Pesti Srácok

Nyugaton is lyukat égetnek a talajba az őrülettel fertőzött liberálisok könnyei (Dezse Balázs videóblogja!)

A liberálisok könnyei nagyon hasonlítanak az Alien savas véréhez, amint földet érnek lyukat égetnek a normális, konzervatív társadalmi értékek és persze az internet szövetébe. Természetesen most a koronavírus a fő téma, és a járvány kapcsán egészen elképesztő haladó gondolatok születnek külföldön is, ezekről szerencsére – a megfelelő kritikai érzékkel és humorral – folyamatosan beszámolnak a legnépszerűbb jobber influenszerek. Ezekből gyűjtögettünk most párat új vlogunkban. Nézze meg!

Hazaárulásból a tengeren túlon is akad bőven, az amerikai haladók Donald Trumpra próbálják kenni a koronavírus terjedését, miközben Kínát védik azzal, hogy az amerikai elnököt rasszizmussal vádolják meg, amiért kínai vírusnak meri nevezni a COVID-19-et. Erre a jelenségre Stephen Crowder kanadai-amerikai vlogger hívta fel nemrég a figyelmet. Kijelentette, nem érdekli, hogy ki az elnök, akkor is az a helyzet, hogy az egyik oldalon az USA a másikon a kommunista Kína áll.

Az amerikai ellenzék még azt is szóvá tette, hogy Trump naponta tájékoztat a vírus aktuális helyzetéről, de nem menekült meg a FOX News sem, a csatornát ugyanis dezinformációval és az amerikaiak meggyilkolásával sikerült megvádolni.

PestiSracok facebook image

Közben Hollywood celebjei úgy találtak megoldást a járvány megfékezésére, hogy John Lennon Imagine című dalát énekelgetik a neten. Ben Saphiro szerint ez a dal nettó kommunista propaganda, és a lehető leggonoszabb üzenetet hordozza.

Minden jel arra utal, hogy a liberális elmebaj nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Olaszországban elszabadult a pokol a koronavírus megjelenése után. Az antirasszista, mindenkivel (is) mindig toleráns haladók ugyanis a kínai koronavírus megjelenése után elkezdtek egy “mozgalmat”, aminek a következő volt a szlogenje: “Nem vagyok vírus. Ember vagyok. Töröld el az előítéleteket”. Az akkor közzé tett videók üzenete az volt, hogy minden olasz öleljen meg egy kínait a szeretet jegyében és ne féljen a fertőzéstől, mert aki fél, hogy beteg lesz az tulajdonképpen rasszista. Erről a PestiSrácok.hu-n korábban egy cikk is megjelent, de a WeAreChange nevű konzervatív YouTube csatorna is felháborodását fejezte ki.

De szerencsére itt vannak Philadelphia haladói, akik úgy találtak megoldást a problémára, hogy eldöntötték, kiengednek minden olyan elítéltet a börtönből, aki nem erőszakos bűncselekmény miatt van rács mögött.Lauren Chen kanadai konzervatív, antifeminista blogger szerint ez kártékony intézkedés egy olyan időszakban, amikor az emberek egyébként is félnek, így most az értékeiket sem érezhetik majd biztonságban.

A videót Tihanyi Rita és Dezse Balázs készítette.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.