Pesti Srácok

Berágott az MMA sztárja, amiért tömegével szállítják a külföldi vendégmunkásokat Írországba

null

Kiverte a biztosítékot az MMA legnagyobb sztárjánál, hogy az ír kormány a járvány és a vészhelyzet ellenére is engedélyezi külföldi idénymunkások alkalmazását. McGregor szerint a kormány döntése teljességgel érthetetlen, hiszen a helyieket még saját szeretteik temetésére sem engedik el.

Külföldről érkező vendégmunkások miatt akadt ki az MMA világklasszisa, Conor McGregor, aki a Twitteren háborgott egy jókorát a járványügyi vészhelyzetben is hazájába érkező külföldiek miatt. A sportoló felháborítónak tartja, hogy míg az írek saját szeretteik temetésére sem mehetnek el, addig bizonyos nagyvállalatok külföldi vendégmunkásokat alkalmaznak.

– írja McGregor a Twitteren. Az MMA harcos ebben arra is felszólította az ír miniszterelnököt, Leo Varadkart, hogy azonnal állítsa le "ezt a káoszt". A világ leghíresebb ketrecharcosánál az verte ki a biztosítékot, hogy az egyik követője fényképet küldött neki egy olyan üzenetről, amelyben egy helyi politikust tájékoztattak azokról a repülőkről, amelyek “idénymunkásokat” szállítanak az országba. Azt is állította, hogy egy Ryanair járat üresen ment Bulgáriába és 189 munkással a fedélzetén tért vissza Írországba, ráadásul úgy, hogy a repülőn nem kellett betartaniuk még az ajánlott két méteres távolságot sem. Az utasokhoz persze csomagok is tartoztak, ezeknek a kezelése pedig a reptéri dolgozókat teszi ki kockázatnak.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/TheNotoriousMMA/status/1250830700300972033?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1250830700300972033&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.breitbart.com%2Feurope%2F2020%2F04%2F19%2Fconor-mcgregor-angered-migrant-workers-flown-in-to-pick-strawberries-while-locals-banned-loved-ones-funerals%2F

A brit kormány egyébként hasonlóan laza szabályozást alkalmaz a külföldi utazásokkal kapcsolatban, és a helyi tanácsoló közegészségügyi technokratákkal karöltve sikeresen ellenálltak eddig a világ bármely pontjáról történő utazás korlátozásának, sőt, még karanténkövetelményt sem írtak elő a újonnan érkezőknek, akiket szezonális munkára alkalmaznak az egyre rosszabb helyzetben lévő gazdaságokban. Erről nemrég a The Times is beszámolt. Ráadásul míg ezrével érkeznek a munkások a szigetországba, britek milliói veszítették el az állásukat, vagy kapnak csökkentett fizetést a vírus miatt. Érdekes módon azonban ők valamiért mégsem kaptak lehetőséget arra, hogy elvállalják az idénymunkát, bár az is tény, hogy az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a britek annyira nem is szeretnék elvégezni a kétkezi munkát. Talán ez az oka annak is, hogy a kelet-európaiakat leginkább mosogatónak, felszolgálónak vagy éppen takarítói személyzetnek vették fel akár diplomásként is.

Úttestre felfestett felirat mutatja egy dublini parkban, hogy pontosan mekkora távolságot kell az embereknek egymás között tartani – Fotó: MTI/EPA/Aidan Crawley

Az MMA klasszisának felháborodása azonban érthető: ekkora felelőtlenséget egyetlen kormány sem engedhet(ne) meg a járvány idején. Portálunk korábban beszámolt róla, hogy nemrég nagy tumultus alakult ki a kolozsvári repülőtéren, miután közel 2000 idénymunkás érkezett, hogy útnak induljon Németország felé. Ezeket az embereket munkaerő-toborzó cégek csődítették oda, a munkások pedig azt mondták, nem félnek a koronavírustól. A repülőtér igazgatója természetesen felháborodott, amiért ekkora tömeg alakult ki, még rendőrségi intézkedésre is sor került, sőt, eljárást is indítottak a járványügyi intézkedések akadályozása miatt. Németország egyébként - a tervek szerint - mintegy negyvenezer idénymunkást fogad Kelet-Európából az elkövetkező két hónapban.

Forrás: Twitter, The Times, Breitbart; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.