Pesti Srácok

Ugyanazt támogatja a magyar baloldal, mint a legszélsőségesebb neonáci szervezet: Bident és az ukrán háborút (Videó)

null

Jól levezethető, és nagyon logikus politikai kapcsolat, sőt szinte ideológiai testvériség van a transzneműek, a magyarországi baloldal és a legveszedelmesebb, horogkeresztekkel parádézó nyugati neonáci mozgalom között. Ez furcsán hangozhat így elsőre, pedig igaz: A valóságban a "Vér testvérisége" nevű neonáci szervezet – akik a sajtóhírek szerint részt vett az LMBTQ+ elleni tiltakozásokban – éppen ugyanazokat a személyeket és dolgokat támogatják, mint a magyar baloldal: Joe Bident, Ukrajnát, és a fegyverszállításokat Zelenszkijnek. Emellett más hasonlóságok is vannak: ugyanúgy szeretnek kirekeszteni másokat, ha nem tetszik a másik véleménye, illetve mindannyian szeretnek nemzeti zászlók helyett kitalált szimbólumok alatt vonulgatni, akkor is, ha ez másokat idegesít.

Érdekes videó kering az X-en (korábbi nevén Twitter), amin az látható, hogy horogkereszttel kidekorált neonácik Orlandóban a kamerák előtt azt mondták, hogy Joe Bidenre fognak szavazni, mert Biden és kormánya Donald Trumppal ellentétben rakétákat küld Ukrajnának, és pénzzel is támogatják Zelenszkij háborúját. Ismeretes, a Joe Bidenék által támogatott ukrán hadseregtől sem áll távol a horogkeresztes ideológia, a rettegett Azov zászlóalj például rendszeresen a horogkeresztes ukrán zászló alatt vonul csatába.

Slava Ukraini! – vallják a Bident támogató neonácik és a hazai ellenzék

A következő felvételen Christopher Pohlhaus, becenevén a „Kalapács”, a Blood Tribe (Vér testvérisége) nevű szélsőséges csoport vezetője beszél még arról is, hogy a fehér fajt alárendeltségre kényszerítik a kapitalisták. A háttérben eközben egy tetovált arcú neonáci azt kiabálja “Slava Ukraini”, vagyis Dicsőség Ukrajnának, miközben karlendítést csinál.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/BGOnTheScene/status/1698109744504840597

A felvételen szereplő "Slava Ukrainit" kiabáló férfi Laura Loomer oknyomozó újságíró szerint egyébként a 33 éves, Kent R. „Csontarcú” McLellan, akit 2023. május 20-án tartóztatták le. A férfi súlyosan büntetett előéletű, többek között amfetamin-kereskedelemért és testi sértésért. 2012-ben az FBI is letartóztatta belföldi terrorizmus miatt.

– írja Laure Loomer. https://twitter.com/LauraLoomer/status/1698511187657335028

A szervezet egyébként részt vett több LMBTQ+ elleni tiltakozásban is. Különös a történetben, hogy az nem zavarja őket, hogy nemrég az általuk támogatott Joe Biden transznemű-zászlókkal és LMBTQ-jelképekkel dekorálta ki nemrég a Fehér Házat. Igen, az egész valóban zavaros egy kicsit.

Csak zárójelben jegyezzük meg egy időben magyarországi politikusoktól, például a momentumos Fekete-Győr Andrástól is sokat hallottuk épp azt, amit ez a szimpatikus horogkeresztes férfi mondott a felvételen. Emlékezetes például, hogy a Mometum politikusa még a nemzeti összetartozás napján is az ukránokat dicsőítette, amikor a közösségi oldalán azt írta: "Isten hozott benneteket Európa előszobájában!", majd hozzátette, "Sláva Ukrayíni!

Fekete-Győr ezt a bejegyzését gyorsan törölte, de semmi baj, mi még emlékszünk rá, kedves Andris.

Apropó, Fehér Ház, Christopher Polhaus nem mellékesen egy volt katona, akit több sajtóorgánum, köztük a Daily Mail szerint összefüggésbe hozható a január 6-i zavargással a washingtoni Capitoliumnál. Mi nem állítjuk ezek után, hogy az egész egy megrendezett dolog lett volna, de mindenkire rábízom hogy elgondolkodik-e erről.

– jelentették ki a neonácik egy jobboldali újságírónak a napokban, akik Laura Loomer zsidó származására is utalásokat tettek és megjegyezték, hogy "az újságírónak egy sütőben lenne a helye".

– tették hozzá.

Mindez néhány nappal azután történt, egyébként hogy Ryan Palmmeter három fekete embert ölt meg egy jacksonville-i Dollar General üzletben. Palmer szombaton két lőfegyverrel felfegyverkezve lépett be az üzletbe, köztük egy horogkeresztekkel díszített AR-15 típusú gépfegyverrel.

Hasonlóan gondolkozik a magyarországi baloldal?

Érdemes azzal kapcsolatban is mondani pár mondatot, hogy egy barlangban kell élni ahhoz, hogy ember ne vegye észre, hogy a Christopher Polhaus által vezetett neonáci mozgalom nagyon hasonló elveket vall bizonyos kérdésekben, mint a magyarországi baloldal. Ők is úgy gondolják, hogy Joe Bident kell támogatni, nagyon szeretnek jó kapcsolatot ápolni a Biden által kinevezett amerikai helytartóval David Pressmannal, ezen kívül ők is úgy gondolják, hogy támogatni kell Ukrajnát fegyverekkel és pénzzel, sőt, az Azov Zászlóalj horogkeresztes zászlói sem zavarták őket soha, tehát végülis miért ne gondolkodnának hasonlóan a Vér testvériségével.

Ezen kívül más hasonlóságok is vannak: ők sem tűrik meg például a mások véleményét, nem tisztelik a társadalmi rendet fenntartó rendőröket, szeretnek alternatív zászlókkal és szimbólumokkal az utcán masírozni, esetenként az sem zavarja őket, ha ez egy mosógépeket gyártó cég logója fejjel lefelé (a horogkeresztet sem Hitler találta fel, csak elforgatta).

Forrás: Twitter, Laura Loomer, Daily Mail; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.