Pesti Srácok

Állandósult a háborús helyzet Szalonikiben, Orbánt és Salvinit éltetik a helyiek

Apokaliptikus állapotokról számoltak a PestiSrácok.hu-nak a Vadhajtások nevű hírportál Görögországban tartózkodó munkatársai, akik szerint már nincs sok esélye, hogy a bevándorlók által szervezett migránskaraván elindul Európa belseje felé, a stáb beszámolója szerint ugyanakkor Athén és Szaloniki környékén állandósulhat a háborús helyzet. Utóbbi városban már életveszélyes esténként az utcákon tartózkodni, mert a migránsok bárkit kirabolhatnak. Görögország számos helyén jelenleg már az a helyzet, hogy az őslakos európaiakat nézik ki maguk közül a kontinensen kívülről érkezettek, a helyiek pedig Orbán Viktort és Matteo Salvinit éltetik határvédelmi erőfeszítéseik miatt.

Csillapodnak a kedélyek Görögországban, ahol az utóbbi napokban az a veszély fenyegetett, hogy az Athén, illetve Szaloniki környékén összezsúfolódott, több ezer migráns karavánként indul el Európa belseje felé. A hétvégi, a rendőrökkel történt összecsapások után az illegális bevándorlók közül sokan a két város környéki táborokba vonultak vissza. A csoport várhatóan most nem kel útra, ahogy azzal a napokban fenyegetőztek, de a településeken, és azok környékén apokaliptikus állapotok vannak – tudta meg a PestiSrácok.hu a helyszínen tartózkodó Bede Zsolttól. A Vadhajtások nevű hírportál riporterei napok óta Görögországból követik figyelemmel az ottani eseményeket, amelyekről az újságíró háborús állapotként beszélt. Bede Zsolt beszámolója szerint a tervezett menetet szervezők ötezer bevándorlót tereltek össze, és félelmetes volt látni, hogy a tömeg megfékezésére eleinte mindössze húsz rendőrt vezényeltek ki. Az egyenruhások később erősítést kaptak, majd villanógránátokat és könnygázt is bevetettek az egyre erőszakosabban viselkedő migránsok ellen. A bevándorlók egy réten gyülekeztek, amelyet felgyújtottak, hogy ne lehessen hova visszaszorítani őket. Bede Zsolt szerint a korábbi komolyabb görögországi tüntetéseken edződött rendőrök profin tették a dolgukat, és kordában tartották a tömeget.

A Vadhajtások munkatársai a helyszínen azt tapasztalták, hogy a tervezett migránskaraván szervezői nem alkotnak egységes csoportot: a szírek és az algériaiak egymással rivalizálnak, míg az afrikaiak hol az egyik, hol a másik társaság szolgálatában állnak. A hangadókat a rendőrök igyekeztek kiemelni a tömegből, de aztán felhagytak ezzel, mert az intézkedés csak jobban felkorbácsolta az indulatokat. A tudósítók azt tapasztalták, hogy a hatóságok dolgozói – ahogy a meginterjúvolt görög civilek is – egyértelműen szimpatizáltak a magyarokkal, egyúttal az Orbán-kormányt és a bevándorlásellenes olasz belügyminisztert, Matteo Salvinit éltették a határvédelmi elképzeléseik, illetve a migráció visszaszorításáért tett intézkedéseik miatt. Bede Zsolt portálunknak elmondta, hogy Szalonikiben ugyancsak háborús állapotokat tapasztaltak: az összes utca, buszmegálló bevándorlókkal van teli, éjszakánként pedig életveszélyes közterületen tartózkodni, mert a bevándorlók mindenkit kirabolnak, majd az így megszerzett javakkal üzletelnek. A Vadhajtások munkatársai szerint Görögország számos helyén jelenleg már az a helyzet, hogy az őslakos európaiakat nézik ki maguk közül a kontinensen kívülről érkezett migránsok.

A migránskaravánról és a görög helyzetről a Migrációkutató Intézet helyettes vezetője is beszélt az M1 aktuális csatornán. Janik Szabolcs szerint továbbra is feszült a migrációs helyzet Görögországban, miután a hatóságok a múlt hétvégén megakadályozták, hogy a bevándorlók tömegesen Nyugat-Európába induljanak. Hozzátette: az Európai Unió vezetői szerint ugyan lezárult a migrációs válság, a görögországi események azt mutatják, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik a bevándorlók között arra, hogy eljussanak Nyugat-Európába. Hangsúlyozta: átmenetileg lehetnek alacsonyak a bevándorlási statisztikák, de így is több, mint 150 ezren jutottak be az Európai Unióba különböző földközi-tengeri útvonalakon 2018-ban.

PestiSracok facebook image

Az igazgatóhelyettes szerint állandó migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra. Mint mondta, Görögországban a táborok többszörösen túltelítettek, így bármikor elindulhat egy újabb karaván Nyugat-Európa felé. A migrációs szándékot nem lehet hatósági beavatkozással megállítani, és azon kellene dolgozni, hogy minél élhetőbb körülményeket teremtsenek a táborokban – magyarázta Janik Szabolcs.

Fotó: MTI/EPA-ANP/Szotirisz Barbaroszuszisz

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.