Pesti Srácok

Már a Gyűrűk Ura is rasszista, hiszen előnytelenül ábrázolja az egyébként békés orkokat – Dezse Balázs videóblogja

Kirúgtak egy tanárt az egyik vancouveri egyetemről, mert lájkolta Trump Twitter-bejegyzését, így már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egyetlen kattintás miatt ellehetetlenítsenek bárkit. Közben a lázadó anarchisták szépen lassan azzá válnak, ami ellen a legjobban lázadnak, erre remek példa a CHAZ nevű “autonóm” köztársaság, akik igen hamar rájöttek, hogy nem tudják megteremteni maguknak a létezés feltételeit. Mindeközben Ben Shapiro sok más republikánussal együtt eléggé pesszimista Donald Trump válságkezelésével kapcsolatban, ezt pedig nem is rejtik véka alá. Boros Bánk Leventével többek között ezekről a dolgokról beszélgettünk.

Igen színes az a hírpaletta, amelyről legújabb vlogomban válogattunk egy csokorra valót: az amerikai történések ugyanis nem csupán az USA, hanem más országok társadalmi hatásait is befolyásolják. A fő ideológiai csapásvonal természetesen a rasszizmus.

– fejtette ki Ezra Levant a videóblogjában.

PestiSracok facebook image

Közben előkerült egy videó a The Whitest Kids (a legfehérebb kölykök) nevű formációtól, ami remekül bemutatja, miért nem lehet rendszer nélkül, anarchistaként létezni. Az igazi gyöngyszemként is értékelhető felvételre a Press for Truth nevű vlog talált rá, Dan Dicks vezetésével.

Érdekes megvizsgálni azt is, mennyire szkeptikusok az amerikai republikánusok. Egy telefonáló Ben Saphiro-t kérdezte arról, hogy miért nem tesz Trump komolyabb lépéseket, illetve miért nem veti be a hadsereget. A kanadai vlogger nem látja túl pozitívan a helyzetet.

https://www.youtube.com/watch?v=6sdzVypsbAs

Szerkesztő: Dezse Balázs, Vágó: Tihanyi Rita

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.