Pesti Srácok

„Prima gli italiani – első helyen az olaszok” – Rosonczy-Kovács Mihály a jobboldal lehetséges olasz győzelméről és a rendkívüli kihívásokról

null

Olaszországnak jelentős a nemzetközi kitettsége, Washington, Párizs, Brüsszel és Berlin rábólintása nélkül gyakorlatilag nem lehet kormányt alakítani – fogalmazott portálunknak adott interjújában Rosonczy-Kovács Mihály a vasárnapi olasz választások kapcsán. A Lengyelország- és Olaszország-szakértő kifejtette: ha tisztán jobbközép kormány alakul, akkor irdatlan nemzetközi nyomás és figyelem fog rá nehezedni, ami már csak Ursula von der Leyen pénteki fenyegető kijelentéseiből is kiolvasható. Hozzátette: lehet arra számítani, hogy az európai intézmények felől hasonló bánásmódban fog részesülni, mint a magyar vagy a lengyel kormány. Rosonczy-Kovács Mihály ugyanakkor arról is beszélt: bár nagyon nehéz helyzetben veheti át a jobboldali pártszövetség Olaszország kormányrúdját, ha képes megbirkózni a feladatokkal, egy olyan időszak következhet, amikor az olasz vezetők az olasz érdekekből fogják levezetni, hogy hogyan irányítsák az országot.

Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország- és Olaszország-szakértőt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatóját kérdeztük a közelgő olasz választások kapcsán arról, milyen lehetősége van az abszolút többség megszerzésére a koalícióba tömörülő olasz jobboldali pártoknak, milyen kihívásokkal kell szembenézniük, hogyan alakul az olasz–magyar viszony és milyen változásokat hozhat a konzervatív erők megerősödése az országban.

A sajtó szinte készpénzként kezeli a jobboldal olaszországi győzelmét, Te ugyanakkor óvatosságra intesz. Mi áll ennek a hátterében?

Az óvatosság három tekintetben is indokolt. Való igaz, hogy az elmúlt bő tíz évben nem volt ekkora esély jobboldali győzelemre Olaszországban, a három nagyobb – a Fratelli d’Italia, a Lega és a Forza Italia – és egy kisebb konzervatív párt szövetsége többséget szerezhet az alsó- és a felsőházban is. Ami ezt esetlegesen megakadályozhatja, az egyrészt az Öt Csillag Mozgalom, azaz Giuseppe Conte mozgalmának jó kampányhajrája. Különösen délen szerepelhetnek jól, egyes körzetekben akár 20–25 százalékos, vagy még jobb eredménnyel. Másrészt ha ezekben a körzetekben az Italexit párt sok szavazatot el tud venni a jobboldalról, azzal nem várt egyéni körzetek kerülhetnek Giorgia Meloniék ellenfeleihez. Harmadrészt, ha a Demokrata Párt körüli balközép szövetség is hozza azokat a közép- és észak-olaszországi körzeteket, ahol esélyes, a listás eredmények tekintetében pedig 45 százalék alatt maradnak a jobboldali pártok, előállhat az a helyzet, hogy nem lesz abszolút többségük.

PestiSracok facebook image
Rosonczy-Kovács Mihály. Fotó: Nézőpont Intézet

Tegyük fel, hogy megvan az abszolút többség. Mi okozhat egy ilyen felhatalmazással rendelkező pártszövetségnek gondot?

Itt jön be a második rizikófaktor, a kormányalakítás. Már az sem lenne idegen és előzmények nélküli az olasz politikában, ha az egyik koalíciós partner felrúgná a választási szövetséget. Erre azonban most kisebb az esély; éppen Giorgia Meloni vádolja azzal a baloldalt, hogy csak a választások idejére kötötte meg a szövetséget és valójában átveri a választókat. Matteo Salvini is többször megerősítette, hogy ebben a koalícióban kívánnak kormányozni. Aki úgy tűnhet, hogy kicsit kibeszél a hárompárti összefogásból, az éppen Silvio Berlusconi. Többször is hangsúlyozta, hogy pártja a garancia az európaiságra, de valószínűleg mindezzel Berlusconi csak azokat a szavazókat akarja megszólítani, akiket esetleg sikeresen elidegenítettek azokkal az üzenetekkel, hogy „a jobboldal magyarhoz hasonló útra vezeti az országot”.

Fontos tényező lesz Sergio Mattarella államfő, akinek az alkotmány nem köti meg a kezét a tekintetben, hogy kit kérjen fel kormányfőnek. Sőt, a gyakorlat szerint az elnök a miniszterek névsorába is bele tud szólni. Mattarellára elképesztő nyomás fog ránehezedni a nemzetközi tőke, a politika, a pénzpiacok és a média részéről.

Értelemszerűen minél nagyobb győzelmet arat a jobboldal, annál nehezebb lesz nem nekik adni a felhatalmazást.

Az is előfordulhat, hogy a különben is sokat támadott Salvini például nem kerül végül pozícióba?

A minisztériumok elosztása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a Lega hogyan szerepel. Ha 10 százalék alatti eredményt ér el, a tárgyalási pozíciói is meggyengülnek a pártnak a tekintetben, hogy milyen tárcákat tudnak megszerezni. Melonin is nagy lesz a nyomás és a modus vivendi kialakításának kényszere a nemzetközi globalista erőkkel.

Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője. Fotó: MTI

Salvini tehát lehet belügyminiszter?

