Pesti Srácok

Ismét Magyarország van célkeresztben, amiért nem fogadja el feltétel nélkül az uniós hitelfelvételt

Ismét Magyarország van célkeresztben, amiért nem fogadja el feltétel nélkül az uniós hitelfelvételt

Nem aratott osztatlan sikert a fejlett Nyugaton a magyar országgyűlés tegnapi döntése, miszerint hazánk nem hajlandó elfogadni semmilyen, az Európai Unió helyreállítási hitelcsomagjához kötött politikai feltételt. A német és osztrák lapok persze azonnal előhúzták a jogállamiság-kártyát és emlékeztették olvasóikat arra, hogy Magyarország már nem először mond nemet az Európai Unió által elfogadott irányelvekre.

Több hónap után a héten újra személyesen találkoznak az uniós állam- és kormányfők Brüsszelben. A találkozón az Európai Tanács elnökének javaslatát vitatják meg a hétéves keretköltségvetésről és az újjáépítési csomagról. Mint ismert, Charles Michel ET-elnök javaslata több tételen is vágna a következő hétéves keretkötségvetésben. Németország már bejelentette, hogy hajlandó a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre. Angela Merkel ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a 750 milliárd eurósra tervezett helyreállítási alapot és a hozzávetőleg ezermilliárd eurós költségvetést egységesen kell kezelni, egyszerre kell megállapodni mindkét ügyben. Pedro Sánchez spanyol kormányfő is mérföldkőnek nevezte a hét végi tanácskozást és ugyancsak gyors megegyezést sürgetett, bár azt is hozzátette, hogy ő egyáltalán nem biztos a brüsszeli csúcstalálkozó sikerében. Az Európai Számvevőszék pedig arra figyelmeztetett, hogy az Európai Bizottság által a következő hétéves költségvetéshez kapcsolódóan javasolt, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó csomagból hiányoznak az uniós forrásokkal való gondos gazdálkodást biztosító rendelkezések, ami növeli a szabálytalanságok és csalások veszélyét.

Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket a kormánynak ahhoz, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A képviselők 128 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá a kormánypárti képviselők erről szóló javaslatát. A Ház döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai. A parlament kikötötte azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, illetve, hogy politikai pártok és "politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek" uniós forrásból nem támogathatók.

Az osztrákok stresszelnek

PestiSracok facebook image

A Krone.at szerint az Orbánnal szembeni "stressz" elkerülhetetlen; a lap úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök pénteken nem fog engedélyezni ideológiai vitát és inkább félbeszakítja a tárgyalást. Karoline Edtstadler osztrák miniszter szerint azonban nemcsak emiatt lehetetlen a pénteki megbeszélést sikerrel zárni, hanem azért is, mert sok a vita arról, hogy a 750 milliárd eurós költségkeret sok vagy kevés-e.

Németek a Dankó utcában

A Frankfurter Rundschau arról ír, hogy az EU most már nem habozhat tovább, mert végképp elszalasztja a lehetőséget is, hogy Magyarországon és még néhány más államban véget vessen a nepotizmusnak, a közpénzek lenyúlásának. Minderről Daniel Freund német EP-képviselő fejti ki álláspontját részletesen, a zöld politikus ráadásul budapesti tapasztalataira hivatkozik, ő ugyanis ellátogatott a Dankó utcába, Iványi Gábor lelkészhez, aki pontosan azokat gyámolítja, akik ki vannak téve a hivatalos elnyomatás veszélyének (romák, hajléktalanok, menekültek). Aggasztó helyzetbe került a média, sőt az igazságszolgáltatás is, zaklatják a hajléktalanokat és a migránsokat. Itt egészen abszurd módon azt is kijelenti: bizony kemény sors vár arra, aki kritizálja a Fideszt és "Orbán bandáját". Hozzáteszi: a közbeszédet és a sajtót is uralja a kormánypárt, Orbán diktálja a tempót, és most az Index is veszélybe került. Freund ebből azt a konzekvenciát vonja le, hogy bizony sürgősen cselekedni kell, mert Orbán Viktor és kormánya uniós pénzekkel tömik tele a zsebüket, miközben lerombolják a jogállamot.

