Pesti Srácok

Tüntetnek Berlinben a koronavírus-tagadók, megjelentek az antifák, a rendőrök tehetetlenek (videó!)

Tüntetnek Berlinben a koronavírus-tagadók, megjelentek az antifák, a rendőrök tehetetlenek (videó!)

Koronavírus-tagadók és más baloldali csoportok is utcára vonultak Berlinben, ahol egyre aggasztóbbá válik a helyzet – legalábbis a Twitterre feltöltött videók erről tanúskodnak. A demonstrációt eredetileg egy, a koronavírusról szóló konferencia helyszíne elé hirdették meg, de annak programjait végül törölték – minderről a Tagesspiegel német lap ír részletesen. Sajtóértesülések szerint több baloldali csoport is jelezte, hogy ők is az utcára akarnak vonulni, a rendőrség viszont már most sem ura a helyzetnek. Úgy tudni, hogy a tüntetést előre bejelentették a szervezők, akik 2500 fővel számoltak, a Tagesspiegel beszámolója szerint azonban a rendőrök láthatóan kevesen vannak, így nem csoda, hogy időnként "kaotikussá" válik a demonstráció. A közösségi oldalakra feltöltött videókon pedig az is látszik, hogy az elkeseredett rendőrök egyre brutálisabban lépnek fel a tüntetőkkel szemben.

Döbbenetes felvételek láttak napvilágot a berlini tüntetésről: a rendőrök tehetetlennek bizonyulnak a demonstrálókkal szemben, láthatóan kevesebben is vannak, mint ahányan garantálhatnák a biztonságot. A Twitterre feltöltött videók közül néhányon pedig az is látszik, hogy egy ember a földön fekszik mozdulatlanul, miután a rendőrök megpróbálták megállítani. A férfit egy másik felhasználó által feltöltött videón is látni, ahogyan – a még mindig mozdulatlan testét – kivonszolják a rendőrök egy tér szélére. Állapotáról nincs hír, sőt, a legtöbb híradásban egyáltalán meg sem említik a berlini demonstrációt, amit bár koronavírus-tagadók hirdettek meg, már túlmutat azon.

Forrás: Twitter

A helyzet súlyosságát fokozza, hogy más szélsőbaloldali csoportok is közölték: utcára fognak vonulni.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/ISCResearch/status/1320351317580197888

https://www.youtube.com/watch?v=095Sh0fKnA0&feature=youtu.be&ab_channel=EpochTimesDeutsch

A koronavírusról szóló konferencián a Robert Koch Intézet több munkatársa is részt vett volna, valószínűleg ez is kiválthatta a koronavírus-tagadók haragját az intézménnyel szemben, amelynek épületére "több idegen gyújtóeszközt" is dobtak ma hajnalban, Berlinben. A zavargások dél körül kezdődtek, a tüntetés ezekben a percekben is zajlik, amit élőben is közvetítenek a Youtube egyik csatornáján.

Forrás: Twitter; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.