Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Havi 500 millió eurót követel Németországtól Zelenszkij

Olaf Scholz kancellár megígérte Ukrajnának, hogy újabb három Iris–T SLM légelhárító rendszert küld a közeljövőben. Az adófizetők örülhetnek, mivel egységenként 140 millió euróba kerül a fegyver. Kijev azt mondja, hogy 12 ilyen légelhárító egységre lenne szüksége, természetesen ingyen. Németország eddig 743 millió euró értékben küldött fegyvert. Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök ma tárgyal Kijevben Zelenszkijjel további állami segélyekről és fegyverszállításokról.

Szakértők szerint az ukrán államháztartási hiány 50 milliárd euró körül van, ami igazából már államcsőd. Nyugati segélyek nélkül nem tudnák fenntartani az állam működését. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) 1,3 milliárd eurós gyorssegélyt ad Kijevnek a kialakult élelmiszerválság miatt. A háborús károkat szakértők 120 milliárd dollárra becsülik. Mindeközben Zelenszkij vagyonát 1,5–2 milliárd dollárra saccolják.

Ukrajna a „piszkos bomba” elkészítésének végső fázisába lépett – jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz hadsereg radioaktív, vegyi és biológiai anyagokért felelős vezetője egy hétfői nyilatkozatban. Moszkva teljesen biztos benne, hogy az ukránok nukleáris eszközt akarnak robbantani saját területükön, hogy utána ezzel Oroszországot vádolhassák és még több nyugati segítséget kérjenek. Ennek nem lenne értelme, hiszen Moszkva rendelkezik korszerű taktikai atomfegyverekkel, amelyeket bármikor bevethet.

Donald Trump most már egyértelművé tette, hogy indulni fog a 2024-es elnökválasztáson. Joe Biden tegnapi sajtóbejelentése is arra utal, hogy ő lesz Trump kihívója. Holott Biden beismerte: „bármelyik pillanatban összeeshetek és meghalhatok”. Már sokan a demokrata oldalon sem tartják alkalmasnak a 79 éves politikust az ország vezetésére.

PestiSracok facebook image

Rishi Sunak, az indiai felmenőkkel rendelkező, 42 éves brit politikus lett Nagy-Britannia új miniszterelnöke. Sokkal szofisztikáltabb politika várható tőle, mint elődjétől, Liz Trusstól, továbbá nyilvánvalóan nem akar majd nukleáris csapást mérni Oroszországra. India Oroszország egyik szövetségese – lehet, hogy ez is kihat majd politikai döntéseire.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.