Pesti Srácok

A Soros-klán sem hiányozhatott a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciáról

null

Az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC), a biztonságpolitika első számú nemzetközi fóruma, amelyre mintegy 500 politikai, katonai, gazdasági vezetőt, szakértőt vártak. A meghívottak között szerepelt számos külügyminiszter, Sebastian Kurz osztrák kancellár, Mark Rutte holland miniszterelnök, Asraf Gáni afgán és Ilham Aliyev azeri elnök, és további 30 állam-, illetve kormányfő. És természetesen nem hiányozhatott a Soros-klán sem, George és Alexander Soros is részt vett a konferencián. Így talán már nem is annyira meglepő, hogy a tanácskozásról készült jelentésben külön kitérnek a magyar miniszterelnök személyére is -név szerint említve őt -, míg Macron francia elnököt a független Európa fő védelmezőjeként aposztrofálják.

Név szerint említette az MSC jelentése Orbán Viktort, akiről azt írták:

Az, hogy ekkora figyelmet kapott a magyar miniszterelnök, talán nem is meglepő annak tudatában, hogy a világ vezető politikusai mellett - nyilván véletlenül - ott feltűnősködött George és Alexander Soros üzletemberek is, akik elkötelezetten támadják a nemzetállamok szuverenitását megőrizni kívánó magyar kormányt, kiemelt figyelmet fordítva Orbán Viktor személyére. A jelentésben megállapítják azt is: a Nyugat egységének megbomlásához az vezet, hogy kialakulóban van egy illiberális és nacionalista tábor, amelynek vezetői szerint a Nyugatot most más vallást és kultúrát képviselő külső erők támadják és az „öngyilkos hajlamú” nyugati közösség a liberalizmussal, a nők szerepének növelésével és a migráció lehetővé tételével a saját sírját ássa meg. A jelentés szerint egyre mélyülnek az USA és a nyugat-európai országok közötti együttműködést akadályozó árkok, s a nézeteltérések a hétvégén tartott konferencián is egyértelművé váltak.

PestiSracok facebook image

A résztvevők szerint csak az a biztos, hogy jó ideig nem áll helyre a kiváló transzatlanti viszony, ám abban már komoly nézeteltérések alakultak ki, hogy mi a teendő - írja a hvg. A lap szerint a konferencia résztvevői ugyanakkor abban egyetértettek, hogy a „független Európa” fő védelmezője, Emmanuel Macron francia államfő volt az, aki lendületet adott az unió jövőjéről szóló vitának. A konferencián az EU-s ügyek és a transzatlanti kapcsolatok mellett napirendre kerültek a nemzetközi biztonságot leginkább fenyegető kihívások is. Ezek közül a müncheni tanulmány a mediterrán térség elhúzódó válságát emelte ki: a térségben már nyolc éve tart a válság, ám a nyugati államok egyelőre képtelennek bizonyulnak arra, hogy stabilizálják a helyzetet, és kezeljék a krízis mellékhatásait: a szervezett bűnözés megerősödését, a terrorizmust, és a migráció kérdéseit. Arra azonban nem térnek ki, hogy ebben bizonyos üzleti köröknek és/vagy ngo-knak milyen szerepe is van. Pedig megkérdezhették volna erről - ha már úgyis éppen jelen van - Soros Györgyöt is, aki úgy tűnik nem unatkozott és kedélyes tárgyalásokat folytatott a világ vezető elitjével.

Sebastian Kurzzal

Érdekes, hogy nem készült közös fotó a konferenciára előadóként meghívott Mark Zuckerberggel. Elképzelhető, hogy zokon vették, amit a Facebook atyja mondott: nem a közösségi média miatt válnak megosztottá a társadalmak, és az sem helytálló megállapítás, hogy a közösségi média révén csökken az emberekhez eljutó hírek és vélemények sokszínűsége.

Végignéztük Alexander Soros Twitter-oldalát, a látottak alapján egyáltalán nem unatkozik a milliárdos. Itt éppen azzal a Mark Rutte-val pózol, akivel a momentumos sztárpár, Cseh Katka és Berg Dániel is jó kapcsolatot ápol.

A holland miniszterelnökkel láthaóan elég jó viszonyt ápol az ifjabb Soros (is).
Chris Murphy szenátor társaságában

Ez már egy másik fontos konferencia januárban, ahol Koszovó és Horvátország elnökével pózol:

Alexander természetesen Afrika reformjaiért is aggódik. Paul Kagame-mal, Ruanda elnökével ki is vesézte a helyzetet...

Ez már februári fotó: Mo Ibrahimmal az afrikai kontinens kihívásaira keresik a megfelelő választ.

Ez csak egy bónuszkép, Myanmarból.

Ha kedvet kaptak figyelemmel követni a kis Alexander útjait, a Twitteren megtehetik: Soros fia ugyanis lelkesen posztolja az utazásait és megbeszéléseit.

Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.