Pesti Srácok

Szintet lépett a Facebook-cenzúra - Ők döntenék el, hol lakjunk

Szintet lépett a Facebook-cenzúra - Ők döntenék el, hol lakjunk

Nem akarnak szűnni a botrányok a világ legnagyobb közösségi oldala körül. Miután nemrég lezárult a Mueller-féle nyomozás, amelyben a Facebook is érintett volt, mint az orosz befolyás terjesztésének egyik eszköze a 2016-os amerikai választásokon, újabb eljárás indulhat a tech-óriás ellen. A Szilícium-völgy nyugalmát most azzal verték fel Zuckerbergék, hogy diszkriminatív módon reklámoztak ingatlanokat az oldalukon, ezt pedig az amerikai törvények szigorúan büntetik - írja a New York Times.

A Facebooknál megint körvonalazódik egy világraszóló botrány. Az újabb felháborodást az váltotta ki, hogy kiderült: a cég mégsem a szabadság és liberalizmus védőszentje, mint ahogy láttatni szeretné magát. Ehelyett sokkal inkább egy háttérhatalmi machinátornak tűnik, amely információ és dezinformáció virtuóz kombinációjával éri el céljait. Ez volt az esszenciája a nemrégiben megejtett kongresszusi meghallgatásoknak is, ahol végül érdemi felelősségre vonás nélkül engedték el Zuckerberget. De akár gondolhatunk a magyarországi, igen hatékony gondolatrendőrségi tevékenységükre is, melynek során mindent letiltanak, ami egy kicsit is szembemegy az általuk képviselni mondott értékeknek. Ennek a cenzúrának a kiterjesztését valósították meg az Egyesült Államokban, de lehetséges, hogy akár az egész világon is.

Mit jelent ez pontosan?

Az Egyesült Államokban a II. világháború után fontos kérdéssé vált - részben a szegregáció felszámolásának megkezdésében -, hogy az ingatlanvásárlók, illetve bérlők igazságos, egyenlő feltételekkel jussanak lakáshoz. Azaz ne lehessen csak azért több bérleti díjat szedni például, mert más etnikumú, vallású a bérlő. Szintén alapvetőnek tartja a törvény, hogy a meghirdetett ingatlanról korra, nemre, felekezetre, rasszra való tekintet nélkül szerezhessen információt bárki.

PestiSracok facebook image

Ezt szegte meg a Facebook. Kiderült ugyanis, hogy erősen megcenzúrázták az oldalukon megjelenő lakáshirdetéseket, hogy azok csak bizonyos csoportokhoz jussanak el. Ez önmagában ugyan nem feltétlenül lenne probléma, hiszen már rég ismert gyakorlat az olyan algoritmusok használata, amely segít a hirdetést összekapcsolni a hasonló termékkörben keresgélő felhasználót. Most azonban másról van szó. A Lakhatási és Városfejlesztési Minisztérium (HUD) szerint ugyanis a hasonló kategóriájú és elhelyezkedésű ingatlanok közül is van, amelyet szándékosan kifilterez az oldal, ha az adott felhasználó nem esik bele a hirdetés célcsoportjába. Ezek a célcsoportok elsősorban vagyon, rassz és nem szerint vannak felosztva.

Attól függetlenül, hogy ez rendkívül erkölcstelen, Európában nem esik büntetőjogi elbírálás alá. Nem úgy az Egyesült Államokban. Az ott hatályban lévő szabályozás szerint a Facebook súlyosan megsértette a „fair lakhatáshoz” való jogot, emiatt pedig a HUD pert indított a tech-óriás ellen.

Csak az első a sorban

Sok levelet vitt a postás az elmúlt napokban a Szilícium-völgybe. Egy, a New York Timesnak név nélkül nyilatkozó HUD-tisztviselő azt mondta, hogy több tech-óriásnak, köztük a Google-nek és a Twitternek is küldtek egy levelet, melyben tárgyalásra hívják a cégeket a náluk megjelenő hirdetések kapcsán. A minisztérium a többi céggel egyelőre kompromisszumra készül, a Facebook esetében azonban már nem tudtak szemet hunyni az erős cenzúra felett, így Zuckerbergék kemény pernek nézhetnek elébe.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.