Pesti Srácok

Trump biztos abban, hogy nyerni fognak és választási csalást emleget

Trump biztos abban, hogy nyerni fognak és választási csalást emleget

Több államban is sikerült átvennie a vezetést Donald Trumpnak a szavazatok újraszámlálását követően. Az elnök néhány órával ezelőtt magabiztos üzenetet tett közzé Twitter-oldalán, amelyben azt írta: "győzni fogunk". A republikánusok szerint választási csalás történt és valójában nem Joe Biden, hanem Donald Trump nyert, erre vonatkozóan pedig számos bizonyítékot is felmutattak már az elmúlt napokban. Eközben a demokrata elnökjelölt és félig-meddig megválasztott elnök szabályos körutazásba kezdett, végighaknizza a hozzá közel álló sajtótermékeket, amelyeknek hosszas PR-interjúkat és nem hagyja ki a lehetőséget, hogy Trumpot szidja, szerinte ugyanis Donald Trump "nem tud veszíteni".

https://twitter.com/realDonaldTrump/status/1326662184403865602?s=20

Trump valószínűleg számított arra, hogy megpróbálják manipulálni a választási eredményeket, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy jelentős bizonyítékokat gyűjtöttek be néhány óra leforgása alatt arról, milyen visszaélések történhettek a szavazókörökben. A voksok újraszámlálása Trumpnak kedvezett, Alabama, Arizona, Pennsylvania, Colorado, Texas, Wisconsin, Tennessee, Washington, Virginia, Delaware, Illinois, Kentucky és végül Georgia államban.

A választási csalások felderítésével foglalkozó Trump-csapat hétfőn a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, és egy 105 oldalas dokumentumban nem csupán az úgynevezett szellemszavazókra, hanem más visszásságokra is felhívták a figyelmet. Egyes sajtóértesülések szerint körülbelül 1,8 millió „szellemszavazó” adta le voksát 29 államban.

Közben Trump arról tett közzé bejegyzést, hogy "senki sem akarja bejelenteni, hogy Pennsylvania és Michigan nem engedte, hogy az ő szavazatfelügyelőik is részt vegyenek a voksok megszámolásán". Véleménye szerint ez több százezer szavazatot is jelenthet, amit "nem szabad hagyni". Mindenképpen pikáns, hogy Trump posztjait a Facebook vagy fake news-nak titulálja, vagy pedig odabiggyeszti, hogy amúgy Biden nyert. Még akkor is, ha esetleg mégsem.

PestiSracok facebook image
Forrás: Facebook

Trump egyébként arról is ír, hogy a közvélemény-kutatási adatokat is meghamisíthatták, csakúgy, mint a választási eredményeket, mindehhez pedig a mainstream média is csatlakozott. Az amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök reggeli tweetje szerint már több, mint 73 millió szavazatnál áll. Ez már csak azért is érdekes, mert a "hivatalos" adatok szerint Donald Trumpra alig több, mint 72 millióan szavaztak. Ez azt jelenti, hogy már legalább egymillió szavazatot találtak az újraszámlálás során, ami – hiába beszélünk a világ egyik legnépesebb államáról – rengeteg.

https://twitter.com/realDonaldTrump/status/1326894138516774913

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.