Pesti Srácok

Lövöldözés a Jehova Tanúi hamburgi imaházában: nyolcan meghaltak, az ámokfutó magával is végzett

null

Egyelőre meg nem erősített sajtóhírek szerint hét vagy nyolc ember halt meg csütörtökön este Hamburgban, a Jehova Tanúi gyülekezeti házában, miután egy ámokfutó tüzet nyitott az imádkozókra.

A német rendőrség szóvivője a helyi hírtelevízióban azt mondta, nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok. Az imaház emeletén is találtak egy holttestet; ő lehetett a támadó, aki a lövöldözést követően magával is végzett. A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek számát. Mindössze annyit lehet tudni, hogy többen életüket vesztették és megsebesültek. A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.

Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén. Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó. A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében. Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert.

Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.