Pesti Srácok

A Politico "elszpojlerezte": a konzervatívok nyerik az EP-választást

null
Granada, 2023. október 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ (b) és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (j) az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozóján Granadában 2023. október 5-én. Az Európai Tanács soros elnökségét betöltõ Spanyolország kormánya 47 állam, valamint az EU-s intézmények vezetõit hívta meg az EPC tanácskozására. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Bukarestben tartja gyűlését a héten az Európai Néppárt, a Politico pedig egy véleménycikknek is beillő tudósítással emlékezett meg az eseményről, amelyből kiderül, a brüsszeli lap szerint kétségtelen, hogy a konzervatívok nyerik a júniusi EP-választásokat. Ez alatt pedig nemcsak az egyre balra tolódó Néppártot kell érteni a szerző szerint, hanem a liberális mainstream által "szélsőjobboldalinak" bélyegzett pártcsaládokat is. Ursula von der Leyen ugyanis ejtheti a zöldeket és a liberálisokat, akik helyett az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád lehet új szövetségese – az a tömörülés, amelyhez júniusban csatlakozik a Fidesz is. Hiába, úgy tűnik, Orbán nélkül von der Leyennek sem megy.

Spoiler figyelmeztetés: Európa konzervatívjai nyerik az EU-választást– kezdi bukaresti tudósítását a Politico. A lap szerint éppen ezért a Néppárt képviselői a győztesek magabiztosságával, óriási felhajtás közepette fogják bejelenten, hogy ismét Ursula von der Leyent támogatják ismét a bizottsági elnöki posztért folytatott versenyben.

Hozzáteszik, nem kell nagy energiával kampányolnia. A közvélemény-kutatások azt sugallják, hogy az EPP, amely az Európai Parlament legnagyobb csoportosulása, júniusban ismét győzni fog, és jogot nyer arra, von der Leyen hivatalban maradjon, sőt más kulcspozíciókat szerezzen meg.

Az EPP annyira magabiztos, hogy az EU négy vezető intézménye közül hármat már ki is szemelt, amelyet jelenleg szocialisták és liberálisok uralnak. Nemcsak a Bizottság elnöki posztra és a parlament elnökségre (amelyet jelenleg Roberta Metsola, az EPP tagja tölt be) koncentrálnak, ahogy az eddig megszokott volt, hanem már az EU fődiplomatai szerepére is lenne saját jelöltjük. Az EPP tehát gőzerővel terjeszkedik, a sorok közül azonban az is kiderül, hogy mindez csak a balliberális pártcsaládok kárára történhet. Ehhez pedig új szövetségesekre lesz szükség.

PestiSracok facebook image

A közvélemény-kutatások az EPP-től jobbra álló pártok előretörését jósolják a júniusi választásokon, ahol Marine Le Pen pártja, az AfD és a spanyol Vox lehetnek a nagy nyertesek. Ezek a pártok pedig történetesen a magyar kormánypártok európai szövetségesei. Egy magyar soros elnökséggel párosítva, ez kiváló perspektíva.

A Politico szerint a jobboldali előretörés azt jelentheti, hogy az EPP-től jobbra 160 képviselő fog nyomást gyakorolni a Bizottság következő jogalkotási tervének kidolgozásakor. Bár ez talán nem lenne elég ahhoz, hogy felborítsa a jelenlegi kormánykoalíciót – amely az EPP-ből, a szocialistákból és a Renew liberális csoportosulásból áll –, de elegendő hatalmat adhatna a jobboldalnak ahhoz, hogy megakadályozza bizonyos jogszabályok elfogadását vagy erősen befolyásolja azt.

– mondta az EPP egyik tisztviselője.

–jelentette ki.

A lap szerint egyébként von der Leyen – akinek második mandátumának megszerzéséhez az EP-képviselők többségének támogatására lesz szüksége – máris megnyitotta az ajtót az EPP jobboldali frakciójának egyes részeivel, ez az ajtó pedig az Európai Konzervatívokkal és Reformerekkel való együttműködést jelenti. Ez az a pártcsalád, amelyhez a Fidesz is csatlakozik júniusban. Ez pedig annak az egyértelmű jele, hogy a Néppárt visszatérhet jobboldali gyökereihez és ejtheti a neoliberális zöldeket.

Az EPP fő riválisai (akik továbbra is a jelenlegi parlamenti koalícióhoz tartoznak), a szociáldemokraták a múlt hétvégén indították el kampányukat, melynek központi eleme, hogy az EPP annyira jobbra dőlt, hogy most a szélsőségeket támogatja, és magát az európai projektet veszélyezteti.

Forrás: Politico, Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.