Visszatérhet Orbán Viktor szövetségese Szlovákiában, a magyar pártok viszont megint elhasaltak a választáson
Évtizedes fáziskéséssel megérkezett Szlovákiába a nagypolitika szintjére a patrióták vs. globalisták ellentét. Korábban teljesen lekötötte őket a magyar vagy nem magyar, az utóbbi időben pedig a maffiózó vagy nem maffiózó kérdés, így nem nagyon maradt érkezése az országnak a mindennapi életben is megkerülhetetlen woke-ügyekre. Mostantól viszont a szlovák parlamentben fontos kérdésként merülhet majd fel a migráns vagy nem migráns és gender vagy nem gender kérdés is, tovább ingatva az így is rendkívül változékony és instabil szlovák belpolitikát. Robert Fico pártja, a Smer (Irány) magabiztos győzelmet aratott, és jó esélye ígérkezik arra, hogy az elkövetkezendő években ismét ő irányítsa Szlovákiát. A szélsőliberális Progresszív Szlovákia (PS) a vártnál kicsit gyengébben szerepelt, de így is második erő lett. Igor Matovič, az előző választás nagy nyertese távol került a hatalomtól, a magyaroknak pedig ezúttal Szövetség név alatt sem sikerült bejutniuk a parlamentbe.
Az exitpollok fej-fej melletti Smer és PS versenyfutást jeleztek, ehhez képest Fico pártja az urnazárás pillanatától nagy előnynek örülhetett, és a választás egyértelmű nyertesének bizonyult, nemcsak a győzelem, de valószínűleg a kormányképesség szempontjából is. Sokáig a Smerből kivált volt kormányfő, Peter Pellegrini pártja, a Hlas (Hang) volt a második, ám ahogy a feldolgozás végére befutottak a nagyvárosok szavazatai, az a PS-t lódította meg. Utóbbi 2020-ban furán maradt le a parlamentről, hiszen egy másik párttal közösen indulva 7 százalék volt számukra a küszöb, de csak 6,96-ig jutottak, így nélkülük alakult meg a törvényhozás. Most már semmit sem bíztak a véletlenre, a nyugati liberális fősodor szlovákiai istállójaként, Michal Šimečka vezetésével, komoly sajtóhátszéllel a második legerősebb pártként lépnek be az ajtón.
A 2020-as győztes Igor Matovič-nak nem volt szerencséje a kormányzását szinte teljes mértékben maga alá temető koronavírus-járvánnyal, és mostanra a tehetetlen kormányzás szinonímája lett a neve. Nem vállal túl nagy kockázatot Szlovákiában, aki nyilvánosan szidni kezdi őt, sőt akár beszélgetésindító panelnek sem utolsó, mert jó eséllyel lesz, aki válaszol, hogy „hát igen, az a Matovič tényleg egy bolond”; vagy akár ennél jóval durvábbat is.
A volt kormányfő OĽaNO pártja bő 9 százalékos eredményre cserélte be a legutóbbi 25 százalékos eredményét – aligha lesz még belőle miniszterelnök, viszont továbbra is nem elhanyagolható parlamenti tényező lesz, és ezt kihasználva a Smer ádáz ellenségeként és maffiavadászként léphet fel a jövőben is, ott idegesítve Ficót, ahol csak tudja.
Visszatért a parlamentbe két korábban kiesett nagymúltú formáció, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a korábbi véresszájú magyargyűlölőből már régóta megszelídült, mostanra késsel-villával enni képes Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A KDH 2016, az SNS 2020 óta szorult ki a szlovák országgyűlésből, és könnyen lehet, hogy a kormányalakítási kísérleteknél is jelentős figyelem hárul majd rájuk. Izgulhatott ugyan, de bent maradt a parlamentben a kormánygyilkosként számon tartott Richárd Sulík pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS). Sulík 2012-ben a Radičová-kormányt támogató koalíciót robbantotta szét belülről, majd szintén a kormánykoalíció tagjaként előbb egy év után lemondatta Matovičot 2021-ben, aztán 2022 végén az átalakított kormányt is megbuktatta a kilépésével. Ebből lett a mostani előrehozott választás, amellyel ő csak vesztett.
Jöhet a negyedik Fico-kormány?
