Pesti Srácok

Lengyel EP-képviselő Zelenszkijnek: bocsánatot kellett volna kérnie a volhíniai mészárlás miatt

Lengyel EP-képviselő Zelenszkijnek: bocsánatot kellett volna kérnie a volhíniai mészárlás miatt

A németek csaknem kiirtották a helyi zsidóságot, az ukránok meg az ott élő lengyeleket mészárolták le. Leszek Miller EP-képviselő kifejezte csalódottságát amiatt, hogy Zelenszkij varsói látogatása során egy szót sem szólt a volhíniai mészárlásról.

Mint ismeretes, a német megszállás (1941. június–1944. január között) a területen tragikus következményekkel járt. A németek 1942 folyamán csaknem teljesen kiirtották a zsidó lakosságot, a megmaradt lengyeleket (a becslések szerint számuk 30 és 60 ezer főre tehető) az UPA ukrán nacionalista felkelői mészárolták le.

– mondta.

Arra a kérdésre, hogy ha ő lenne Lengyelország élén, nyomást gyakorolna-e Kijevre, hogy kérjen bocsánatot, Miller így válaszolt: Nyilvánosan nem, a háborús kontextus miatt, de magánbeszélgetéseken igen. Egészen határozottan kérném, hogy ne hallgassanak erről a kérdésről, mert ez elől nem lehet menekülni.

– értékelte a képviselő.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.