Pesti Srácok

Trump Wisconsinban sem járt sikerrel

Trump Wisconsinban sem járt sikerrel

Hetek óta hangos a sajtó a rendkívül szoros amerikai elnökválasztás eredményétől. Több, korábban republikánus fellegvárnak számító államban gyanús körülmények között, tizedszázalékos különbséggel nyert Joe Biden megválasztott amerikai elnök. Ilyen állam volt Wisconsin is, ahol a végeredmény szerint a leadott 3,2 millió szavazat közül csak 20 ezerrel kapott többet Joe Biden, így behúzva tíz elektori szavazatot. Nem csoda ezek után, hogy az amerikai jobboldal több helyen megtámadta a választási eredményt.

Trump és stábja összesen négy államban történt eredményt támadott meg, a tagállamok szerint a kereset minden alapot nélkülöz, ezért kérték a bíróságtól annak elutasítását. A hírügynökségek értékelése szerint a legfelsőbb bíróság ítélete pontot tesz azoknak az egyelőre sikertelen igazságügyi lépéseknek a végére, amelyeket Trump választási kampánystábja folytatott, az elnökválasztás eredményének megfordításáért. Trump pénteken éjfélkor azt írta a Twitteren, hogy

A hivatalban lévő elnök üzenetében panaszolta, hogy a bíróság "villámgyorsan elutasította az ügyet, annak ellenére, hogy ő több szavazatot nyert, mint bármely más korábbi elnök. Végül kijelentette:

PestiSracok facebook image

Hétfőn helyi idő szerint délelőtt Wisconsinban a helyi legfelsőbb bíróság is meghozta az eredményét, amely keresztbe tett Donald Trump keresetének, mindez néhány órával azelőtt, hogy az elektorok tanácsa összeül, hogy hivatalosan is odaadják Joe Bidennek mind a tíz szavazatukat. Donald Trump arra bazírozott, hogy Dane és Milwaukee megyékben több mint 221 ezer szavazatot nem vesznek majd figyelembe csalás címszó alatt, mindkét állam amúgy demokrata többségű.

A wisconsini legfelsőbb bíróság 4-3 arányban Trump ellen szavazott. A három liberális bíróhoz csatlakozott Brian Hagedorn konzervatív bíró is, aki szerint Trump négy keresetéből hármat időn túl, másikat pedig minden jogalap nélkül nyújtottak be.

Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.