Kérdés, hogyan alakul a koalíción belüli parlamenti aritmetika. Ha a Forza Italiának és a Legának is lenne annyi mandátuma, hogy esetleges kilépésükkel megszűnne a többség, fajsúlyosabb tárcákat kérhetnek maguknak. Salvini tisztában van a mostani lehetőségeivel, a miniszterelnöki szék jelenleg nem reális. Közösségi médiában elhelyezett posztjainak témái és kijelentései is arra utalnak, hogy szívesen lenne ismét belügyminiszter. Hangsúlyozza, hogy vissza kell álltani az illegális bevándorlásnak gátat szabó törvényeket, amelyeket minisztersége alatt szentesítettek, majd hatályon kívül helyezték őket.

A fellépés hatékonysága szempontjából viszont a kormánykoalíció színezete mellett valóban lényeges lesz a miniszter személye is.

Salvini és Orbán Viktor hagyományosan jó viszonya ismert, de mi a helyzet a többi jobboldali párttal?

Ami a leglényegesebb: mind a Fratelli és mind a Lega Magyarország mellett voksolt múlt csütörtökön az Európai Parlamentben.

Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy életrajzi könyvében a Fratelli d'Italia ifjúsági szervezetének éves találkozójának két évtizedes történetéből azt nevezte a valaha megtörtént legmeghatóbb pillanatnak, amikor Orbán Viktor felidézte az „Avanti ragazzi di Buda” kezdetű dalt, mint amely bizonyítja, hogy a két nép mennyire meg tudja érteni egymást. Miközben erről mesélt a magyar miniszterelnök, a hallgatóság egyre hangosabban kezdte énekelni a dalt. Ezt a jelenetet nevezte tehát a legmeghatóbbnak Meloni.

Matteo Salvini, a Liga vezetője, háttérben Silvio Berlusconi. Fotó: MTI

Térjünk rá a harmadik veszélyességi faktorra, mert arról még nem beszéltünk...

A harmadik kihívás, hogy mennyire fog tudni stabilan kormányozni a jobboldali szövetség, hiszen nagyon nehéz gazdasági helyzetben veszi át a stafétabotot a következő kabinet.

Lehet arra számítani, hogy az európai intézmények felől hasonló bánásmódban fog részesülni, mint a magyar vagy a lengyel kormány. Az olasz baloldalon is úgy kalkulálhatnak, hogy nem olyan nagy tragédia, ha most konzervatív kormány alakul, mert ha tavaszig összeomlik, utána évekig vagy akár évtizedekig lehet riogatni a választókat, hogy a jobboldal miatt gyűrűzött be a gazdasági válság, ők tehetnek az energiaellátási problémákról, a magas rezsiköltségekről.

Gátat fognak szabni az illegális bevándorlásnak, felülvizsgálják a segélyezési rendszert. Olaszország visszatérhet egy munka alapú társadalomhoz, összehangban az olasz alkotmány első cikkelyével. Várhatóan meg fognak próbálkozni az igazságügyi rendszer megreformálásával is, és számíthatunk alkotmánymódosítási kezdeményezésekre is. Meloni arról beszél, hogy a politikai instabilitást orvoslandó Olaszországnak át kéne térnie egy olyan elnöki rendszerre, amelyben az államfőt közvetlenül választják. Ennek részletei azonban egyelőre homályosak, de feltehetően elindul majd egy diskurzus a kérdésben. Az biztos, hogy a jobboldalt az a szándék vezérli, hogy stabilabbá, jobban kormányozhatóvá tegye az országot, míg a baloldal kampányának egyik eleme, hogy megóvja az alkotmány jelenlegi formáját.

Az olasz választással kapcsolatban már a Süddeutsche Zeitung is azt pedzegeti, hogy túl sok jobboldali kormány van Európában és ez veszélyes. A svéd választás is mintha azt tükrözné, hogy jobboldali fordulat előtt áll Európa...

Az európai választópolgárok jelentős részében az az érzés erősödik, hogy nem hallatszik a szavuk Európában, illetve szeretnének közvetlen, minél erősebb demokratikus legitimációval bíró kormányokat választani.

„Prima gli italiani – első helyen az olaszok” – szólt a Lega egyik jelszava. Meloni is azzal zárta a közös kampányt, hogy őt csak az érdekli, hogy az olaszok mit szeretnének. Ezzel párhuzamosan európai szinten azt lehet érzékelni, hogy

Matteo Salvini. Fotó: MTI

A miniszterelnökök első útja mindig szimbolikus. Ha Meloni lesz az új olasz miniszterelnök, hová fog vezetni az első útja?

Láttam épp egy interjút, amelyben kikerülte a kérdést. A tanácsadói szerintem Párizst fogják javasolni neki. Mindenesetre attól függetlenül, hová utazik először, geopolitikai, európai kérdésekben jelentősen meg lesz kötve a keze.

Meloni a héten idézte II. János Pál pápa gondolatát, miszerint Európa két tüdővel lélegzik: az egyik nyugat-európai, a másik közép-európai.

Olaszország Közép-Európa felé fordulásával a német–francia hegemóniát próbálhatja ellensúlyozni?

Egy jobboldali kormány most Közép-Európában talál szövetségeseket az értékrendjének, Európa-képének képviseletében, és ezt érdemes lesz kihasználnia. Olaszországnak pedig az lehet a történelmi hivatása, hogy amellett, hogy ápolja a hagyományos nyugati kapcsolatait, egyfajta közvetítőként lépjen fel Közép-Európa és Nyugat-Európa között. Mind a kettőt érti és érzi, mind a kettő a sajátja, mind a kettő ott lüktet az ezerarcú Itália különböző részeinek történelmében. Ezt a közvetítő szerepet kiteljesítve hozzájárulhat Európa megerősítéséhez.

Vezetőkép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.