Pesti Srácok

Izraeli légicsapás végzett Szíriában az Iráni Forradalmi Gárda magas rangú tagjával

null

Nemcsak a Gázai övezetben folytak súlyos összecsapások, amelyekben több mint 250 palesztin vesztette az életét, hanem a szíriai Damaszkuszban is, ahol az Iráni Forradalmi Gárda dandártábornokát ölték meg az izraeliek. Szajjid Rázi Múszávi már régóta Szíriában szolgált mint katonai tanácsadó, mivel Bassár el-Aszad alavita kormánya szorosan együttműködik Teheránnal. Oroszország mellett Irán nyújtotta a legnagyobb segítséget az Iszlám Állam terrorszervezet és más dzsihadista csoportok elleni harcban. A dandártábornokra, aki éppen lakása felé tartott, Damaszkusz Zejnábíje kerületében mért csapást az izraeli légierő.

Szíria fővárosa, Damaszkusz közelében izraeli légicsapás végzett Szajjid Rázi Múszávi dandártábornokkal, az Iráni Forradalmi Gárda egyik vezető tanácsadójával, aki a Szíria és Irán közötti katonai szövetség koordinálásáért volt felelős – közölte hétfő este a Reuters három forrásra és az iráni állami média közlésére hivatkozva. A tanácsadó célzott meggyilkolásának hírére Ebrahím Raíszi iráni elnök fenyegető üzenetet küldött Izraelnek:

Teherán komoly válaszlépést ígért és aljas gyilkosságnak nevezte a támadást, amelyre sem Irán, sem Szíria nem szolgáltatott okot. Az iráni elitalakulat vezetése fogadkozott, hogy Izrael felelni fog a dandártábornok megöléséért.

PestiSracok facebook image

– mindezt az állami televízióban felolvasott közleményükben tudatták. Múszávi dandártábornok az idén a harmadik katonai tanácsadó, aki Szíriában vesztette életét az izraeli bombázások miatt. A libanoni Hezbollah is elítélte a támadást. A síita milícia is évtizedek óta Irán és a Forradalmi Gárda (Szepah Paszdaran) támogatását élvezi.

Nem ez volt az első eset, hogy magas rangú iráni tábornokot öltek meg: 2020. január harmadikán Kászim Szulejmáni dandártábornokkal és a terepjáróban vele utazó iraki Mahdi al-Muhandisz tábornokkal végzett egy amerikai drón a bagdadi nemzetközi repülőtéren.

Izrael rendszeresen megrongálja Szíria nemzetközi repülőtereit, hogy meggátolja az iráni fegyverszállításokat a szír hadseregnek. Az izraeli támadás kiszélesítheti a háborút, hiszen a szír hadsereg és a Hezbollah szíriai szárnya évtizedek óta farkasszemet néznek egymással az Izrael által elfoglalt Golán-fennsíkon. Az USA és Nagy-Britannia által generált szíriai polgárháborúban 230 ezer ember vesztette életét és 14 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. A polgárháború volt a kiváltó oka az Európát sújtó 2015-ös migrációs hullámnak is. Szíriában nagyjából 90 radikális fegyveres csoport harcolt a kormányerők és egymás ellen. A káoszra könnyen rátelepedett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely hatalmas területeket foglalt el és a szíriai Rakkát tette meg fővárosának. A nyugati demokráciaexport ismét sikeres volt...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.