A legvalószínűbb kormánylehetőségnek egy Smer–Hlas–SNS koalíció ígérkezik most. Ennek a három pártnak a vezetői alighanem félre tudják tenni az ellentéteiket a kormányzási lehetőségért. Sötét ló lehet ebben a játszmában Pellegrini Hlas pártja, amely a Smerből kiválva mindig próbált szalonképesebb maradni a többiek szemében az anyapártjánál. Az ő részvételükkel elvileg létrehozható lenne egy liberális koalíció is, de ez több szereplős és így ingatagabb lenne egy újabb Fico-kormánynál, ráadásul ideológiailag is távolabbi a Hlastól.
Ha Fico-kormány valósulna meg, az érdekes kettősséget jelentene magyar szempontból. A felvidéki magyarság nem éppen finom emlékeket őriz a korábbi háromszoros miniszterelnökről és főleg az örökös belügyminiszteréről, Robert Kaliňákról, aki Malina Hedvig megverésének, majd a dunaszerdahelyi rendőrségi szurkolóverésnek az elsikálásában is oroszlánrészt vállalt.
Ha azt mondjuk Kaliňákról, hogy agresszív és flegma ember, akkor még elég finoman írtuk le. Mindezeket azonban még a 2010 előtti, gazdaságilag, presztízsben és önértékelésben egyaránt padlón lévő Magyarország mellett tudták elkövetni Ficóék. Az utolsó ilyen húzásuk az akkori ciklus legvégén, 2010-ben elfogadott, kettős állampolgárság elleni szlovák ellentörvény volt. Jellemző ugyanakkor, hogy ezt az ellentörvényt a Fico-ellenes erők túlsúlyát felvonultató legutóbbi parlament is helyben hagyta, sőt szigorította.
Ebből is látszik, hogy bármelyik szlovák politikai erőtől magyarbarátságot várni naivitás. A felvidéki magyarság legfőbb támasza az erős Magyarország, amely meghunyászkodás helyett határozott hangnemben tudja rászorítani a mindenkori szlovák kormányzatot a civilizált viselkedésre. Még inkább igaz ez, ha a V4-es szövetségben fontos partnerei egymásnak, ahogy az 2015 után az akkor is kormányon lévő Ficóval, majd az ő 2018-as, kényszerű lemondása után, a 2020-ig a miniszterelnöki székbe ült akkori párttársa, Peter Pellegrini idejében volt.
Ez a kettősség másik része, hogy a magyarellenes alapállású, habár 2015 óta ilyen téren jóval visszafogottabb Fico fontos szövetséges lenne az EU-s birkózásokban, akár az ideológiai támadások kivédésében, akár a migrációs vagy az Ukrajnával kapcsolatos álláspontunk megvédésében.
Ötödszörre is elbuktak a magyarok
A magyar erőknek ismét nem sikerült a bejutás, aminek ezúttal már komoly következményei lehetnek. Hiába tudott az MKP-t, a Most/Híd egy részét és az Összefogást magában foglaló Szövetség több, mint 16 ezer szavazót hozzátenni az MKP és az Összefogás 2020-as eredményéhez, ez kevés lett az örömhöz. Hiába volt ez papíron teljes magyar összefogás (a másik két magyar érintettségű párt összesen néhány ezer szavazatot kapott), a magyar választók mégsem így élték meg a dolgot, és az egyesített párt lényegében újra megismételte azt, amire az MKP képes volt a korábbi választásokon. Szavazatszámban és arányosan is a legjobb eredmény 2006 óta a mostani csaknem 4,5 százalék, ám ez csak így önmagában lehet némi mentség.
A népszámlálás szerint 460 ezres felvidéki magyarság Szlovákia lakosságának 8,5 százalékát alkotja – innen nézve rendkívül gyászos már az is, hogy a küszöb miatt kell aggódni, nemhogy a sorozatos kudarcok.
A mostaninál teljesebb összefogást nem lehet megvalósítani, így innen csak az jelenthet reményt, ha teljesen új alapokra helyezik a felvidéki magyar politizálást. Ha mindenki egybe terelése sem volt elég, akkor most már ötletekre, átható szellemi és személyi megújulásra is szükség van.
