Rombolás, anarchia, térdeplés - Ez lett mára a felvilágosult Nyugatból
Sokszor hallhatjuk a liberálisok, „felvilágosult” embertársaink szájából a haladó Nyugat éltetését, a „nyugaton minden szép és minden jobb” mantrákat, amelyeket előszeretettel hoznak fel a magyar jobboldali, nemzeti értékeket képviselő kormánnyal szemben is. Azt azonban nagyon sokan elfelejtik, hogy az általuk felmagasztalt országok miként szerezték vagyonukat, hogyan csapolták le, és csapolják le a mai napig a gyarmataikat. Az újkori gyarmatosítás, illetve a második világháború utáni neokolonializmus jócskán hozzájárult a nyugati ember életszínvonalához. Az elmúlt hetekben azonban sorra tapasztalhattuk, ahogyan a nyugati országokban történelmi személyek szobrait rongálják, döntik le, felülírnák a történelmet, eltörölnék a sötét múlt borzalmait. A kérdés csupán az, hogy mi maradna akkor a nagy Nyugatból, ha eltörölnék a gyarmatosítás hatásait, és „jóvátételt” fizetnének a rabszolgatartásért? El lehet-e törölni a múltat? A kérdés persze költői.
Rabszolgatartók, kizsákmányolók
A történelemórákról valószínűleg sokan tudjuk, hogy a földrajzi felfedezések két nagy hatalomnak, Spanyolországnak és Portugáliának köszönhetőek. Közép- és Dél-Amerikában a spanyol és a portugál hódítás gyorsan haladt Kolumbusz 1492-es útja után. A papokkal, szerzetesekkel indult missziók során rengetek őslakost kereszteltek meg. Az őslakos indiánok okkultnak és bálványimádónak bélyegzett mágikus szertartásaikat a spanyolok gyakran drasztikus eszközökkel szakították meg, s ezzel helyrehozhatatlan gazdasági és kulturális károkat is okoztak. A latin-amerikai missziónak így nem is az indiánok lázadásai és ellenállása volt a legfőbb akadálya, hanem a spanyol gyarmatosítók maguk. A hódítás rendszerében a fehér gyarmatosítók gazdaságilag kihasználhatták az alávetett indián lakosságot. Mindennek fejében a fehér gyarmatosítónak védenie és taníttatnia kellett volna őket, papíron legalábbis erről volt szó, de ez bizony sokszor elmaradt. A történész Gonzalo hazug és lusta népként tekintett az indiánokra, míg voltak, akik védelmükbe vették őket. Las Casas szerint például engedelmesek, hűségesek, türelmesek, békések és erényesek voltak. Az indiánok megítélését nagyban befolyásolta saját kulturális szokásaik és a szerzetesi életideál közötti szakadék. Ezek alapján egy vita is kibontakozott arról, hogy emberi lényeknek tekinthetőek-e az indiánok, vagy csak beszélő állatoknak. 1542-ben II. Károly végül felszabadította az indiánokat. Felszabadításuk és számbeli megfogyatkozásuk miatt kezdték munkaerejük pótlására behurcolni Afrikából a fekete rabszolgákat, akikre Noé átka alapján tekintettek úgy, mint örökös szolgatermészetűekre. Az 1500-as években Spanyolországba 150 ezer tonna aranyat és 7,4 millió tonna ezüstöt szállítottak be az Újvilágból. Még az óvatos becslések szerint is összesen közel 12 millió rabszolgát szállítottak Afrikából az Újvilágba. És, hogy hol tart ma Spanyolország?
A Kongói Szabadállam 1885-től II. Lipót belga király magántulajdona volt. Fő exportterméke, a nyersgumi hihetetlen bevételt jelentett az uralkodónak, aki 1908-ban nemzetközi nyomásra a bennszülöttek tömeges megkínzásának hírére átadta a terület kezelését a belga kormánynak. És, hogy hol tart ma Belgium? Az országban több szervezet, valamint parlamenti párt nemrégiben az ország történelmének felülvizsgálatát kezdeményezte. Többek a gyarmati múltra emlékeztető utcanevek megváltoztatását, a köztéri alkotások eltávolítását szorgalmazzák. A kezdeményezők érthetetlennek tartják, hogy "II. Lipótot továbbra is tisztelet övezi mindazok után, amit a kongói nép ellen elkövetett". A kérdés csupán az, hogy a történelem felülírásával, vajon a gyarmatosítással megszerzett javakat is visszaadják majd a belgák vagy az annyira már nem fontos?
Hollandia a 17. században az Indonéz-szigetvilágból szorította ki a portugálokat, Dél-Afrikában megalapították Fokvárost, Észak-Amerikában Nieu Amsterdamot, amelyet egy vesztes háború után át kellett adnia Angliának, s New York néven angol gyarmat lett. Anglia elsősorban Észak-Amerikában gyarmatosított az atlanti partvidéken, és az új-founlandi öbölből kiindulva, illetve Indiában szerzett területeket. A kereskedelem és a gyarmatosítás lebonyolításában mindkét országban döntő szerepet játszottak a monopolizált kereskedőtársaságok (pl. a brit és holland Kelet-indiai Társaság), amelyek már kezdeti, részvénytársasági formában működtek.
A 17. század első fele volt Hollandia fénykora, Anglia pedig a dicsőséges forradalom után lépett a világpolitika színpadára, amikor a spanyol örökösödési háborúban a Habsburgokkal összefogva megtörte XIV. Lajos Franciaországának kontinentális hegemóniáját.
