Pesti Srácok

A szomszéd és a nyugdíjas fater is fontos szerepet játszott a horvát gázkereskedelemben

null

Két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter, miután a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban, köztük az INA egyik igazgatóját is - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

A tárcavezető a sajtónak úgy nyilatkozott: elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálat kiterjedjen az összes gázvételi és -eladási szerződésre, valamint feltárja, hogy bizonyos üzleti partnerek milyen feltételek mellett kötötték a szerződéseket az INA-val.

– mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Skugor a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz ily módon történő értékesítése "az INA üzletpolitikája, és más cégeknek is fix áron adták el a gázt". Skugor olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési céggel - amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja, Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke, a másik pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó -, amely kedvező volt az ügyfél, de kedvezőtlen az INA számára. Az OMS az olcsón vásárolt gázt óriási haszonnal értékesítette tovább, és 846 millió kuna (46 milliárd forint) nyereségre tett szert.

– írta lap. A rendőrség az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette. A zágrábi bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte mind az öt gyanúsítottat. Hétfőn az INA azt közölte, hogy nem a vállalat igazgatótanácsa és felügyelő bizottsága döntött az USKOK vizsgálatának tárgyát képező vitatott szerződésekről. Damir Skugor helyettesével együtt jogosult akár 20 millió euró értékű szerződés aláírására.

– olvasható a sajtóközleményben.

Hozzátették: az INA kezdeményezte Skugor munkaviszonyának megszüntetését, felülvizsgálja az összes meglévő gázértékesítési szerződést és megtesz minden lehetséges jogi lépést. A Mol-csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: sajnos a horvát médiából értesültek a Skugor-ügyről, és elítélik az igazgató, valamint partnerei tettét.

– írták.

Jelezték: első lépésként Molnár József, az INA felügyelő bizottságának alelnöke még szombaton javaslatot tett egy rendkívüli felügyelő bizottsági ülés összehívására szerdára. A felügyelő bizottság ülésén a Mol-csoport tagjai alapos vizsgálat elindítását javasolják a Skugor-ügy minden részletének feltárása érdekében, beleértve az INA-n belül működő ellenőrzési mechanizmusokat is. A Mol-csoport javasolni fogja, hogy a belső vizsgálat eredménye elérhető legyen az illetékes hatóságok számára - hangsúlyozták.

MTI