Pesti Srácok

Nagyot fut az ukrán demokrácia: újabb ellenzéki hírportált tiltott be a kijevi kormány

null

Így működik a sajtószabadság a jogállamiság mintapéldájában, Ukrajnában: újabb kormánykritikus hírportált tiltott be az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO). A strana.ua leállításáról a portál főszerkesztője, Igor Huzsva számolt be közösségi oldalán. A portál egyébként az Ellenzéki Platform – Életért párthoz köthető, amelynek egyik politikusát nemrégiben gyanús körülmények között, holtan találták meg otthonában.

Igor Huzsva, az ukrán ellenzéki portál, a strana.ua főszerkesztője augusztus huszadikán jelentette be, hogy az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács "állambiztonsági okokra" hivatkozva letiltotta a portál elérhetőségét. Huzsva szerint a hírportál korlátozásáról szóló nyilatkozatot maga Zelenszkij elnök írta alá. A szerkesztőségnek sikerült új domain-címen regisztrálnia a portált, ezentúl a strana.news címen lesz elérhető, azonban Huzsva már az új címen megjelent cikkében figyelmeztett arra, hogy az RNBO további vizsgálatokat folytat a lap ellen, és nagy esélyt lát arra, hogy újabb tiltással kell szembenézniük. A szerkesztő szerint több ukrán sajtóorgánumot is hasonló sors fenyeget és összefogásra szóllította fel az ukrán ellenzéki média dolgozóit.

– írta publicisztikájában a főszerkesztő. Az RNBO nem most először támadta meg nyíltan az ukrán ellenzéket. Viktor Medvedcsuk ellen, aki szintén az Ellenzéki Platform – Életért politikusa, az RNBO vezetője, Olekszij Danilov indított eljárást. Medvedcsukot terrorizmussal vádolták, és azzal, hogy "támogatta a Majdan téri mozgalom elleni akciókat".Az ellenzéki politikust tehát kvázi "ellenforradalmi erőként" jelölték meg, és idén májusban háziőrizetbe helyezték, majd megkezdték cégének felszámolását, valamint zárolták vagyonát. Ezután a politikus felesége, Okszana Marcsenko ellen is szankciókat foganatosítottak: az ő teljes vagyonát államosították. Marcsenko bűne az volt, hogy egy ellenzéki tévécsatornánál volt egy politikai műsor házigazdája. A kérdéses csatornát, a 112 Ukrajinát nem sokkal később megszüntették, és büntetőeljárást indítottak a tulajdonosa ellen, a vád hazaárulás volt.

PestiSracok facebook image
Medvedcsuk és neje, az ellenforradalmárok. Forrás: RBC

Érdekesség azonban, hogy a strana.ua elleni támadás nem sokkal azután történt, hogy a portálon megjelent egy cikk, amely Krivoj Rog polgármesterének gyanús körülmények között történt halálával foglalkozik. A lap a politikus nyaralójánál készült felvételekre hivatkozva vetett fel olyan körülményeket, amelyek megkérdőjelezik a rendőrség hivatalos álláspontját, miszerint Konsztantin Pavlov öngyilkos lett. Az internetre felkerült videofelvételek azóta a nagyobb videómegosztókról eltűntek, a strana.news azonban Telegram-oldalára lementette azokat. A felvételek az újra feltöltött cikkben, ITT megtekinthetőek. A portál a gyanús körülmények közül kiemelte például, hogy a polgármester öngyilkossága éppen a kamerák holtterében történt, valamint, hogy a halála előtt készült felvételek és a halottról készült fotók között a férfi valamiért átöltözött.

Felmerülhet a kérdés, hogy hol vannak azok a civil szervezetek, amelyek a magyar sajtószabadságért aggódnak, és napjában kijelentik, hogy hazánkban megszűnt a független média? Talán érdemes lenne azokkal az országokkal is foglalkozni, ahol valóban veszélyben vannak az ellenzéki politikusok és újságírók.

Forrás: rbc.ua, strana.news; Fotó: Facebook

Ajánljuk még