az Európai Unió tragédiája című monográfiájában egészen mást állított. Ebben a dokumentumban még méltatta Angela Merkelt, akinek szerinte sikerült az uniós intézményeket a saját belátása szerint formálni. Ugyanakkor a német újraegyesítést bírálta, mivel szerinte az a tendencia, hogy Németország hajlandó volt mindig egy kicsit többet adni és mindig egy kicsit kevesebbet elvenni, akkor megszűnt.

Legújabb eszmefuttatásában az EU helyzetére is kitér a spekuláns, és azon elmélkedik, hogy Európa könnyen a Szovjetunió sorsára juthat, széteshet.Ennek ellenszere szerinte, ha az alvajáró Európa-pártiak rádöbbennek, hogy növelni kellene a (bevándorlás-ellenes tagállamokat) fegyelmező eszközöket, ráadásul az olaszokkal is sokkal keményebben kellett volna bánni az Unió vezetésének, akiket Soros a szovjet pártállami elöljárókhoz hasonlít.

2014-ben még csak arról beszélt, hogy megerősödhetnek az Európa-ellenes érzelmek és a nemzeti érdekek, a Project Syndicate-ben megjelent legújabb esszéje már az elavult tagállami pártstruktúrákról beszél, ami szintén sürgős reformért kiállt.

PestiSracok facebook image

Európa szerinte már öt esztendeje közel került a „szétesési folyamathoz”, de most már tényleg küszöbön áll. Soros tehát ismét színt vallott, hiszen miközben látszólag Európáért aggódik, szétverné a hagyományos európai pártokat, miközben az uniót a teljes szétzilálódás irányába tereli terveivel és az ezek megvalósításában aktívan résztvevő olyan EU-s politikusokkal, mint Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.

Forrás: Project Syndicate, fordítás a Tűzfalcsoport Blog és az Index összefoglalója alapján; Vezető kép: Getty Images
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.