Pesti Srácok

Georg Spöttle: Törzsi összecsapások Németországban

null

Persze itt ne germán törzsek harcára gondoljunk, hanem a migrációval együtt érkező, Afrikából hozott ellentétekre. A rendőri vezetés és a titkosszolgálatok már régóta mondják, hogy a közel-keleti és afrikai politikai problémák, a törzsi ellentétek át fognak gyűrűzni a német nagyvárosokba. Török-kurd és szunnita-síita tömegverekedések voltak már Berlinben, Kölnben, Frankfurtban, most viszont Giessenben lángolt fel az eritreai konfliktus.

A városi rendőrség szóvivője, Jörg Reinemer főfelügyelő szerint örüljenek a lakosok, hogy nem történt nagyobb baj azon a koncerten, ahol egy eritreai együttes lépett fel. A rendezvényt a Hessenhallében tartották, és a koncert alatt vagy száz, késekkel, botokkal felfegyverzett afrikai tört be az épületbe. Harminchárman sérültek meg, köztük hét rendőr is, akik megpróbálták visszaszorítani a támadókat. A főfelügyelő egy "erőszakorgiáról" beszélt a sajtótájékoztatón.

Az összecsapás kirobbantói olyan eritreai migránsok voltak, akik nem értenek egyet az aszmarai koránnyal az Afrika szarvánál található országban. Szerintük a 76 éves Isaias Afwerki egy diktátor, aki vaskézzel irányítja az államot. Eritreában hároméves a katonai szolgálat és sok fiatal férfi azért kért menekültstátuszt nyugat-európai országokban, hogy ezt elkerülje. Főleg Frankfurtban és más Hessen-tartománybéli városokban telepednek le az eritreai bevándorlók, ezzel nem kevés munkát adva a helyi rendőrségeknek. A kelet-afrikai országot sokan „Afrika Észak-Koreájának” titulálják. Már a múltban is tüntettek hasonló rendezvények ellen az elmenekült eritreaiak, ám most elszabadultak az indulatok.

Már a koncert előtt több százan megjelentek a rendezvényközpont előtt, ahova a rohamrendőrségnek kellett kivonulnia és kordonokat állítani, hogy biztosíthassák a vendégek és a zenekar érkezését. A tömegből hirtelen kivált egy száz fős csoport, akiknél kések, kövek és botok voltak, ledöntötték a kordont és behatoltak az épületbe. A rendőrök könnygázzal és gumibottal próbálták megfékezni őket, ám ez nem vezetett sikerre. Csak a kiérkező rendőri erősítés tudta kiszorítani a támadókat. Hetvenöt személyt vettek őrizetbe. A rendőri vezetés elrendelte a koncert megszakítását. Egészen a késő esti órákig tartottak az utcai összecsapások a rendőrök és a migránsok között.

PestiSracok facebook image

A rendezvényszervező cég komoly kritikával illette a rendőrséget, hogy nem uralták a helyzetet és a város vendégeit nem tudták megvédeni az erőszakos támadóktól. A cég komoly vádat fogalmazott meg a zöldpárti politikus, Klaus-Dieter Grothe ellen is, aki rendszeresen részt vesz az eritreai migránsok által szervezett tüntetéseken és ezáltal „szentesíti” az erőszakot.A politikus most is a demokrácia diadaláról beszélt és teljesen elfogadhatónak találta az erőszakos megmozdulást. A megszurkált és megvert embereknek nyilván más a véleménye a történtekről. A tüntetést szervező migráns nő, Tsehainesh Kiros teljesen elfogadhatónak tartja a történteket. Azt nyilatkozta a sajtónak: még ha tudta volna, akkor sem állította volna meg a rohamot.

A vezető képen az intézmény bejárata látható. Fotó: ffh.de

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.