Pesti Srácok

Műanyagvitorlás klíma-PR üvegházhatású légifedezettel

null

A klímadepresszió és a klímaszorongás után új fogalom született, a klímapíár, ami annyit tesz, hogy úgy védjük a Föld nevű bolygót mások karbonlábnyomától, hogy közben a Godzilla már atomtöltettel felpumpált változataként lépkedünk rajta. Mert a nyünnyögés jó, de nem árt, ha élvezzük is!

Az osztrák Kronen Zeitung számolta ki, mennyi szén-dioxidot kellett kifacsarni mélybányászattal a bolygóból és a légkörbe telepíteni, pusztán azért, hogy a Gaiai Földanya ifjú prófétája, Greta Thunberg eljuthasson egy New York-i klímakonferenciára, ahol a pezsgős vacsora elfogyasztása után, baldachinos kanapékról aggódik a világelit az emberiség jövőjéért. Persze az IPCC szakértőitől és vendégelőadóitól (zenészek, színészek, szociológusok, kommunista politikusok és egyéb, légkörfizikához alanyi jogon értő szakmabeliek) megszokhattuk, hogy a saját kényelmüket nem áldozzák fel a világ megmentésének oltárán; ők csak másokat szeretnének minél puritánabb életre kényszeríteni morálparancsolataikkal, de Greta Thunberg legalább megpróbált megfelelni a saját maguk által támasztott lehetetlen elvárásoknak. Csak éppen nem sikerült. Az osztrák lap számításai szerint egy kisebb város éves szükségletének megfelelő fosszilis tüzelőanyagot égettek el Greta harcostársai, hogy a klímáért harcoló autista kislány karbonsemleges szentként szelhesse a habokat a kölcsönkapott luxusvitorláson.

Partraszállás légi támogatással

Attól eltekintve, hogy a szóban forgó hajó egy IMOCA 60-as, ami 3-4 tonna, szénszálakkal megerősített műanyagból készül, azért sem lehet Greta nagy utazását karbonsemlegesnek tekinteni, mert míg a nagyszerű PR-kalandra odafelé mindenféle közismert pojácák kísérik legénységként, a hajót visszafelé a repülővel odautaztatott, rendes legénység viszi haza. Tehát ahelyett, hogy a kiskorú skandináv klímaamazon az egyes vagy a kettes számú szülő kíséretében, valamelyik menetrend szerint közlekedő járattal hatna a világelit szívére és lelkére két, könnyes, de mégis szigorú tekintettel előadott, autentikus brazil esőtánc között, inkább egy műanyag csónakban fitogtatja a klímaerényt, miközben fölötte mérgező kondenzcsíkot és üvegházhatást húz a miatta levegőbe emelkedett kerozin- és jövőzabáló fémszárnyú Leviatán.

PestiSracok facebook image

A figyelemfelhívás nagyágyúi is tévednek néha

Az osztrák lap úgy számol, eddig 6 (felesleges) repülőút az ára Greta utazásának, de emellett elkövettek még egy hibát. A vonatkozó hajótípus nem luxusjacht, hanem a világ egyik legdrágább versenyvitorlása. Ugyan a klímaváltozásra akarták felhívni a figyelmet (valamint a globális klímakommunizmus mihamarabbi bevezetésének történelmi szükségszerűségére), sikeresen lebuktak: az éghajlatváltozás miatti nyünnyögés nem a cselekvésről szól, nem a megoldásokról, hanem egy sima elitprojekt, aminek végén, valahol Amerikában, egy megfelelően klimatizált irodában öltönyös cinikusok számolgathatják a karbonkibocsájtási kvóták kereskedelmének napi hasznát.

Forrás: Kronen Zeitung

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.