És hogy mi van ma Hollandiában? A rendőrök vízágyúkkal oszlatják fel a koronavírus miatti korlátozások ellen tüntetőket. Kérem szépen, ez itt a felvilágosult Nyugat.
A Brit Birodalom 1922-ben a Föld népességének és szárazföldjének negyedét tette ki. A szigetország uralma 34 millió négyzetkilométerre és 458 millió alattvalóra terjedt ki. Nagy-Britannia az afrikai területeit akarta gyarapítani, tervük egy észak-déli gyarmati sáv kialakítása volt. A franciáknak III. Napóleon uralkodása óta volt legfőbb célja a hódítás. A gyarmataik az amerikai, ázsiai és az afrikai kontinensre is kiterjedtek. Céljuk Afrikában a kelet-nyugati irányú terjeszkedés volt. Németország külpolitikájában 1890-ben történt váltás. II. Vilmos ekkor meneszette a gyarmati politikát ellenző Bismarckot, mert azt tervezte, hogy beszáll a gyarmatokért folyó versengésbe. Célja afrikai gyarmatok szerzése volt. Övék lett végül Délnyugat-Afrika, Német Kelet-Afrika, és Kamerun. Csak pár példa arról, hogy hol tartanak ma a britek, a franciák és a Lenin-szobrot avató németek.
A második világháború utáni neokolonializmus
A második világháború után a meggyengült európai hatalmak sorra veszítették el gyarmat-birodalmaikat. Az 1960-70-es évekre a volt gyarmatok - névlegesen - függetlenedtek egykori gyarmattartóiktól. Az újonnan függetlenedett országok jelentős része, főleg Afrikában ugyanis borzasztóan szegény és fejletlen volt, ami lehetővé tette a fejlettebb államoknak, hogy gazdasági, politikai és kulturális eszközökkel függésben tartsák őket – ezt nevezik a történészek neokolonializmusnak. Ebben a folyamatban Franciaország nagyon is komoly szerepet játszott. Miután a politikai folyamatok miatt az 1950-es évek végére a francia nyugat-afrikai gyarmatok elnyerték függetlenségüket, Charles de Gaulle más eszközöket keresett, hogy francia befolyás alatt tartsa őket.
A francia állam pénzzel, tanácsadókkal és adott esetben katonai beavatkozásokkal támogatta az újonnan kialakult államok vezetőit. Ezért cserébe pedig nyersanyag (arany, olaj, uránium) áramlott Franciaországba és francia vállalatok komoly engedményeket kaptak az afrikai államoktól. Franciaország nagyon is elkötelezett volt a rendszer fenntartása érdekében – ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 1960 óta több, mint 40 katonai intervenciót hajtott végre a francia hadsereg Afrikában.
A franciák továbbra is jelentős befolyással bírnak ezekben az országokban, de ez már nem a korábbi durva, erőszakos neokolonializmuson alapul. A gyarmati rendszer egy utolsó maradványa jelenleg a 14 nyugat-afrikai ország hivatalos pénzneme, melynek árfolyama az euróéhoz kötött. Emiatt ezek az országok meglehetősen korlátozott monetáris politikát folytatnak, hiszen az euróra vonatkozó döntéseket az Európai Központi Bank hozza meg.
Franciaország ezáltal kvázi privilegizált helyzetből képes kereskedni ezekkel az országokkal. A helyzet nem valószínű, hogy hamarosan megváltozik: az erős pozícióban lévő elitnek és a franciáknak sem áll szándékukban ez. A másik, szintén gazdasági kapcsolat a francia vállalatok nyugat-afrikai jelenléte. A neokolonializmus időszakában ezeket is a direkt befolyás eszközeként használták, például a diktátorokkal való jó kapcsolat fenntartása érdekében pénzmosásra.
És, hogy mindezek mellett hol tart ma Franciaország? „Antirasszista” tüntetők skandálják a „mocskos zsidókat” Párizsban. Érdekes.
Ha már múltat eltörölni nem lehet, fizessenek kártérítést a gyarmattartók?
A PestiSrácoknak nyilatkozva Dr. Kovács Kálmán a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa elmondta: a háborúkat a békék lezárják ezzel megszüntetve a hadihelyzetet. Semmiféle utólagos kártérítés, hadisarc nem jogos, mert az fenntartja a hadiállapotot.
A kárpótlás komoly erkölcsi (és nem elsősorban anyagi) elégtétel-adást fejezhet ki, de jogtalan előny-juttatások révén nem sértheti a társadalmi igazságérzetet. A szomszéd államokkal kapcsolatban például sem Trianonnal, sem a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban nem érdemes kártérítési logika mentén fellépni, ugyanis nekik megvan a saját ellenkeresetük a "brutális magyarosító elnyomás" és "az évszázadokig a nemzetiségein élősködő degenerált magyar elit" képében
- mondta a történész.
A George Floyd halála miatt kirobbant zavargások már rég nem arról szólnak, hogy rendőrségi reformokra lenne szükség az Egyesült Államokban. A Black Lives Matter nevű szervezet által felbuzdított tömeg ma kárpótlásra vár, erkölcsi és pénzbeli elégtételre egyaránt. Döntsék le a történelmi alakok szobrait, írják át a történelmet, tiltsanak be filmeket, és így tovább. A haladó nyugati ember pedig hajlong előttük. A hájpot követve letérdelnek, lábat csókolnak, elnézést kérnek pusztán azért, mert fehérek. Ma Nyugaton. A haladó világban. Pedig lehet, hogy inkább tanulni kéne a történelemből, mintsem megismételni azt.
Kiemelt kép: MTI
