Pesti Srácok

Az Iszlám Állam és az Aszad-rezsim emberei is letöltendő börtönbüntetéseket kaptak Németországban

Az Iszlám Állam és az Aszad-rezsim emberei is letöltendő börtönbüntetéseket kaptak Németországban

Két szír férfi ügyében is ítéletet hoztak szerdán, Németországban két teljesen különálló, mégis nagyon hasonló ügyben. A 2015-ös migrációs válság óta Németországban próbálják a bevándorlók között Európába érkező terroristákat kiszűrni kisebb-nagyobb sikerrel. Csak nagyon keveseket tudtak konkrét bizonyítékokkal megvádolni, majd elítélni, azonban az alsó-szászországi Celle bíróságán sikerült az Iszlám Állam egyik emberét hosszú időre rácsok mögé ültetni, míg Koblenzben a kormányerők egyik tagját találták bűnösnek emberiesség elleni bűntettek miatt. Érdekes folyamat indulhat el, ha a németek minden olyan általuk befogadott "menekültet" megbüntetnek a német törvények szerint, aki hazájában, vagy út közben emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Arról a számos esetről nem is beszélve, amikor ezek az emberek egymás ellen harcoltak a hazájukban.

A szír kormányerők titkosrendőrségének egy magas rangú tagját, Ejad al-Garibot 4,5 év letöltendő börtönbüntetésre a koblenzi bíróság, amely megállapította, hogy al-Garib emberiesség elleni bűntettet hajtott végre szülőföldjén. A most 44 éves férfiról megállapították, hogy 2011-ben, az Arab Tavasz Szíriába begyűrűzésekor, egy kormányellenes tüntetésen a Damaszkusz melletti Dumában összegyűjtött pár demonstrálót, akiket egy titkos börtönbe vitt, majd társaival válogatott módszerekkel kínozták meg őket. A DW azt írta: ez az első eset, hogy a kormányerőket támogató szír férfit külföldön ítéltek el hasonló súlyú bűncselekmény miatt külföldön.

– közölték az ügyben eljáró ügyészek, akik amúgy 5,5 év letöltendő börtönt kértek a vádlottra.

PestiSracok facebook image
A szír Ejad al-Garib papírlappal takarja az arcát perének tárgyalásán a Rajna-Vidék-Pflaz tartományi bíróságon, Koblenzben 2021. február 24-én. A férfi négy és fél év szabadságvesztést kapott, amiért hazájában, 2011 szeptemberében közreműködött a rendszerellenesnek minősített emberek meghurcolásában. Fotó: MTI/AP/AFP/Thomas Lohnes

A szír férfi védői felmentést kértek a bírótól. Az volt az álláspontjuk, ha a férfi nem viszi be az áldozatokat a titkos börtönbe, akkor őt is lecsukják és kivégezhették volna, amennyiben nem teljesíti a kiszabott parancsokat. Al-Garib ügyvédei kijelentették továbbá, hogy bár a szír férfi valóban letartóztatta a rezsim ellen tüntetőket, ám nem hajtotta végre a parancsot, miszerint lője is le őket.

Az áldozatok ismerték fel Európában

A nyomozás során kiderült, hogy a titkosrendőr 2012-ben hagyta ott a pozícióját, rá egy évre pedig megszökött Szíriából. Először Törökországban, majd Görögországban telepedett le, végül 2018-ban Németországba utazott, ahol a korábbi áldozatai ismerték fel. Egy évvel később tartóztatták le egy korábbi felettesével, Anwar R-rel együtt, aki ellen szintén Koblenzben folyik tárgyalás. Az ő ügyében várhatóan októberben lesz ítélet, az 58 éves férfi Al-Garib közvetlen felettese volt. Al-Garib tárgyalásán korábban több, mint egy tucat szír férfit és nőt hallgattak meg tanúként.

– mesélte egy nő, akit a szír férfi sokkolóval is megkínzott.

Nagyot megy Koblenz

A Rajna-vidék százezres nagyvárosában nem ez az első eset, hogy Szíriában elkövetett bűncselekmények miatt ítélnek el közel-keletieket. Másfél évvel ezelőtt egy meg nem nevezett, jelenleg is börtönben ülő, 33 éves férfi ügyében hoztak ítéletet. A bíróságon bemutatták azokat a felvételeket, amelyeken a férfi látható, amint hazájában mosolyogva szelfizett levágott fejekkel. Bebizonyították róla, hogy az Iszlám Állam magas rangú terroristája volt, két évig szolgálta az ISIS-t Dara városában. A mindent bizonyító képsorok ellenére ő tagadta a felhozott vádpontokat, ám elismerte, hogy ő van a képeken, amiket amúgy a telefonján találtak meg. Úgy védekezett, hogy csak megtalálta a maradványokat és lőtt utána pár fotót.

Átmosták az agyukat, majd kizavarták őket a harcmezőre

Ítéletet hoztak szerdán az alsó-szászországi Celle városában is, ahol az Iszlám Állam egyik tagját, Abu Walaát és három társát ítélték el. A bűnük az volt, hogy fiatalokat radikalizáltak, majd amikor már eléggé hittek Allahban, a harcmezőre küldték őket, hogy ott haljanak meg érte. A 37 éves férfit a terrorszervezet támogatásáért perelték be, tetteiért 10 és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott, társai négy és nyolc év közötti börtönbüntetést kaptak.

Abu Walaa a tárgyalásán. Fotó: Tagesschau.de

A tudósítások megjegyzik, hogy ebben az ügyben a legfiatalabb vádlott 32, míg a legidősebb 55 éves volt. A bíró enyhített amúgy az ügyészség indítványán, mert Abu Walaára 11 és fél év letöltendőt kértek. A bíró hosszú perceken át sorolta azokat az iszlamistákat, akiket személyesen Abu Walaa radikalizált. A Tagesschau azt írja az üggyel foglalkozó cikkében, hogy állítólag a beszervezettek közül ketten öngyilkos merényleteket követtek el Irakban, amelyekben számos civil vesztette életét. A Dortmundban élő Walaa és egy duisburgi társa a beszervezett emberek agyát egy utazási iroda hátsó szobájában mosta át, ott tartották a "továbbképzést".

Forrás: Deutsche Welle, Tagesschau; kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.