Pesti Srácok

Akkor vagy Demokrata, ha szerinted Izrael megszűnhet, de Ukrajna Moszkváig tart

Akkor vagy Demokrata, ha szerinted Izrael megszűnhet, de Ukrajna Moszkváig tart

Némileg meglepő, hogy "Sleepy Joe" Demokrata Pártjában még van olyan, ami kiveri a biztosítékot. Bármelyik normális országban botrány lenne, ha az elnök kislányok haját szagolgatná, vagy ha a törvényhozás a világ egyik legnagyobb hitelállományát azért bővítené, hogy külföldre vigye a hitelezők pénzét. Ehelyett Rashida Tlaib michigani demokrata képviselő tudta csak valamelyest megütni az ingerküszöböt azzal, hogy Izrael teljes eltörlését relativizálta. Persze következménye ennek sincs, pedig ha valaki mondjuk csak Ukrajna átmeneti területvesztéséről merészel beszélni, az azonnal kikerül a liberális kánonból.

A terror elleni háború ("the war on terror") feltalálása óta legalábbis alapvetés, hogy az euroatlanti politikai kör elítéli a különböző terrorszervezeteket. Csak aztán jöttek a színes forradalmak, és ahogy azt már az egyiptomi határlezárás kapcsán kifejtettem, Obama elnök ügyes külpolitikai manőverekkel, jól célzott zavarkeltéssel és a látszólagos jóemberkedéssel úgy destabilizálta Európát, ahogy egy amerikai elnök sem volt képes. Ráadásul mindezt a terror elleni háború égisze alatt.

Azonban ha mélyebbre hatolunk ebben a kérdésben, valójában kiderül, hogy amit az Egyesült Államok 2008, de legalábbis 2010 után művelt a világpolitikában, az pont nem a terror elleni háború volt. Az arab tavasz destabilizálta az iszlamista szélsőségeket kordában tartani képes rendszereket. És bár az Iszlám Állam elleni küzdelemben részt vett az Egyesült Államok is, a valódi munkát a régió hatalmai és a terrorista rezsimnek címkézett Oroszország végezte. Ha pedig egy nagyot ugrunk a közelebbi múltba, az USA egyértelműen feladta a "nem tárgyalunk terroristákkal" nevezetű doktrínát azáltal, hogy Afganisztánból úgy vonult ki, ahogy.

Oroszország terrorista, a Hamász nem?

PestiSracok facebook image

Vagy legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy a terror elleni háború doktrínája nem létezik. Erre pedig a világ figyelmét lekötő – na jó, valójában csak az euroatlanti világot foglalkoztató – két nagy fegyveres konfliktus közti párhuzam világít rá kitűnően. Ugyanis most éppen azok az amerikaiak (egy része) sürget tűzszünetet, akik erről Ukrajnában hallani sem akartak. Sőt, Tlaib képviselő egészen a Jordán folyóig nyújtaná Palesztinát.

A dolog furcsasága, hogy bármennyire elítéljük az orosz agressziót, akármennyire is el kell ítélnünk bármilyen fegyveres konfliktust, az ukrajnai háborúban mégiscsak két állami entitás méri össze magát, ahol a harci cselekmények jelentős része két hadsereg között zajlik. A háború tehát egy konvencionális háború, azonban jellegéből adódóan lehetőséget ad a tűzszünet megkötésére, az ügy diplomáciai, tárgyalásos rendezésére, mivel megfogható, nagyjából pragmatikus felek állnak szemben, akiknek változatos érdekeik vannak. Ezzel szemben a Hamász egy iszlamista terrorszervezet, amelynek egyetlen és deklarált célja Izrael – és a teljes keresztény világ – megsemmisítése.

Így nem csoda, hogy még a Demokrata Párton belül is botrányt okozott a szélsőliberális nézeteiről ismert Rashida Tlaib képviselő legújabb X-bejegyzése, amelyben egy Izrael állam eltörléséről szóló palesztinbarát szólamot vett védelmébe. Az ismert "a folyótól a tengerig" felhívást, miszerint Palesztinának a Földközi-tengertől a Jordán folyóig kellene terjednie, "a szabadságra, emberi jogokra törekvő felhívásnak" nevezte és "a békés együttélés alapjának". Más kérdés, hogy a jelszó alapján nem létezne olyan államalakulat, hogy Izrael.

Vagyis egy amerikai kormánypárti képviselő az iszlamista szélsőségesek követeléseit tolmácsolta közösségi oldalán. Ráadásul a lehető legszélsőségesebb módon, Izrael teljes eltörlésével. Úgy tűnik azonban, láthatóan nincs már semmilyen tétje az Egyesült Államokban az antiszemitizmusnak, vagy a terrorizmus relativizálásának. Az euroatlanti világ szélsőliberális elitjei értéket választottak. Ez az érték pedig nem a zsidó–keresztény kultúrkör megőrzése.

Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.