Pesti Srácok

Ráolvasott varázsigék és bolsevik típusú agymosás – Ilyen a befogadás és sokszínűség a Telekomnál

Ráolvasott varázsigék és bolsevik típusú agymosás – Ilyen a befogadás és sokszínűség a Telekomnál

Jól van, megnyugodhatunk, innentől már sínen van az ébredés, vagyis a woke forradalma. Ha valaki nem értette eddig, mi értelme egy magyar állami érdekeltségű telekommunikációs cégnek, annak elmagyarázza a Deutsche Telekom. A progresszív német cég a magyar munkatársait is ellátta a legújabb genderideológiai paranccsal kézikönyvvel, amely felvonultatja az LGBTQ-szellemiség, beleértve a transzideológia összes tudománytalan és sosem bizonyított állítását – közölte a Mandiner. Olyan varázsigékkel próbál győzelmet aratni a heteronormatív valóság fölött, mint „a férfiak is menstruálhatnak”. De persze a varázsigék mellett a hétköznapi erőszaktól sem riad vissza: a cég elvárja a dolgozóitól a mentálisan sérült eredetű ideológiához igazodást, amit szükség esetén a bolsevik módszertant idéző nyomásgyakorlással ér el.

A Telekom szerint a Rethink Diversity Squad egy élő és folyamatosan fejlődő dokumentum, amelynek vállalt célja, hogy minden munkavállaló „a legjobb autentikus énjét” élhesse meg munka közben. A kiskönyv annak ellenére beveti a genderideológia széles eszköztárát, hogy a baloldali közlések szerint mindez Magyarországon nem fenyeget, hanem magától megáll az országhatárainknál. A könyvecske a Mandiner értékelése szerint a genderideológia legtöbb értelmetlen és tudománytalan állítását tartalmazza, beleértve az LGBTQ emberek arányszámának durva felülbecslését. Azt is bizonygatják a könyvecskében a Deutsche Telekom alkalmazottainak, hogy az emberre születésekor osztja rá a biológiai nemét a társadalom, amely eleve csak bináris nemeket ismer el. A genderideológia által hirdetett, tudományosan megalapozatlan tévtanok szerint a genderidentitás „az agy nemeként” írható le, és nem bináris, hanem egy spektrum.

Abba most ne is menjünk bele, hogy a sérült elméjű ember identitása is valahol az önmagától Napóleonig terjedő spektrumon található az ő agyában, de ettől az még egy sérült ember identitása marad, és nem lesz belőle todományos muciológia.

Sokkal érdekesebb a genderideológusok dühödt háborúja a valóság ellen. Meg sem próbálnak megbirkózni azzal, hogy a tudomány bebizonyította: a homoszexualitás nem veleszületett tulajdonság, hanem környezeti behatások, illetve meggyőzés eredménye, hanem előre menekülve még keményebb fába vágták a fejszéjüket. Most már megpróbálják elvitatni a biológiai nem nyilvánvaló férfi–nő kettősségét. Még súlyosabb, hogy ezt nem egy Open Society Foundations és fiókszervezetei által finanszírozott muciológiai konferencián teszik, hanem egy távközlési vállalat dolgozóinak a fejét tömik vele. Ki tudja, talán még Szabad Nép-félóra-szerű, kötelező felolvasások is lesznek belőle, ami az ideológiai diktatúrák sajátossága, vagy esetleg kötelezővé is tehetnék a dolgozóknak, hogy mindig tartsák maguknál, ahogy egykor Mao kis vörös könyvecskéjét kellett. És tényleg! A könyvecske ajánlja is a dolgozók figyelmébe a cég LMBTQ-csoportjait („staff pride groups”) és az ilyen rendezvényeket. Nem muszáj persze részt venni a genderérzékenyítő tréningeken, az éves Gőg-felvonuláson (Pride) és a „teljesen önkéntes” szombati (munkaidőn kívüli) irodaszivárványosításon, ha azt akarod kockáztatni, hogy esetleg ferde szemmel nézzen rád a megélhetésedet adó munkahelyed. Befogadás, tolerancia, szabadság!

PestiSracok facebook image

Még a heteróknak is betűvé kell válniuk az LGBTQ+ sorban

A könyv azonban nemcsak Lenin elvtárs magvas gondolatait, hanem Lenin elvtárs cselekedeteit is tartalmazza. Azaz a muciológiai fejtágítás mellett gyakorlati iránymutatásokkal is szolgál a transznemű kollégákhoz való támogató viszonyulás módjáról, és arról, miként kerülhetnek be a kellően felvilágosult, megébredt heteroszexuális munkatársak is az LGBTQ+ betűsorba, a „szövetségest” (ally) jelentő A betű formájában.