"Nincs független média, nincs független igazságszolgáltatás, a menekültek és hajléktalanok zaklatása – ez Orbán Viktor Magyarországa" – fogalmaz a német lap képaláírása

A cikkben feltűnik Hadházy Ákos neve is, aki a szerző szerint "pontosan dokumentálja a korrupció útját", majd arra is kitér, hogy a magyar helyzet miért hasonló az Egyesült Arab Emirátusokéhoz. Azért, hogy ez ne így legyen a jövőben, az Európai Parlament már részletes terveket dolgozott ki – vélekedik Daniel Freund, aki aláhúzza azt is: a pénteken összeülő állam- és kormányfőkre hárul a feladat, hogy ne vegyék el e javaslatok élét. Egyértelművé kell tenni, hogy nincs alku a közösség értékei ügyében – fogalmaz a Frankfurter Rundschau.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról ír, hogy a lengyel vezetés példaképe Orbán Viktor, de Varsónak nehezebb a dolga, mint Budapesté, mert a lengyel ellenzék megmutatta az elnökválasztáson, hogy erős, ellentétben a magyar ellenzékkel. A lap felidézi: Kaczynski öt éve azzal kampányolt, hogy Varsóból Budapest lesz, de Lengyelország változatlanul messze van a magyar állapotoktól.

Az amcsiknál a Political Capital mondja a kamut

A Bloomberg szerint Orbán Viktor igyekszik fokozni a nyomást, hogy az unió szüntesse be a jogállami vizsgálatot. A lapnak Krekó Péter nyilatkozott ezzel kapcsolatban, a Political Capital igazgatója szerint pedig az üzenet az, hogy Orbán nem engedhet, de azért figyelnie kell, hogy mit csinálnak a többiek, akik szerint szintén nem jó a tervezet. Úgy véli, bármi is lesz az eredmény, a miniszterelnök úgy jön majd haza Brüsszelből, hogy hatalmas sikert aratott. Krekó szerint Orbán Viktor igyekszik majd kihasználni az EU szorult helyzetét, tehát hogy szűnjön meg a bírálat a demokrácia visszaszorítása miatt. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítvány szakértője szerint azonban visszaüthet, hogy Orbán bevonta a törvényhozást, mert mindenki tudja, hogy "ő az, aki megmondja a frankót". Hozzáteszi: aki egy kicsit is ismeri a magyar viszonyokat, az tisztában van vele, hogy nem több műbalhénál, amikor mozgósítják a Fidesz uralta Országgyűlést – vélekedik a Bloomberg hasábjain megjelent írásban.

Orbán az EU-ban azt tesz, amit akar

Az RT német lapja viszont kommentár nélkül hozta le az Országgyűlés tegnapi határozatát. A cikkben azt írják: a magyar jogalkotók Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel arra, hogy Brüsszelben biztosítsa, hogy az EU gazdasági ösztönző csomagja megfeleljen bizonyos feltételeknek. Az EUObserver már a címválasztáskor sem teketóriázott sokat, hogy a magyar miniszterelnököt negatív színben tüntesse fel, és arról ír, hogy Orbán Viktor zsarolhatja majd a tagállamokat a pénteki csúcstalálkozón. Úgy fogalmaznak: a miniszterelnök új megbízatása üzenetet küld Brüsszel ellen, a fokozottabb ellenőrzésnek nemet mondva és ezzel tovább fokozva, hogy uralkodhasson a civil szervezetek felett és növelje hatalmát. A Reuters összeállításában az szerepel, hogy Orbán Viktornak nem volt szüksége a parlament felhatalmazásához a vétójogra, de ő meg akarta mutatni, hogy milyen erős. A lap a Párbeszéd képviselőjét, Tordai Bencét idézi, aki úgy fogalmaz: az országgyűlési határozattal azt érték el, hogy Orbán zsarolhassa a tagállamokat és azt tegyen, amit csak akar.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.