Donald Trump vagy Kamala Harris? (Nem, nem Biden.)
Ma valószínűleg nem tudjuk meg, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, de már világosan látszik, hogy az amerikai progresszió nem volt képes legyőzni a nagybetűs Amerikát. Trump sokkal jobban szerepel, mint azt a közvélemény-kutatások jósolták (a szakmailag megbízhatóak is), ami azt jelenti emberi nyelvre lefordítva, hogy a Trump-szavazók már tömegesen titkolják a politikai nézeteiket, mert akkora a liberális nyomás a konzervatívokon. Más országban ezt már minimum hibrid rezsimnek, de inkább diktatúrának neveznénk.
Nem sikerült tömeges protestszavazást provokálnia a demokratáknak, sokkal inkább úgy látszik, hogy a Trumpra adott szavazatok fejeznek ki valamiféle ellenkezést, ahogy négy éve is, most is az agyatlan, elmebeteg progresszióval szembe helyezkedő amerikaiak választják meg Trumpot. Amerika már-már végzetesen kettészakad, nem a bőrszín mentén, ahogy azt a hülye progresszívek hiszik, hanem a normálisak és az elmebetegek útja látszik végérvényesen kettéválni. Első rátekintésre a feketék, a latínók és egyéb kisebbségek is egyre nagyobb számban és arányban szavaznak a republikánusokra, és még Trumpra is.
A szenátus szinte biztosan a republikánusoké marad, vagyis a demokraták nem tudják törvénymódosítással elfoglalni a Legfelsőbb Bíróságot, amelyet a konzervatívok éppen most foglaltak vissza a liberális ultráktól. A demokraták, a "nagy demokraták" természetesnek veszik, hogy a Legfelsőbb Bíróság az övék és ennek birtokában folyamatosan tolhatják az elmebaj irányába az alkotmány értelmezését. Amerika nem a népakaratból lett olyan amilyen mostanra, a lassan negyvenéves folyamatos liberális agymosás ellenére sem, hanem azért mert a demokraták folyamatosan jogászkodással, az alkotmány nyilvánvaló ultraliberális átértelmezésével számtalan abszurd emberi jogot és procedúrát erőltettek rá Amerikára.
Obama elnöksége azonban ráébresztette a normális embereket, hogy hová vezet a liberális szélsőségesek Fehér Házba kerülése. Obama ellen mindkétszer erősen centrista republikánus indult, később mindkettő tulajdonképpen át is állt a demokratákhoz. Alapvető dogmának tűnt Trumpig, hogy csak középről lehet elnökválasztást nyerni. Amikor Sanderst kicsinálta a Clintont támogató demokrata pártvezetés, azonban nem egy centrista jelöltet részesítettek előnyben, hanem csak a saját emberüket, a deep state egyik arcát akarták beültetni a tutiba.
De mire 2016 lett, a demokraták annyira radikalizálódtak, amire Clinton jelöltségével még rá is tettek egy lapáttal, hogy már Trump is centrista jelöltnek számított tulajdonképpen, a centrista jelöltek hagyományos sótlansága, unalmassága nélkül. A nagy pártok centrumainak hagyományos együttműködése teljesen a múlté lett, pedig senki sem gondolta, hogy a Bill Clinton körüli botrányok vagy Bush első győzelmének körülményei után még tovább lehet rombolni az amerikai politikai közhangulatot. Botrány botrányt követ emberemlékezet óta, és gyakorlatilag végtelen távolságra került egymástól a két politikai oldal. Mindezt úgy, hogy a republikánusok nagyon erősen bemozdultak az eredeti politikai közép felé. Még a fontos identitáspolitikai kérdések egy részének esetében is megtették ezt. Gyakorlatilag minden nyugati országban bekövetkezett ez, az egész politikai élet elmozdult a liberális szélsőségek irányába.
A kérdés az, hogy milyen hatással lesznek Amerikára a választás utáni események. Az biztos, hogy a választás jogi úton fog eldőlni, mert mindkét fél érdeke, hogy gyengítse a másik pozícióit a választás legitimitásának kétségbe vonásával. A BLM és az egyéb progresszív hordák pedig Bidenék győzelme esetén is felhasználhatják a helyzetet arra, hogy megpróbáljanak leszámolni a vidéki és konzervatív Amerikával. Ezeket a bandákat nem ellenőrzi senki, a jobbos milíciákat ellenben árgus szemekkel figyeli az FBI és minden más titkosszolgálat is. Ha Trump nyer, akkor meg annál inkább fennáll annak a lehetősége, hogy megpróbálkozzanak valamivel. Arról nem is beszélve, hogy a demokraták az elnökség megszerzése esetén mekkora nyomást akarnak helyezni az amerikai társadalomra, mennyire lesznek kénytelenek megfelelni a saját szélsőségeseiknek.
MTI/AP/Ringo H.W. Chiu
Annak a politikai és társadalmi jelentősége sem lényegtelen, ha túl hamar megkérdőjeleződik Biden alkalmassága. Kamala Harris elnökségéről legalább annyira szól ez a választás, mint Trumpéról vagy Bidenéről. Biden jelölésével a Demokrata Párt elismerte, hogy nem tud olyan nőnemű és kisebbségi elnökjelöltet állítani, akit le lehetne nyomni az amerikaiak torkán. Kerülőúton akarnak nőt juttatni a Fehér Házba, mert a haladás nem állhat meg ugyebár.A kampány tapasztalatai alapján ugyanis nagyon nehéz lesz eladni, hogy a demokraták nem tudták már jóval korábban, Biden milyen állapotban is van. Amilyenek most az amerikai közállapotok most, a republikánusok előbb adnak női elnököt, mint a demokraták.
Különösen illik most az amerikai helyzetre Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvének egyik gyöngyszeme. A talán Lorsy Ernő nevű újságíró (létező személy) valami olyasmit mond, hogy sosem a legjobb vagy a legrosszabb történik meg, hanem mindig a legundorítóbb. Jelen esetben az lett volna a legjobb, ha Trump egyértelműen győz. Az lett volna a legrosszabb, ha Bidenék nyernek. De a legundorítóbb következik be jól láthatóan, valaki éppen csak nyer majd, sok-sok jogászkodás után, és minden megy úgy tovább, hogy a nagy problémák megoldatlanok és kezeletlenek maradnak.
Legfőképpen azért van ez így, mert az amerikai politikai, gazdasági és kulturális elit egyre kevésbé képes megfelelni a világhatalmi pozícióból következő intellektuális kihívásoknak, sőt már a saját országának kormányzása is túl nagy kihívást jelent neki. És amúgy milyen demokrácia, milyen világhatalom az, ahol napokat, esetleg heteket kell várni egy ilyen jelentőségű országos választás végeredményre?
Vezető kép: MTI/AP/Wilfredo Lee
