Pesti Srácok

"Elképesztő érzés volt, hogy magyar katonai géppel visznek haza. Ez volt az utolsó járat Kambodzsából"

"Elképesztő érzés volt, hogy magyar katonai géppel visznek haza. Ez volt az utolsó járat Kambodzsából"

Tőtős Anett hátizsákos turistaként töltött el két és fél hónapot Délkelet-Ázsiában, a magyar lány utazása azonban nem várt fordulatot vett akkor, amikor a koronavírus-járvány miatt szigorító lépéseket vezettek be az ázsiai országokban. Portálunknak arról is beszélt, hogyan sikerült hazajutnia a külügyminisztérium segítségével.

Tőtős elmondta, az utazására már régóta készült, már akkor eldöntötte, hogy egyedül, hátizsákos turistaként körbejárja Délkelet-Ázsiát, mikor még Erasmus-ösztöndíjjal a spanyolországi Huelvában tanult. Februárban indult el, első állomása pedig a turisták körében egyre népszerűbb Thaiföld volt.

– mesélt kalandjairól a magyar utazó, aki Thaiföld után Kambodzsába utazott.

PestiSracok facebook image

Ekkor súlyosbodott el a járvány, a környező országok sorban hozták meg a szigorító lépéseket, a turisták már nem kaptak vízumot, így egyre kevesebb lehetősége volt Tőtősnek. A hónap elején a külügyminisztérium megkereste a kint tartózkodó magyarokat, akiknek felajánlották, hogy térítésmentesen hazaszállítják a kint rekedt tursitákat, erre azonban Tőtős nemet mondott.

– mesélte.

A külügyminisztérium két héttel később újabb járatot küldött Phnom Penh-be, Kambodzsa fővárosába, hogy onnan szlovák, szlovén és magyar turistákat hazahozzanak, ezt az ajánlatot már Tőtős is elfogadta.

– fogalmazott, majd azzal folytatta, hogy leszálláskor csak megvizsgálták a testhőmérsékletüket és rögtön hatósági karanténba küldték a hazaérkezőket.

– mondta, majd azzal zárta, hogy amint lehetőség lesz rá, be akarja fejezni az útját, Laoszba, a Fülöp-szigetekre és Szingapúrba akar elsősorban eljutni.

Ajánljuk még