A világforradalom bolsevik szakaszához képest kétségtelen a fejlődés, hiszen Rákosi pajtásék még vért izzadtak, hogy tevékeny ellenség híján felhajtsák a belső ellenséget a saját soraikban, illetve a köznép körében. Ehhez képest a világforradalom mostani, woke-újkommunista szakaszában már az ellenség jelenléte nélkül is lehetnek jó kommunisták szövetségesek az elvtársak.

Ehhez csak annyi kell, megkérdőjelezzék a „transzellenes megjegyzéseket és vicceket”, ne akarják csak a hangja alapján megtippelni valakiről, hogy férfi avagy nő, hiszen nőrfi is lehet, és persze az angol nyelvben a személyes névmások körüli rendkívül fontos tolerancia is kiemelt helyen szerepel a javaslatok között. Még úgy is, hogy a mucsai, fasiszta Magyarországon nem küzdünk ilyen kirekesztésekkel, hiszen nálunk az „ő” az egyszerűen csak ő, legyen férfi, nő, vagy pszichiátriai segítségre szoruló férfi vagy nő.

Egy telekommunikációs nagyvállalat legfontosabb üzenete a dolgozói felé (kép forrása: mandiner.hu)

A futballszurkolók bizonyára csak egy jó heccnek tartják, hogy felbukkanási helyeiken kiragasztgatják a saját szeretett klubjuk matricáit villanypóznákra, liftekbe, lépcsőházakba, üvegajtókra. Nos, a genderideológia nagy gondolkodói nem így vannak ezzel. Ők meg vannak róla győződve, hogy az LGBTQ-matricák tényleg olyanná teszik a világot, amilyenné ők szeretnék. Eközben pedig veszettül tagadják, hogy meggyőzéssel terjedne.

Mindenkinek kötelező a központi ideológia szerint élnie

Egy valódi forradalmárnak természetesen a forradalmi embertípus kívánatos életmódjának legapróbb részleteiről is határozott elképzelései vannak. Így a genderkiskönyv szerint az épületek kialakításában reprezentálni kell a sokszínűséget, jelentsen ez bármit, és még uniszex vécéket is ajánl, egészségügyi kukákkal, hiszen a férfiak is menstruálhatnak. Természetesen nem, de ha eleget mondogatják a varázsigét, akkor hátha valóra válik – gondolhatják. Ám ha valaki merészelne így vélekedni az egész dologról, és önmagát kimenteni az ideológiai agymosás alól, az semmi jóra nem számíthat. Azért a bolsevik beidegződések nem tűnnek el csak úgy maguktól, itt is megjön a bekeményítés. Elvárt

És ez még nem minden!

S mi lesz azzal, aki még a határozott ideológiai ukáz ellenére is szembeszegül a diktatúrával? A diktatúra vörös könyvecskéje arra biztat mindenkit, hogy jelentse fel a feljebbvalóknak az ilyen árulókat, belső ellenségeket, illetve azokat, akikre egyáltalán rávetül a gyanú. Hétezer fasiszta alkalmazottal nem lehet népi demokráciát építeni!

Martin „Katie” Neeves, a Deutsche Telekom transz nagykövete egykor és most (kép forrása: grahamlinehan.substack.com)

A cég LMBTQ-érzékenyítő tanfolyamait a „transz nagykövetük” vezeti: egy Martin Neeves nevű férfi, aki nőnek gondolja és Katie-nek hívatja magát. Az orvosilag mentális zavarként számon tartott genderdiszfóriában szenvedő férfi azt hirdeti a cég dolgozóinak, hogy nemcsak „oké transznak lenni, hanem éppenséggel cool is”.

Ismételjük meg! Ez nem egy Open Society Foundations által finanszírozott genderkonferencia, nem egy Momentum-sajtóközlemény, még csak nem is egy, az Open Society Foundations által a budapesti Városházán szervezett érzékenyítés, hanem az a mozzanat, amikor a progresszív Nyugat újabb szélsőséges, emberiségellenes ideológiája éppen maga alá gyűri a piaci alapon működő óriásvállalatokat. Ahogy azt a kommunizmus és a nácizmus is megtette a maga idejében.

Mandiner nyomán

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.