Pesti Srácok

EP-ülés Strasbourgban: a Brexit tragédia, de nem hagyjuk cserben a briteket

null

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők szerda délelőtt az európai állam- és kormányfők december 12-13-i tanácsülésének eredményeit vitatják meg a Tanács és a Bizottság elnöke részvételével. A parlamenti vitán Charles Michel, a Tanács, és Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is részt vesz. Az ülésen Gerolf Annemans belga képviselő kendőzetlenül fejtette ki Charles Michelről a véleményét, miszerint a Tanács új elnöke olyan politikai káoszt fog okozni az Európai Uniónak, mint amilyen katasztrofális helyzetbe hozta Belgiumot. A PestiSrácok.hu a helyszínről tudósít.

Egy sor, különböző konfigurációban összeülő tanácsi ülésen az európai állam- és kormányfők az éghajlatváltozásról és az európai zöld megállapodásról, az unió hosszú távú költségvetéséről, a Brexitről, a gazdasági és monetáris unióról, az Európa jövőjéről szóló konferenciáról és külügyekről cseréltek eszmét. Ursula von der Leyen egyebek mellett arról beszélt, hogy óriási kihívás és feladat áll a Bizottság, a Tanács és a Parlament előtt, de ezeket közös erővel sokkal könnyebb leküzdeni. Hangsúlyozta azt is, hogy amennyiben eredményeket akarnak elérni, megfelelő forrásokra van szükség, valamint meg kell teremteni a közös valuta lehetőségét. A bankuniót is meg kell valósítani az elnök asszony szerint, aki arról is beszélt, hogy a nemzeti banki kockázatot csökkenteni kell, mindemellett közös banki rendszert kell biztosítani. Véleménye szerint az euróövezet munkamódját meg kell változtatni; ami hiányzik, az a stabilizációs eszköz. A Brexitről is kifejtette a véleményét: egyértelmű győzelmet aratott Boris Johnson, így a kilépés deklarálódott. Megköszönte azoknak a képviselőknek a bátorságát, akik a maradás mellett kardoskodtak.

– mondta. Hozzátette: "ha nem tudunk 2020. december végéig megállapodásra jutni, akkor az nagy gondot fog jelenteni minden fél számára". Von der Leyen aztán arról beszélt, hogy az uniónak nem az az érdeke, hogy a helyzet rossz legyen. Szavai szerint az Egyesült Királysággal a kilépést követően "példátlan kapcsolatot kell teremteni", majd kifejtette, hogy a Brexit nem valami vége, hanem az új kezdete, és fontos, hogy "megmaradjon a jó kapcsolat az Egyesült Királyságban élő barátainkkal".

Manfred Weber szerint "a Brexit egy történelmi hiba". Véleménye szerint az előző Tanács "szégyenletes döntést hozott, hogy nem folytatja a párbeszédet Macedóniával".

Dacian Ciolos (Renew) elnök úgy fogalmazott, hogy szükség van az Európai Tanácsra, mint új partnerre. Charles Micheltől azt kérte, hogy erős parlamenti költségvetéshez járuljon hozzá, a költségvetés ne a tagállamok kezébe maradjon.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy jó kapcsolatot kell fenntartani.

Mint ismert: az Európai Tanács Charles Michelt választotta az Európai Tanács következő elnökévé, megbízatása a 2019. december 1-jétől 2022. május 31-ig tartó időszakra szól. Ez a két és fél évre szóló megbízatás egyszer megújítható.

Ska Keller (Verts/ALE) szerint konkrét lépésekre van szükség, a klímacélok eléréséhez több anyagi forrásra van szükség, a Tanácsnak pedig ezt biztosítania kell majd. A klímaváltozás nem áll meg az országhatárokon.

– mondta.

Az Európai Parlament plenáris ülése - Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Gerolf Annemans (ID) belga képviselő szerint Macron felrúgta a spitzenkandidat-rendszert, de legalább egy frankofón személyt javasolt a Tanács elnökének, mert azt gondolta, hogy egy belga miniszterelnök talán sikeres lehet abban a pozícióban. De szerinte ez nagyon nem volt jó döntés, hiszen meg kell nézni, hogy Belgiumban káosz van:

Michael Heaver angol független képviselő úgy fogalmazott, hogy nagyon büszke az angol népre:

Danuta Hübner (EPP) képviselő asszony erre úgy reagált, hogy "jó lenne látni, hogyan képzeli a politikai jövőjét a Brexitet követően". A brit képviselők válaszul a brit zászlót kezdték el lobogtatni.

Guy Verhofstadt: "amit hallottunk, az botrány. Belgiumban minden rendben van". A Renew képviselője ezután arról beszélt, hogy nem fognak hiányozni azok a képviselők, akik a kilépés mellett kardoskodtak. Nicolas Bay (ID) erre úgy reagált, hogy Verhofstadt és pártja olyan politikát folytat, ami ellentétes az angolok érdekével. Szavai szerint a Brexit a britek akarata, és politikai győzelem is.

Nigel Farage nem kímélte képviselőtársait az Európai Parlament szerdai ülésén. A brit képviselő szerint az eddigi felszólalók – köztük Von der Leyen, Verhofstadt – nemcsak olyan unalmasak, mint a csatornavíz, de inkompetensek is.

