Pesti Srácok

Itt van, mit mondott Putyin a nemzetközi biztonsági fórumon – Már értjük, miért csak részleteket közölt belőle a mainstream média

null

Beszédet mondott Vlagyimir Putyin a Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián, amiről a média is beszámolt. Az egyébként "független" és "objektív" nyugati sajtó beszámolói azonban finoman szólva is hiányosnak bizonyulnak; az orosz elnök által elmondottaknak csak töredékét hozták nyilvánosságra és mindössze néhány kiragadott gondolatot lehetett olvasni, a Kreml hivatalos oldalán azonban bárki számára elérhető, ide kattintva.

Nagyon sok olyan gondolatot fogalmazott meg az orosz elnök a keddi biztonsági konferencián, amiről a mainstream média mélyen hallgat. A Kreml oldalán megtalálható videóból azonban világossá válik, hogy Putyin igen markáns kijelentéseiről nem véletlenül nem beszélnek a haladó nyugati sajtóban. Az orosz kormányfő beszédét vettük górcső alá.

Szavai szerint a világ helyzete dinamikusan változik, és egy többpólusú világrend körvonalazódik; egyre több nemzetben ébred fel a vágy arra, hogy a szabad és szuverén fejlődés útját saját identitása, hagyományai és értékei alapján határozza meg. A nyugati globalista elitnek azonban más a célja: káoszt teremteni. Ennek érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy megtartsák a hegemóniát és a hatalmat, ez azonban kicsúszik a kezükből; Putyin szerint "hegemóniájuk stagnálást jelent a világ többi része és az egész civilizáció számára; az obskurantizmust, a kultúra eltörlését és a neoliberális totalitarizmust".

PestiSracok facebook image

– húzta alá Putyin. Kifejtette: ez az oka annak, hogy a kollektív Nyugat szándékosan aláássa az európai biztonsági rendszert.

– emlékeztetett. Hozzátette: a hegemónia fenntartásához konfliktusokra van szükségük, és ennek tulajdonítja azt is, hogy "az ukrán népet ágyútölteléknek szánták". Arról is beszélt, hogy megvalósították az Oroszország-ellenes projektet, és kiálltak a neonáci ideológia terjesztése mellett, miközben figyelmen kívül hagyták a donbasszi népirtást. Putyin ezzel indokolta, hogy az oroszok különleges katonai műveletet indítottak Ukrajnában.

– szögezte le az orosz elnök. Putyin úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok miatt húzódik el a konfliktus Ukrajnában; az amerikaiak máshol is hasonlóképpen tevékenykednek, így Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is. Arról is beszélt, hogy Nancy Pelosi sem véletlenül járt Tajvanban, hanem egy célorientált és tudatos amerikai stratégia részeként, az USA célja ugyanis a káosz szítása a világban. Putyin közölte: ezt az amerikai fél részéről tiszteletlenségnek tartja és pimasz demonstrációként értelmezi a történteket.

– tette hozzá. Putyin szerint nyilvánvaló az is, hogy a világban tapasztalható feszültségek csökkentése, a katonai-politikai fenyegetések és kockázatok leküzdése, az országok közötti bizalom javítása és a fenntartható fejlődésük biztosítása csak a többpólusú világ mai rendszerének radikális megerősítésével lehetséges.

– húzta alá. Hozzátette: meggyőződése, hogy a nemzetközi jogon és igazságosabb kapcsolatokon alapuló többpólusú világ új lehetőségeket nyit meg a a közös fenyegetések – például a regionális konfliktusok, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a terrorizmus és a kiberbűncselekmények – elleni küzdelemben. Putyin szerint ezeket lehetetlen lenne leküzdeni összefogás nélkül. Oroszország aktívan és határozottan vesz részt majd ezekben a közös erőfeszítésekben; szövetségeseivel fejleszteni fogják a nemzetközi biztonság meglévő mechanizmusait, újakat hozva létre, így a nemzeti fegyveres erőket és egyéb biztonsági struktúrákat, a modern fegyvereket és katonai felszereléseket.

– húzta alá. Kiemelte azt is, hogy helyre kell állítani a nemzetközi jog alapvető normáit. Fontosnak nevezte az ENSZ támogatását, amely szervezettől azt várja, hogy vegyen részt a nemzetközi feszültségek csökkentésében és a konfliktusok megelőzésében, valamint segítse a nemzetek biztonságát és jólétét – zárta beszédét Putyin, ami jól érzékelhetően nem éppen az az agresszív narratíva, mint amit a mainstream médiában olvashatunk eddig...

Forrás: Kreml

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.