– fogalmazott a Brexit-párti képviselő, hozzátéve, hogy a kilépés nem egy új kezdet – amiként Ursula von der Leyen fogalmazott –, hanem "maga a vég", "Anglia nem kér többet az Európai Unióból". Farage szerint a lengyelek többsége is a kilépés mellett szavazna, és arra szólította fel Lengyelországot, hogy legyenek ők is bátrak, lépjenek ki ők is, amiként Anglia tette.

Tóth Edina fideszes EP-képviselő felszólalásában üdvözölte az Európai Unió tagországainak megállapodását a 2050-re tervezett európai karbonsemlegességről, ám felhívta a figyelmet arra, hogy le kell fektetni néhány fontos alapelvet a további lépések előtt. A néppárti politikus emlékeztetett, hogy a klímasemlegességért az állampolgárok helyett a leginkább szennyező nagyvállalatoknak és országoknak kell fizetnie. Hangsúlyozta továbbá, hogy az új szabályok nem eredményezhetik az energia-, élelmiszer-és üzemanyagárak emelkedését. A kohéziós támogatásokat nem szabad elvonni a szegényebb tagállamoktól, hiszen a költségek csökkentése tovább növelné az EU-n belüli egyenlőtlenségeket. Mindezek mellett pedig elengedhetetlen a technológia-semlegesség elvének tiszteletben tartása a széndioxid-kibocsátás mérsékléséhez.

– zárta felszólalását Tóth Edina.

Ilham Tohti kapja a 2019-es Szaharov-díjat

Ilham Tohti ujgur tudós és emberi jogi aktivista szerdán ünnepélyes keretek között kapta meg a 2019-es, a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat, amit azonban nem ő, hanem lánya, Jewher Ilham vett át, Tohtit ugyanis szeparatizmussal kapcsolatos vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Kínában. Jewher Ilham a Parlament elnökétől, David Sassolitól szerda délben, a strasbourgi ünnepélyes ülésen vette át a díjat apja nevében.

– mondta a Parlament elnöke, David Sassoli a díjátadón. Hozzátette:

Jewher Ilham a díj átvételekor így fogalmazott beszédében:

Ilham Tohti lánya hozzátette:

2017 áprilisa óta az ujgur közösségből több mint egymillió embert küldtek internálótáborokba, ahol arra kényszerítik őket, hogy lemondjanak nemzeti identitásukról és vallásukról, és fogadjanak hűséget a kínai kormánynak.

Jewher Ilham édesapja ügyének támogatását kérte a Parlamentben:

David Sassoli beszédében Ilham Tohti azonnali, feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte, és a többi, börtönben sínylődő Szaharov-díjas számára is szabadságot kért.

– fogalmazott az elnök.

Ilham Tohti ujgur közgazdász a Szaharov-díj 2019-es nyertese. Fotó: EP

Az idei Szaharov-díj döntősei az alábbiak voltak: a meggyilkolt brazil politikai és emberi jogi aktivista, Marielle Franco, az őslakos brazil vezető és környezetvédő Raoni törzsfőnök, Claudelice Silva dos Santos brazil környezetvédő és emberi jogi aktivista, valamint a The Restorers: öt kenyai diák – Stacy Owino, Cynthia Otieno, Purity Achieng, Mascrine Atieno és Ivy Akinyi –, akik a női nemiszerv-csonkítás áldozatai számára fejlesztettek ki egy alkalmazást, az i-Cut-ot.

A Szaharov-díj a gondolat- és véleményszabadságért Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viseli. 1988-ban alapították, és olyan embereket vagy csoportokat tüntetnek ki vele, akik az emberi és alapvető jogok védelme érdekében dolgoznak.

Meg kell szüntetni a kettős mérce használatát a kisebbségi jogok terén!

Az Európai Parlament plenáris ülésén emlékezett meg a Lisszaboni Szerződés és az Alapjogi Charta tizedik évfordulójáról. Deli Andor és Gál Kinga fideszes EP-képviselők a vita kapcsán emlékeztettek a kisebbségi jogok tiszteletben tartására és a tagállamok közötti kettős mérce alkalmazásának elkerülésére ezen a területen. Deli Andor vajdasági politikus kiemelte:

A néppárti képviselő emlékeztetett:

Deli kiemelte:

Gál Kinga fideszes EP-képviselő emlékeztetett:

A képviselő megjegyezte:

Fizessenek adót a digitális óriások, de adóharmonizáció nélkül!

Az Európai Parlament a mai napon állásfoglalási indítványt fogadott el a digitalizált és globalizált gazdaságban történő méltányos adózásról. Győri Enikő fideszes EP-képviselő időszerűnek nevezte, hogy a digitális vállalatok is kivegyék a részüket a közteherviselésből. Figyelmeztetett azonban, hogy ez semmiképp sem történhet az EU versenyképességének romlásával. Győri Enikő plenáris felszólalásában rámutatott:

A néppárti képviselő egyetért az OECD által előterjesztett kétpilléres javaslatból az elsővel, amely a jelenleginél több adóztatási jogot biztosítana a vállalatok ügyfeleinek tartózkodási helyéül szolgáló államnak. Ugyanakkor komoly aggályokra hívja fel a figyelmet a második javaslattal kapcsolatban, amely bevezetné a minimumadót.

– tájékoztatott Győri Enikő.

– hívta fel a figyelmet Győri Enikő.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.